Orbán Viktor mai kijelentésére, amely a rádió interjúban hangzott el, többen is felkapták a fejüket.

Dobrev ismét nekiment Orbánnak: "a miniszterelnök és a luxusban élő holdudvara a bérből és fizetésből élők adóiból urizál, és ezek után még siránkozik"
Fotó:MTI/Kovács Attila

A járvány azért megviselt bennünket, bérből és fizetésből élőket – én is közéjük tartozom

- hangzott el az interjú.

Dobrev előző bejegyzésével nem hagyta annyiban, közzé tett közösségi oldalán egy videót is, amelyhez azt írta:

Még viccnek is rossz, hogy Orbán Viktor a ma reggeli rádióinterjújában azt mondta, hogy a járvány megviselte a fizetésből élőket, és ő is ezek közé tartozik. Pontosan ő a felelős azért, hogy a járvány válságosan érintette a Sokakat!

Videójában azt is megjegyzi

Micsoda cinikus mondat ez, és ebben minden benne van arról, ahogy a fideszes kiváltságos kevesek, egyébként Orbánnal az élén, gúnyt űznek a tisztességes sokakból

A DK szerint Orbán Viktor a felelős azért, hogy a járvány és a válság megviselte a valóban bérből és fizetésből élőket, azt is kiemelte, hogy szerinte miatta tartunk ott ahol

Talán nem Mészáros Lőrincnek kellett volna milliárdokat adni

Azt is megjegyezte:

Szavaim nincsenek arra, hogy a miniszterelnök és a luxusban élő holdudvara a bérből és fizetésből élők adóiból urizál 10 éve, és ezek után még siránkozik

A teljes videó itt tekinthető meg:

