Az örömhírt Szíjjártó Péter jelentette be hétfőn Kínában – írja az MTI.

Megállapodás született arról, hogy a Nemzeti Oltóanyaggyár alkalmas lesz a kínai vakcina előállítására is
Fotó: Szijjártó Péter/Facebook

A Magyarországon jelenleg építés alatt álló Nemzeti Oltóanyaggyár alkalmas lesz a koronavírus elleni kínai vakcina előállítására is, ez pedig nagy stratégiai előnyt jelent majd az ország számára – mondta a külgazdasági és külügyminiszter. 

A külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be, hogy az utóbbi hét évben immár 12. alkalommal folytatott kétoldalú tárgyalást kínai kollégájával, Vang Jivel, ez mutatja, hogy a felek mekkora jelentőséget tulajdonítanak az együttműködésük folyamatos fejlesztésének.

Magyarország és a Kínai Népköztársaság 2017 óta stratégiai partnerei egymásnak, ha valakinek eddig kétségei voltak, akkor az elmúlt hónapokban meggyőződhetett arról, hogy Magyarország milyen sokat profitált ebből a stratégiai együttműködésből (...) Annak sikere most már megmentett emberéletekben mérhető

– fogalmazott.

Forrás: MTI
Fotó: Szijjártó Péter/Facebook

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
A kecskeméti Mercedes gyárat meg át fogják állítani Trabantra vagy Zaporozsecre...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
Hihetetlen érzéke van a kormánynak a bukó projektekben. Stadion, kisvasút, most meg ez a kétes minőségű kínai vakcina. Ki a franc fogja megvenni? Vagy megy ez is a raktárba a lélegeztetőgépek és Tompika beléptető kapujai mellé?
Néro
Átadta a Kummunista Munka Hőse Lovagkeresztet és közbe belecsempészte a dobozba a legújabb off-csór számlaszámot.
Ezek teljesen idióták az biztos.
lusta
Olyan ez mint amikor a Videoton újraindítja a Color Star gyártását.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.