Nejlonszatyorban adták át a fideszes honatya emberének a vaskos kenőpénzt.

A vesztegetési pénzzel a fideszes képviselő azonnal Ausztriába rohant, hogy Hugo Boss-öltönyöket vegyen

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Nem volt túl elővigyázatos a hivatali vesztegetéssel vádolt fideszes parlamenti képviselő, Boldog István, aki a Blikk információi szerint örömében egyenesen Ausztriába szaladt bizalmasával méregdrága Hugo Boss-öltönyöket vásárolni abból a 20 millió forintos kenőpénzből, amelyet az ügyészség szerint 2019-ben kapott társaival az ügyben szintén megvádolt vállalkozótól, M. Róberttől, lezsírozott projektek ellentételezéséért.

Az üzletember a pénzt nejlonszatyorban adta át egy közvetítőnek a budapesti Király utcában.

A pénzfutár ezután K. Péternek adta át a milliókat, aki Boldog István elé vitte az összeget a Graphisoft Park egyik irodájába.

Ismert, Boldog István és nyolc társa ellen tavaly emeltek vádat vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt. Az ügyben több embert is letartóztattak, köztük a Boldog jobbkezének tartott Fehér Petrát. A nő, a büntetőeljárás másodrendű vádlottja, korábban a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés alelnöke volt.

Forrás: blikk.hu

Címlapkép: MTI/Kovács Tamás

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Kényszerpályán voltak! A környezetében már mindenkinek volt Hugo Boss öltönye, csak neki nem...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
balos
@penpineappleapplepen: Sajnos még életében szenté avatják és csontjait az Esztergomi bazilukába temetik az Magyar gyilkos istván mellé!
csak úgy....
még csak nem is magyarországon költötte el a kicsalt pénzt,ez a szarházi..
kokopelli
...mivel a határon túl (Ausztriában és Németországban) un. "Fashion Outlet Center"-ek a márkás cégek utol-
só előtti szezon árúit a látogatók után dobják,úgy még messzire sem kell neki mennie! Természetesen átlagos
méretekben,amiért pl. azt a főnökének nem is ajánlanám! (;-),
Clavigo
Mijafasznak ennek türhő gumicsizmás prosztó bakternek H.B. öltöny..? .. Abban okosabbnak látszik talán .?
balos
@penpineappleapplepen: Minden olyan orgánum,ami firtatja a "cipő-méretem" leszarom!Már csak a propelleren tartom a való világgal a kapcsolatot!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.