Forrás:Facebook
Címlapkép:MTI/Kovács Attila

76 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
Orbán nem fogja fel,hogy már a legelvakultabb fideszhívő se szopja be a szegénylegény dumát.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Les miserables
Ez a nő meghibbant !Még a vírust is Orbánnak tulajdonítja. Fel sem fogja ,ezzel a dumával marha sokat árt a párttának.
Macskaszem
Orbán nem fogja fel,hogy már a legelvakultabb fideszhívő se szopja be a szegénylegény dumát.
creativehun
@Les miserables: Ha itt valaki meghibbant akkor az nem Dobrev Klára ..hanem az aki komolyan veszi Orbán azon kijelentését,hogy Ő is a bérből és fizetésből élők azon csoportjába tartozik akiket megviselt a járvány! Most komolyan. Van olyan degenerált idióta aki ezt elhiszi??? Mellesleg..Dobrev Klára melyik kijelentésére gondoltál konkrétan ahol szerinted Orbán nyakába varrja a vírust?? Netán erre : " A DK szerint Orbán Viktor a felelős azért, hogy a járvány és a válság megviselte a valóban bérből és fizetésből élőket, azt is kiemelte, hogy szerinte miatta tartunk ott ahol "...Mert itt ugye tök egyértelmű,hogy NEM a vírusról hanem a pandémia okozta gazdasági helyzetről beszél...amibel maximálisan igaza van..hisz amíg ennek kezelésére nyugaton milliárdokat áldoztak addig ideheza gyakorlatilag sem a támogatási rendszer sem a munkanélküli ellátás nem változott. A miniszterlnök azzal a bicskanyitogató álszent dumával szúra ki a munka nélkül maradtak szemét,hogy nem akarunk senkit megszégyeníteni a segélyek alamizsnájával...No..ezt csak a legelvakultabb igazán keményvonalas idióták szopják be. Gondolom ezt tették ki a falra kivarott formába és amikor a gyerknek nem jutott vacsora akkor a család ezt mantrázta. Szánalmas bohócok..ja és emelett még hazaáruló ficsúrok is!
Giovanni Alba
@vacsi: Gyurcsány Ferenc édesanyja hogyan került a képbe?
ómió
Ti miből urizáltatok, efftársnő!? Amit a zsebükből loptatok ki?
csak úgy....
@ómió: tán nekik is van a szomszédságukban egy saját stadion mint a csuti bárónak?
ómió
@csak úgy...: És mondd csak, bolsiék fajkreténje: hogy jön ide bármilyen stadion?!
csak úgy....
@ómió: az urizálásból te fajkretén! :) te szotyiért álltál sorba mikor az észt osztották? a bunkóságod eredeti munkásör közlegényes, efftársilag..
ómió
@csak úgy...: Egy focimeccs a bolsi birkafajtádnak már "urizálás", bolsiék fajbarma!? Azt is a kijáró disznótól szoktad megkérdezni, hogyan találj haza? Nehogy "urizálj"?! Az agyhiányod már mínuszba ment át?
creativehun
@durbincs: Rövid leszek ...mert a hosszabb...intellektuális mondatokat úgy sem tudod értelmezni. Nyugodtan puippantsd le orbán basit...csak legalább ne reklámozd...mert nem mindenkinek olyan erős a gyomra mint nektek vér fideszes szarrágó hazaárulóknak.
creativehun
@durbincs: No comment.. kezeltesd magadat...de sürgősen.
creativehun
@durbincs: No comment.. kezeltesd magadat...de sürgősen.
csak úgy....
@creativehun: ezt a 1/2 halat a dokik már régen föladták ,- a fidesz már saját paciensnek tekinti,ugye rendes tölük..
csak úgy....
@creativehun: mi ebböl a tanulság !? ha egész hallal nem beszélgetünk,akkor egy féllel föleg nem érdemes! :)
Giovanni Alba
@ómió: május 30, 08:51
"Egy focimeccs a bolsi birkafajtádnak már "urizálás", bolsiék fajbarma!?"
Egy stadion a kert végében neked egy focimeccs?
Pancho Aréna, ezen a néven keresd.
ómió
@Giovanni Alba: És egy stadion - bárhol van is - efftársilag már "urizálás"? Efftársilag a foci az kizárólag "libalegelő-konform"? Hát, hacsak úgy nem...!
Szevasztok
Fegyőr-Dobrev vetélkedő, proliszloggen puffogtatás.(Mondjuk Jakabaré is igyekszik.) Alig várom már,hogy szétossza a lopott vagyonokat.
Giovanni Alba
@ómió: ma, 10:42
Tudom, hogy értelmetlen dolog veled vitatkozni, mert az értelmes érvekre süket és vak vagy, a narancsködben csak tapogatózol és vagdalkozol, de az igazsághoz tartozik az, hogy van egy darab focimániás miniszterelnök, akinek Felcsúton van a háza, és hogyan, hogyan nem, feltétlenül szükséges volt Makovecz stílusában egy stadiont felhúzni a kert végében. Annak a stadionnak a befogadóképessége a kétszerese a falu összes lakójának. Az a stadion nem akárhol van, nem is bárhol, hanem a minielnök kertje végében.
Igen, ez urizálás.
Ezt próbáld megemészteni, és lehetőleg hagyjál békén az ökörségeiddel.
kokopelli
@Giovanni Alba: Levitttek a régi katonabajtársak a stadionhoz bennünket,ahonnan még a Lölö gépparkjára is
kilátásunk volt az Orbán házától! Természetesen a stadionba bemenni tilos volt!
Gondolj a francia focistára,mert ő azt mondta ha az ómió-val vitázol, az olyan mint egy galambbal sakkozni! Össze-
vissza dönti a bábukat,azután táncol az általa összefosott táblán,mert ő nyert!
Namely
"Pontosan ő a felelős azért, hogy a járvány válságosan érintette a Sokakat!"
Kik azok a "Sokak"?
Ezek komolyan ennyire nem tudnak magyarul? :D

@Giovanni Alba: "mert az értelmes érvekre süket és vak vagy,"
Egyetértek, de ez pont rátok is ugyanúgy jellemző: mindketten teljesen vakok vagytok a saját oldalatok lopásai, hazugságai, aljasságai láttán. A különbség annyi, hogy te Orbánt gyűlölöd, ő pedig a másik oldalt. :D

