Az örömhírt Szíjjártó Péter jelentette be hétfőn Kínában – írja az MTI.

Megállapodás született arról, hogy a Nemzeti Oltóanyaggyár alkalmas lesz a kínai vakcina előállítására is
Fotó: Szijjártó Péter/Facebook

A Magyarországon jelenleg építés alatt álló Nemzeti Oltóanyaggyár alkalmas lesz a koronavírus elleni kínai vakcina előállítására is, ez pedig nagy stratégiai előnyt jelent majd az ország számára – mondta a külgazdasági és külügyminiszter. 

A külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be, hogy az utóbbi hét évben immár 12. alkalommal folytatott kétoldalú tárgyalást kínai kollégájával, Vang Jivel, ez mutatja, hogy a felek mekkora jelentőséget tulajdonítanak az együttműködésük folyamatos fejlesztésének.

Magyarország és a Kínai Népköztársaság 2017 óta stratégiai partnerei egymásnak, ha valakinek eddig kétségei voltak, akkor az elmúlt hónapokban meggyőződhetett arról, hogy Magyarország milyen sokat profitált ebből a stratégiai együttműködésből (...) Annak sikere most már megmentett emberéletekben mérhető

– fogalmazott.

Forrás: MTI
Fotó: Szijjártó Péter/Facebook

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
A kecskeméti Mercedes gyárat meg át fogják állítani Trabantra vagy Zaporozsecre...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
A kecskeméti Mercedes gyárat meg át fogják állítani Trabantra vagy Zaporozsecre...
simmering73
Zsák a foltjával, sz@r a sz@rral egyesül. Ebből lesz a kipcsak vakcina.
Gauntlet
@Qqberci: a Pannóniát meglengették, de csak azért hogy pár helybéli rájuk szavazzon. :(
Nessy
Régebbi technológiát nem találtak ?
Cicamama55
Nocsak! 2017-ben már tudták, hogy lesz corona vírus?!
adrenalink
Milyen stratégiai előnyre gondol ez a hülyegyerek? Még kis hazánkban sem elfogadott a kínai cucc, nemzetközileg meg főleg nem! Ezeknek tényleg elment a maradék eszük is! Tényleg csak a zsebükön keresztül tudnak "gondolkozni"...:-(((
Macskaszem
Aszongya a Kakadu: "ha valakinek eddig kétségei voltak, akkor az elmúlt hónapokban meggyőződhetett arról, hogy Magyarország milyen sokat profitált ebből a stratégiai együttműködésből"
Mi azt láttuk baszki, hogy te meg a gazdád milliárdokat profitáltatok, mi meg ugyanannyit buktunk, ráadásul szar vakcinát vettetek ötször annyiért, mint amennyiért rendes, hatásos nyugatit vehettetek volna. A sok ócskavas horkológép 300 milliárdjával is jól járt valaki, de azok se mi voltunk. Úgyhogy ne dicsekedjél, hanem ülj le egy csendes kis sarokba, és gondolkozz el azon, hogy mi lesz veled és bűntársaiddal jövőre ha buktok.
Úgyhogy dugulj el Szargyártó, mert minden megszólalásodtól falramászik az ember.
Eladott Ország
Kínai vakcinával nem engednek be számos Európai országba, vagy szándékosan ezt akarta a bűnöző többgenerációs román cigány és fidesz nevű szektája?! Új vasfüggöny ereszkedik Európára!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/139789711_2744879339158922_7537188544672174229_n.jpg?_nc_cat=106&ccb=1-3&_nc_sid=825194&_nc_ohc=0jUw-XVO624AX9IO0QD&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=614f9a30beccb3c780bd04a9947c7efc&oe=60DC019E
CsipkeRózsa
Jobb lett volna egy olyan megállapodás, hogy a Pfizer vakcina gyártására legyünk alkalmasak, hiszen ott még van egy magyar tudós is, aki talán könnyen segíthetett volna a megállapodás létrehozásában.
human
Hihetetlen érzéke van a kormánynak a bukó projektekben. Stadion, kisvasút, most meg ez a kétes minőségű kínai vakcina. Ki a franc fogja megvenni? Vagy megy ez is a raktárba a lélegeztetőgépek és Tompika beléptető kapujai mellé?
Néro
Átadta a Kummunista Munka Hőse Lovagkeresztet és közbe belecsempészte a dobozba a legújabb off-csór számlaszámot.
Ezek teljesen idióták az biztos.
lusta
Olyan ez mint amikor a Videoton újraindítja a Color Star gyártását.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.