Több, mint 600 millió forintnyi tőkét biztosít az állam a Magyar Kultúráért Alapítvány létrehozására. 

Április végén szavazta meg az Országgyűlés azt a törvényjavaslatot, amely létrehozta a Magyar Kultúráért Alapítványt, amely lényegében a Demeter Szilárd vezette Petőfi Irodalmi Ügynökség vagyonkezelője Az új szervezet rögtön több tízmilliárdos ingatlanvagyont kapott az államtól. Hozzájuk került többek közt a Zichy-kastély, a Bem rakparti Andrássy-palota, a Hajógyári-sziget déli része, de megkapták az alkotóházakat és művésztelepeket birtokló Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. is – írja a Telex.hu

Van pénz lóvéra: 600 milliót kapott Demeter Szilárd

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A könnyűzenéért felelős miniszteri biztos, Demeter Szilárd a Mandinerben írt arról márciusban, hogy a könnyűzenei programja 23 milliárd forintos támogatást kap, és tervei szerint öt éven belül egy popkulturális központot is kialakítanak Óbudán. Áprilisban szivárgott ki a belső levelezés, amely szerint már el is dőlt, hogy Orbán Viktor elfogadta Demeter Szilárd tervét. Az elképzelés szerint Vizoviczki-birodalomként is elhíresült Hajógyári-szigeten a volt hajógyár helyén 3000 fős rendezvényhelyszínt építenek meg; lesz kiállítóterem, például egy Rockmúzeum; valamint próbatermeket, közösségi tereket és társművészeti helyeket alakítanak ki, és középtávú tervként szerepel az A38 Hajó Hajógyári-szigethez való költöztetése is.

Forrás: Telex.hu 

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Demeter Szilárd ékes példája annak a megélhetési puhatestűnek, amilyenből elég sok van ebben az országban, mégis kiemelkedik közülük, mert a megnyilvánulásai, a hőzöngései, a telhetetlen mohósága és a megfellebbezhetetlennek vélt mindentudása mellett valóban csak egy karszalag hiányzik ahhoz, hogy az ember abba a tévedésbe essen: valamelyik Hitler-hűségest látja és hallja. Demeter Erdélyben született és ott is élt egészen a közelmúltig. Filozófusi diplomát szerzett a kolozsvári egyetemen, különféle folyóiratoknál dolgozott Erdélyben, aztán éveken át cipelte Tőkés László táskáját és támogatta a nagyszerű püspököt, ha szükséges volt, végül úgy döntött, nem Erdélyben küzd a székelyekért, hanem Magyarországon küzd a magyarok ellen. Mert összenő, ami összetartozik...
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/128281452_1005199449959962_5363941745062709011_n.jpg?_nc_cat=110&ccb=1-3&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=RnUkzERtI6MAX-g0sAR&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=a5df3634f765c5e6b5e38d595740734e&oe=60DBA81F
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/128842137_1006963779783529_1659711787112653231_n.jpg?_nc_cat=106&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=P2tKqnwyFSIAX9DfUno&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=b4309baaeaa55eab040d148463196b37&oe=60DCAFB1
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
@Aki Én: Ott a bolsi elmeosztályon, ahol téged tartanak, hát, ott tényleg!
ómió
@simmering73: Efftársaid körében te viszont, nyilván, "naccerű" tudsz lenni!
Pipás
@ómió: Te tényleg hülye vagy. Nincs mit ezen szépíteni.
CsipkeRózsa
Egészen biztos, hogy egy minielnök egy személyben nem dönthet ingatlanok ajándékozásáról, Orbán ezt folyamatosan csinálja. A saját ingatlanait, amit már a családnak összelopott, azt ajándékozza tovább. Az összes nagy értékű palotát, kiemelt területen levő drága épületeket csak úgy eltulajdonítani, meglopni egy országot, és ezt a sok talpnyaló tudomásul veszi. Ők ugyanolyan bűnösök ebben a folyamatban, mint szent vezérük. Több ezer milliárdot lopott, ajándékozott, fizetett ki.

Az nem baj, hogy másoknak egyre nehezebb a megélhetésük. Ennyire önző, gonosz ember még egy nem létezik.
ómió
@Pipás: Az elmeosztályon, ahol vagy, így "látod"? Jobbulást neked!
evacica
Ez is egy szemét gerinctelen tehetségtelen senki!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.