:D
Namely
@Giovanni Alba: youtu.be/7IHDDqdOMoQ?t=2203
onnan, ahol kezdődni fog, úgy állítottam be: 36:43
RonaGyuri
besz... a büdös halfarok bárki kapcsán mosdatlan szájról pofázik!!! =))
Namely
@Giovanni Alba: 42:05-ig az, ami ide vonatkozik.
Giovanni Alba
@Namely: ma, 15:09
Úgy látom, nagyon eltévedtél. Te csak két, szembenálló felet látsz, és ezekbe a kategóriákba, mint kalodákba gyömöszölsz be mindenki mást. Akkor most nagyon figyelj. Én, mint önálló entitás, semmiféle csoportosulásnak nem vagyok tagja, az itt megfogalmazott vélemények a saját véleményeim, az idézeteket jelzem. Ebből következően határozottan visszautasítom az összes szösszenetet, amely ezt figyelmen kívül hagyja. Tehát ez is, amit most írtál, tévedésen alapul.
Az értelmezésbeli problémáddal pedig fordulj szakemberhez.
Most mi is volt a célod a nekem címzett hozzászólásoddal?
Namely
@Giovanni Alba: "Te csak két, szembenálló felet látsz, és ezekbe a kategóriákba, mint kalodákba gyömöszölsz be mindenki mást. "
Huppsz: mintha épp te dobozoltál volna korábban engem, és mindenki mást, aki be mer szólni az összefosásra. :D
"Én, mint önálló entitás, semmiféle csoportosulásnak nem vagyok tagja, az itt megfogalmazott vélemények a saját véleményeim, az idézeteket jelzem."
Nem azt mondtam, hogy valamilyen csoportosulás tagja vagy, stb, hanem azt, hogy az rád is igaz, amit a másik fejére olvastál ("mert az értelmes érvekre süket és vak vagy,"). Pont ezt taglalta Puzsér is a linkelt videóban, csak ott vele szemben nem egy összefosás-hívő volt, hanem 2 ps propagandista.
"Most mi is volt a célod a nekem címzett hozzászólásoddal?"
Egyszer már leírtam, még egyszer felesleges. Ahogyan a ps arcok, te sem akarod megérteni. Sajnos ez van, az ország kb 90%-a a 2 oldal bábfigurája. Te az egyiké, omió a másiké. :)
Giovanni Alba
@Namely: ma, 19:43
Valakivel nagyon keversz. Ebből a sok színes üvegcserépből szinte bármit ki lehet rakni, de az mindenképpen kiviláglik, hogy csőlátásod van. Ne csesztess ómióval. Butaságot írt, pontosítottam egy idézettel, erre jött a szokásos süket dumájával. Erre megírtam, idéztem mit írt ő, és hogy mit írtam én. Valamint azt is, hogy minden más félrebeszélés. Erre jöttél te, és kaleidoszkópod.
Nem érdekelsz. Pont.
Namely
@Giovanni Alba: "Valakivel nagyon keversz."
Vehetném a fáradtságot, hogy kikeresem mindazt, amit korábbi beszélgetéseinkben írtál nekem, és amiben nyomod azt, amit fent írtam, tehát dobozolsz a "ha valaki nem hajbókol az összefosás előtt, az fideszes, áruló, stb" dumával, de teljesen felesleges lenne, mert, ahogyan írtam, egyszerűen nem akarod megérteni amit írok (és amit Puzsér is mondott a videóban).
"Butaságot írt, pontosítottam egy idézettel, erre jött a szokásos süket dumájával."
Mint amikor én írtam neked, de mintha a falnak beszéltem volna.
Az a borzasztó, hogy nem egy ostoba fazon vagy, mint pl "balos", hanem "csak" hatott rád a propaganda. És még csak meg sem fizetnek érte, mint a ps/telex/origó/index/444 "újságíróit".
Giovanni Alba
@Namely : ma, 10:58
"amit korábbi beszélgetéseinkben írtál nekem, és amiben nyomod azt, amit fent írtam, tehát dobozolsz a "ha valaki nem hajbókol az összefosás előtt, az fideszes, áruló, stb" dumával, de teljesen felesleges lenne"
Ezt majd elhiszem, ha veszed a fáradságot, és kikeresed.
Addig kifejezem kételkedésemet.
ómió
@Giovanni Alba: Fel a fejjel! Ha majd a magyar egy szuicid pillanatában benneteket választ, vagy - mint 2006-ban - "becsaljátok magatokat" a hatalomba, mindjárt törvénykezhettek is, hogy "focimeccs csak libalegelőn"! Úgy az efftársi és úgy a "haladó"! Sőt! Akkor majd még a "haladó kényszerbontás" is szóba jöhet!
Namely
@Giovanni Alba: jól van, tedd azt, bár megjegyzem, hogy neked pont annyi erőfeszítésedbe kerülne.
Giovanni Alba
@Namely: ma, 16:35
