"A főpolgármester háta mögött szinte újjáalakult a Gyurcsány-kormány – közölte Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktor aggódó hangon közölte: Ugyanazzal az emberrel harcolok, hiszen "ő a főnök a másik oldalon" – videó

Budapest, 2006. május 16. Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek gratulál Orbán Viktor, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke az új Országgyűlés alakuló ülésén. MTI Fotó: Soós Lajos

Orbán Viktor az őszödi beszéd 15. évfordulóját illetően az interjúban kiemelte: a történteket aligha lehet elfelejteni, emlékszik, amikor kitörtek a lázadások miatta. Hangsúlyozta: mindig megdöbben az ember, nem is azon, hogy mindez megtörtént, hanem azon, hogy aki miatt megtörtént, az ugyanúgy ott van a magyar politikában, mintha mi sem történt volna.

Senki nem vállalta a felelősséget, nem kért bocsánatot, és most ugyanezzel az emberrel harcol, hiszen "ő a főnök a másik oldalon"

- fogalmazott. Hozzátette: a Városházán is feltűnnek olyan emberek, akiket a Gyurcsány-kormányból ismer, "a főpolgármester háta mögött szinte újjáalakult a Gyurcsány-kormány".

Közölte:

a fiataloknak a szüleik mondhatják el, mi történt.

Orbán arról is beszélt, hogy ő bezárta az akkor serdülő fiát a 2006-os zavargások idején.

Az interjú ezen részletét Facebook-oldalán is megosztotta a kormányfő, méghozzá a 2006-os zavargások jeleneteivel.

A ma reggeli interjú további részleteiről ITT olvashat.

Forrás: MTI, Facebook

Címlapkép: MTI / Soós Lajos

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Néro
Figyelj alacsony kövér és tolvaj. Ne HARCOLJÁL! Legyél államférfi és ne csak pár ezer tolvaj miniszterelnöke és nem kell harcolnod senkivel. Egyébként meg menj a 3.14-be az agyatlan harcoddal meg a tolvajlásaiddal egyetemben. Jut eszembe mikor gyújtasz már mécsest a 30000 halottért ?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
simmering73
Látom tele a naci, more. És ez így van jól. Rettegjél és borzongj.
karma1
@Pipás: Mindenesetre tuti, hogy Gyurcsany megle'te a politikai eletben csak egyre sulyosbitja a puhos fobiait: en egeszen biztosan kizarolag Gyurcsanyt inditottam volna orban ellen (NAGYON ha'la'tlan szerep lesz az elso 4 eves terminus BARKINEK - egyedul Gyurcsany tudta volna ezt megoldani anelkul, hogy belerokkanna). A borzaszto az, hogy ezt tudja nagyon jol a puhos is - es retteg ezerrel!
Nem baj - rettegjen csak - eppen eleg rosszat tett a magyarok ellen - ideje van az elszamolasnak!
Viszont arra a pillanatra befizettem volna, amikor Gyurcsany bejelentette volna, hogy o maga indul 22-ben a valasztasokon! Kivancsi lettem volna orbanra, ahogy osszeesik, mert a felelem letaglozza! (Erdekes modon, ebben a pillanatban meg Dobrevvel sem tud mit kezdeni a puhos - Karacsonyon, Jakabon turaztatja magat, de Dobrevbe nem mer belenyulni, mert fel attol, hogy mi lesz arra Gyurcsany valaszlepese...) Jo kis sakkjatszma lenne!...:o))))
gina
Elmebeteg barom, ö mindenkivel harcol...
gina
@durbincs: Hülye buzi tünj már el innen, neked nincs itt szavad,
Yoda69
@gina: Ne pazarold rá az időd csak ignoráld. Az ilyen kretén tahókkal szemben ez a legjobb védekezés.
nezelodo
Szóval szegény miniszterelnökünk nem tud szabadulni, még segítséggel sem az ő démonjaitól. Meg kell hagyni, alapos munkát végzett a hitehagyott Simlicska, és a paraszt földnepperé előlépett Rogán Tóni a fejében, ráadásul most meg úgy belekeveredett a párt homokosai, k. pecérjei és pedofilja dolgába, mint macska a cérnagombolyagba. Hej de kár volt az alaptörvényben megüzenni a népnek, hogy az "apa férfi, az anya nő", mert most meg azért gyanakszik a talajmenti nép, mert az ellenkezőjét most először látják, és pont a fideszben!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.