Én keressek bizonyítékot a te állításaid alátámasztására? Ez most komoly?
Giovanni Alba
@ómió: ma, 13:29
Tehát szerinted, ha a miniszterelnök hobbija a hullámlovaglás lenne, akkor kötelességünk lenne kilométeres hullámmedencét építeni, mert nehogy már a fürdőkádban kelljen szorongania?
Néha nem fájsz magadnak?
Egyébként meg szegény, eltévedt báránykám, hol látsz te belőlem többet? Szerinted én kormányzati pozícióra hajtok? Miért beszélsz zöldségeket? Miért nem hagysz békén az ökörségeiddel?
Hülye vagy?
Csizmás Kond
...és nem is akármilyen bérből hanem a Klárika által beharangozott eurósbérből...
Namely
@Giovanni Alba: korábban vettem a fáradtságot, de sajnos, ahogy fent is írtam, felesleges.
Giovanni Alba
@Namely: ma, 17:45
Most egy kicsit sajnállak. Vidd vissza a fáradságot ahol vetted, kérd vissza a pénzed, és ne csinálj felesleges dolgokat.
Namely
@Giovanni Alba: ez nagyon mély és vicces volt.
ómió
@Giovanni Alba: Nem, "eltévedt báránykám"! Az emberiségre általában - kivétel a "kommunista embertípus"- a fejlődés szokott a mérvadó lenni: amit csinál, horribile dictu még, ha sportol is, azt a lehető legjobb feltételek, környezet közepette igyekszik tenni. Ilyen "eccerű"! Te ingyen nem látsz ennyit se, vagy fizetnek érte?
Giovanni Alba
@ómió: ma, 09:05
Merjünk nagyok lenni, vigyázó szemünk a jövőre vessük, építsünk minden faluba sportpalotát, hiszen szerinted ez a fejlődés útja, olyan jól áll az ország gazdasága, hogy megengedhetjük magunknak, akár akkora stadiont is építhetünk egy kis faluba, hogy oda beférjen minden lakos, sőt, mindenkinek hoznia kell magával egy másik embert.
Te ingyen nem látod ezt furcsának, vagy fizetnek érte? Tényleg nem látod a párhuzamot a szomszéd ország diktátorával?
Olyan szánalmas, ahogy a tényekkel szemben próbálod védeni a védhetetlent. A libalegelő és a stadion között szerinted nincs is átmenet? Csakis a végleteket fogja át a tudatod?
Tudod mit, kicsihuszár? Hagyd abba, ne csinálj már magadból nagyobb hülyét.
Eladott Ország
Ezen be fogtok rosálni arcrándulás nélkül azt mondta bérből és fizetésből él ! Az arcunkba röhögnek a fideszes ficsúrok. Azt mondják közülünk valók, miközben a nép felett uralkodnak és csak a saját gazdagodásuk fontos nekik!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/195998196_1766456873518740_3764519498139865028_n.jpg?_nc_cat=109&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=6CPjIhXMY70AX94ZEvF&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=bf506813660f7e899cfeded517d56c77&oe=60DCCF0B
Rogán Cecília félmilliárd, Rákay Philip 200 millió, Szijjártó Péter felesége pedig 285 millió forinttal jutalmazta meg magát saját cége tavalyi bevételeiből. Ezek Orbán Viktor bérből és fizetésből élő barátai, akiket nagyon megviselt a válság.
ómió
@Giovanni Alba: Ha jól tudom, NB I-es focicsapatuk van. Hol kéne játsszanak, felváltva valamelyiknek a hátsó udvarában? Ennyire kicsinek lenni anno még csak Kovács efftársad bíztatott bennünket! Látom, te is "abszolváltad"! Nálatok, "kicsihuszár", ez szemléletmód, vagy még mindig csak a "magasabbrendű társadalom" köszön vissza belőled? Tudod: amikor mindent hagytak lerohadni, önmagunkat pedig 50 évvel lemaradni a "rothadó kapitalizmus" mögött? De, ha így van is, feltétlen muszáj magadból ezügyben idióta bolsi-bohócot csinálnod?
Giovanni Alba
@ómió: ma, 12:49
Hihetetlen, mennyire nem akarod érteni. Azt nevezem urizálásnak, hogy a kormányfő hobbijáért akkora stadiont kellett építeni a faluba, amelynek befogadóképessége kétszerese az ott élők létszámának. Hiába rángatsz elő a hajánál fogva mindenfélét, ezt nem tudod kimagyarázni kicsihuszár. Ne vergődj tovább, nem érdekel a mellébeszélésed.
kokopelli
@Giovanni Alba: Mi lesz akkor,ha Orbánt nem választják meg? A felcsúti mezitlábasok kiesnek,és nem lesz néző
a meccseken? Fizeti az Orbán az évi rezsit?Llehet,hogy pár év múlva egy "Felcsúti ampfiteátrum" lesz a főnők klo-
tyója mellett?
Giovanni Alba
@kokopelli: ma, 13:26
Ezt találtam hirtelen, hosszú, de érdekes.
www.nyugat.hu/cikk/paraszthaz_stadionnal_felcsuton_
"Mert azért úri társaságban furcsán hangzik, hogy létezik Európában egy ország, ahol, ha a miniszterelnök saját hobbijára létrehoz egy alapítványt, oda – persze hogy nem közpénzből – egyből milliárdok vándorolnak. Ott mindjárt „Aranycsapat” Labdarúgó Stadion is épül. És amelynek pénzügyi hátterét nem a lottóötös, hanem egy törvénymódosítás (a sportágnak adható társasági adókedvezmény) teszi lehetővé, amit a magyar parlament hagy jóvá. A hazai focicsapatok közül ugyanis messze kiemelkedik a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány, amely összesen több mint 2,8 milliárd forintot kapott ebből az extra adókedvezményből. A sportágra fordított összeg 19 százalékát."
2013-as a cikk, azóta volt némi fejlődés, de az alap maradt.
ómió
@Giovanni Alba: Aki itt erőlködik, "kicsihuszár", az úgy látom te vagy! Nem válaszoltál: egy NB I-es csapatnak hol kéne játszania, ha még az NB II-esek is stadionban játszanak? Ez egy egyszerű kérdés és nem a "hajánál fogva"! Mégsem tudod rá a választ, csak, hogy "miért olyan nagy"? Biztos "miniben" még nem találták fel! Aztán, ha odamegy 10000 fradista, az is beleférjen! Van még görcsölnivalód?
kokopelli
@Giovanni Alba: Levittek bennünket az egykori fehérvári bajtársaink a stadionhoz.A külföldön élők majdnem
eldobták magukat,amikor a fehérváriak elmesélték történetet,a szembeni Mészáros birodalommal együtt!! (;-))
Giovanni Alba
@ómió: ma, 12:20
Terelsz gőzerővel, maszatolsz, másra hazudod a görcseidet.
Kezdjük előről. A minielnök falusi kulipintyójának a szomszédságába felhúzni közpénzből egy stadiont, amelynek a befogadóképessége kétszerese a falu lakosságának, szerintem urizálás, szerinted meg nem.
www.nyugat.hu/cikk/paraszthaz_stadionnal_felcsuton_
www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/felcsuti-futballparadicsom-a-tehenek-es-a-termenyraktar-kozott-2351175#
Ezeken rágódj kicsihuszár, ne velem kötözködj.
kokopelli
@Giovanni Alba: nem kapsz válasz! A volt bajtársak fideszes része,le sem jött megnézni a stadiont,holott együtt
húztunk le anno 23 hónapot Börgöndön! Kényes lett volna nekik a válasz a kérdéseinkre!?
ómió
@Giovanni Alba: Aki itt még az ajtófélfába is beleköt, az magad vagy! Kár, hogy a kényszer-effektusaidat rám hazudnád! Egy faluban nyilván ott építenek bármit, ahol arra megfelelő hely van. Ha a "szomszédságában" van hely, akkor ott építenek, ha meg NB-I-es focicsapatuk van, akkor nem efftársiasan a libalegelőn játszanak, hanem stadiont építenek és ott! Nincs ezen semmi rágódnivaló "kicsihuszár", még, ha pofon egyszerű történések se férnek el az "efftársi begyedben"!
CsipkeRózsa
"A terület, ahol a “Stadion” felépült az Orbán-család tulajdona, egy helyrajzi számmal rendelkezik az Orbán-házikóval, "
T-Boly
@ómió: Ha már a disznóknál tartasz,te játszottál Sajó partján száraz disznószarral ! He?
Neked az volt a ropi. He?
Kuss! megint idegbe vagy? He?
ómió
@T-Boly: Te most valamelyik efftársaddal keversz engem, vagy egyik sajóparti "élményedet" hazudnád rám? Kezeltesd magad, idiótája! T-Bolyban - a disznószarzabáláson túl - még önveszélyes is lehetsz!
Clavigo
@ómió: Remélem,,érzed a törődést,,te idióta balfasz csicskagyász...Kedvelnek téged itt a propin,,azt látom,,te gyökér..!
Giovanni Alba
@ómió: ma, 16:07
Akkor megint csak vissza a kezdőpontra. Az a stadion nem magánberuházás, rengeteg adóforint van benne, elolvashatod a linkeken, mármint ha feléred ésszel. No mármost egy stadiont, egy sportkomplexumot üzemeltetni is kell, mert ez már tényleg nem egy libalegelő.
"Azt se feledjük, hogy az előző három év tao-programjának 2020 tavaszán jóváhagyott, 3,3 milliárdos módosításával együtt idén már összesen 5,7 milliárd forint taót szavazott meg Orbánéknak az MLSZ, az eddig megítélt tao-támogatásaik összértéke pedig valahol 34,4 milliárd környékén jár, míg a nekik jutó pénzek teljes összege magabiztosan átlépte a 70 milliárd forintot.
Ebből mindeddig egyetlen európai topbajnokságban játszó labdarúgót sikerült kinevelnie a 13 éve működő intézménynek"
"A taón felül egyébként a 2019 őszén államosított sportakadémiai rendszer keretében is került idén egy jelentősebb, ám egyelőre nem ismert összegű közpénz Felcsútra. Tavaly 6 hónapra kaptak 1,2 milliárdot,"
Én nem kötözködök, ez nem ajtófélfa, amibe -szerinted- belekapaszkodok, ez kimondottan urizálás, a közpénzek felelőtlen herdálása. Ezt próbálod kimagyarázni kicsihuszár, meglehetősen kevés sikerrel. Érveid nincsenek, rizsa van és mellébeszélés. Megkérdezted meggondolatlanul, hogy mi itt az urizálás. Hát ez, ami itt van az orrod előtt, amit olyan kétségbeesetten próbálsz tagadni.
Hess kismadár, szánalmas vagy.
ómió
@Giovanni Alba: És mondd csak, "kicsihuszár", melyik stadion magánberuházás idehaza? Egyik se? Akkor mit görcsölsz ezen? Ráadásul úgy, hogy a görcsrohamaidat még rám is hazudnád! Neked a kultúrált körülmények közt folyó sport, foci, akármi, már "urizálás" - ez egyben a rólad sütő "efftársi igényesség" látható szintje is - számomra meg kultúráltság kérdése. Véletlen se gondolod, hogy éppen a saját szánalmasságod itt a "hunyó"?
ómió
@Clavigo: A saját érzéseidet próbálod rám vetíteni, bolsiék fajkreténje!? De legalább azt az elmeosztályi proli "stílusodat" mellőzhetnéd már! Egy percre se bírsz elvonatkoztatni a miliőtől, amiben a napjaid telnek?
namihami
@Giovanni Alba: És arról apróságról még nem is szóltál neki, hogy a külföldi sztárcsapatokat nem az állam tartja el. Ha a magyar ""kulturáltkörülmények között folyó"" futbal olyan szinten működne, mint azok, akkor viszont már nem szorulna a TAO és egyéb orbáni alamizsnára. Egy olyan ""sportra"" mennek el a százmilliárdok, amelyek eredményt ugyan nem hoznak, viszont a pénzt igencsak viszik.
És a dolgot még szebbé teszi, hogy ellenőrizhetetlen mennyi marad ebből a valós focira, mennyi a harmad-negyedosztályú sztárjaink fenntartására fordított és főleg mennyi megy a mosodába. Vajon miért kellett pl. a Fradit ismét milliárdokkal támogatni, amikor ""fényes sikert"" ért el a BL-ben (1 azaz egy pont), de milliárdokat kaszált. Hol a pénz, mire ment el? A frissen vett sokadrangúakra? Akik otthon se kellettek?
A ""mi igazmagyarjaink"" pénzzel való tömése a fenti kérdéseket még hangsúlyosabbá teszik, hiszen az még ki is ment (egy része) az országból. Tehát, mintha kazánba menne.
És ez minden határontúli támogatásra igaz, nemcsak a focinak nevezett ""orbáni hobbival kombinált házipénzcsinálóra"".
Giovanni Alba
@ómió: ma, 12:43
Kicsihuszár, nem veszed észre, hogy árnyékokkal harcolsz? Ne akarjál meggyőzni arról, hogy 01G falujába feltétlenül szükség volt stadiont építeni, mert ez eszement baromság.
Most nem térek ki külön a személyeskedésedre, de ezt már többször is eljátszottad. Hagyd abba a hisztit, ülj meg magadban (csendben) és próbálj meg gondolkodni.
Ad 1 01G rögeszméje a foci
Ad 2 Ahol csak talál egy talpalattnyi helyet, felhúzat egy stadiont
Ad 3 Az építés "baráti" cégek bulija
Ad 4 A fenntartás az ott lakóké, akár kérték, akár nem
(ne sírj sánta, itt egy púp)
Aztán még, de tényleg elég belőled :
"Neked a kultúrált körülmények közt folyó sport, foci, akármi, már "urizálás" "
Nekem a falu végén sportpalota az urizálás, de ezt te nem vagy képes felfogni.
Hess, kismadár, ne kelljen megmagyaráznom.
Duke Nukem
Azért nem szavazok Dobrev Klárára, mert Gyurcsány.

orbán- gyurcsány - a két geci!
Duke Nukem
(ami szívemen a számon? - ez van, ezzel dolgozz)
Duke Nukem
Hallgassunk zenét, amíg Isten el nem pusztítja a világot - geci: www.youtube.com/watch?v=1fRjwBtVNEs
Giovanni Alba
@ómió: ma, 12:43
Majd' elfelejtettem a kérdésedre válaszolni. Stadler József, Akasztó, 2017-ben visszavásárolta a stadionját.
Duke Nukem
Nincs bárka.
Hit van.
Ha nem hiszel, mész a levesbe.
A zombi Duke Nukem egy keménycsávó - vitathatatlanul
namihami
@Duke Nukem: 14.07: Pont ez a hozzáállás fogja szétverni egy Orbán-ellenes tömörülést és megtartani továbbra is. Nekem a Jobbik sose volt a szivemcsücske, de ha itt, nálunk a zemberek szavazatai alapján egy Jobbikos lesz a befutó, akkor övé a voksom. Mert nem fogok ezokból itthon maradni.
Akinek nem tetszik (bármely) jelentkező, az fogja be az orrát, de menjen el, mert különben minden marad a régiben. Sőt, rosszabbnak nézhetünk elébe, ha ez marad. (bosszú)
Az pedig, hogy mit hallgatsz, az saját jogod. Én, ha totál kikapcsolni akarok, akkor No1: Beatles.
De nincs könnyű vagy komolyzene, csak jó zene vagy rossz. És, hogy kinek melyik melyik, az saját ügye.
ómió
@Giovanni Alba: Akkor, "örömködjél" a libalegelőn űzött sportban, hiszen - nyilván - az az efftársi! Az olimpiát is biztos azért fúrta meg a nihilista fajtád, mert a libaleglői sportesemények "olimpiailag még nem elfogadottak" és, hát, égni azért nincs ínyetekre! Stadiont, viszont, "kicsihuszár", ott érdemes építeni, sőt, kell is, ahol a sport színvonala már felnőtt odáig! És nicsek-nicsek, még egy magánstadiont is találtál! Most már csak a Stadlerre kéne ráhazodnotok, hogy az Orbán haverja! Kutakodjál, hátha van több is!
Duke Nukem
@namihami: Én sosem hallgatok Beatlest. A sárga tengeralattjárót végignézettem/szenvedtem anno, de azóta sem semmit. A mai napig nem értem a tini(?) lányok őrűletét a Beatles iránt.
De igazad van: "saját jogod"
Giovanni Alba
@ómió: ma, 12:53
Tényleg nem kicsihuszár vagy, hanem terelőpuli. Az urizálásról beszéltünk, meg a faluvégi stadionról, de te már az olimpiáról elmélkednél. Nem szívesen megyek ebbe bele, mert látom ahogy szépecskén elönti a fejed a narancsköd, de azért annyit mondanék te kretén, hogy annyira akarta a nemzetvesztő pocakos tábornok az olimpiát, hogy amikor elkezdtek ellene aláírásokat gyűjteni, amikor a pórnép népszavazást kívánt a témában, hipp-hopp lefújták. Ennyit arról a megfúrásról. Ne legyél teljesen dinnye, kérdezted a magánpénzből épített stadiont, mutattam egyet, nem kell mindjárt hörögni. Ha nagy vezéred is a saját pénzén építtetett volna, akkor csak megmosolyognám, de az, hogy közpénzből épült, közpénz megy a fenntartására, az már túlzás.
Egyébként tényleg kiléphetnél már az árnyékomból, kényelmetlen ez a nagy lihegés. Menj, keress magadnak megértő társat.
Hess, kismadár.
ómió
@Giovanni Alba: Arról beszéltünk, "kicsihuszár", hogy neked a színvonalhoz illő "felépítmény" már "urizálás"! Ezzel a bolsevik begyöpöltségeddel nem lehet mit kezdeni! Az olimpiát illetően pedig, azt egy ország vagy akarja, vagy nem! Ha a nihilista táborotok ezt polarizálni képes, akkor ott nem érdemes vele foglalkozni. "Sikerrel" megfúrtátok! Ez nem "dinnyeség", sokkal súlyosabb! Maga a Kun Béla-féle ország- és magyarellenesség! Amúgy meg, nem én kerestelek meg téged, bolsiék vezéridiótája, hanem pont fordítva történt! Szóval, ezt az "árnyékkilépést" címezd saját magadnak!
FLETÓ
@Duke Nukem lebukott! Ő egyben: @T-Boy, @1984, @MZper X, @lemming, @sgl ...
namihami
@Duke Nukem: 13.04: ""Sárga tengeralattjáró""? Vegyél elő egy Revolvert, egy Bors őrmestert vagy egy Helpet. Egyébiránt, ha belehallgatsz a Sárga tengeralattjáró B oldalába, ott már nem beatzenét, hanem zenei szviteket hallhatsz. És mégegy fontos apróság, 1966-67-et írunk. Akkor ez még forradalminak számított. Az előző generáció nyálas-nyúlós (a maga vonalán persze nem rossz) dalaihoz képest forradalmi lett. És a tinik (fiúk is) felismerték és ezért tomboltak érte. Ha nem Kádár korszakot írunk zenében, utazhatásban és sok egyébben (amikor pl. egy Beatles lemezt csak a Rákóczi úti kapualjban levő kisboltban tudtál beszerezni), akkor itt is többen csinálták volna ugyanezt.
Mutasd meg nekem azt a zenekart vagy szerzőt (légyen az ""könnyű"" vagy ""komoly"" zenei), amelyiknek nincs jobb vagy rosszabb szerzeménye. Arról nem is beszélve, hogy éppen ők tették ezt a zenét a szórakoztatózenéből a ZENE világába át. És, ha egy zenekar bekerülhetett a Brockhaus lexikonba, akkor annak már valamit azért villantani kellett.
(húúú, ez jó hosszú lett és még lehetne)
Giovanni Alba
@ómió: ma, 16:14
Igen, kicsihuszár. Az úgy kezdődött, hogy orbitális baromságot írtál a tőled megszokott arrogáns, kioktató módon.
"@ómió: május 30, 08:51
"Egy focimeccs a bolsi birkafajtádnak már "urizálás", bolsiék fajbarma!?"
Egy stadion a kert végében neked egy focimeccs?
Pancho Aréna, ezen a néven keresd."
Aztán tovább léptünk.
"ómió
@Giovanni Alba: És egy stadion - bárhol van is - efftársilag már "urizálás"? Efftársilag a foci az kizárólag "libalegelő-konform"? Hát, hacsak úgy nem...!"
Ezt nem hagyhattam válasz nélkül.
"@ómió: ma, 10:42
Tudom, hogy értelmetlen dolog veled vitatkozni, mert az értelmes érvekre süket és vak vagy, a narancsködben csak tapogatózol és vagdalkozol, de az igazsághoz tartozik az, hogy van egy darab focimániás miniszterelnök, akinek Felcsúton van a háza, és hogyan, hogyan nem, feltétlenül szükséges volt Makovecz stílusában egy stadiont felhúzni a kert végében. Annak a stadionnak a befogadóképessége a kétszerese a falu összes lakójának. Az a stadion nem akárhol van, nem is bárhol, hanem a minielnök kertje végében.
Igen, ez urizálás.
Ezt próbáld megemészteni, és lehetőleg hagyjál békén az ökörségeiddel."
Itt kellett volna leállnod, de nem, tovább nyomtad a sódert a gusztustalan minősítgetéseiddel megspékelve.
Az olimpiával nagyon el vagy tévedve. Népszavazási kezdeményezés indult, de ennek hírére a nagy elszántság hirtelen elillant. Mitől félt az illusztris társaság? Csak nem attól, hogy kiderül, nem is akkora az elfogadottság mint hirdették?
Megfúrtátok, mondod, mert felmerült, hogy kérdezzük meg azokat is, akiknek a pénzéből ment volna az egész. Erre a helytartótanács elsápadt vala, és reszketni méltóztatott. Azért egy népszavazási kezdeményezéstől becsokizni elég nagy gáz.
NKF
Csak az a baj,hogy a bagoly mondja a verébnek nagyfejű!Klárika nyugodtan kussolhat,kapott
mindent mint szamár a fület!
namihami
@NKF: Viktorka pedig, felesben az MDF-feil, elbolztolt egy TiIszti Kaszinót. Amiből kistafírozta apuci kőfejtőjét. És folytatta miközben magas állami posztot

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.