Magyarország kiáll barátja, és szövetségese, Izrael mellett – hangsúlyozta keddi jeruzsálemi találkozójukon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek.

"Izrael a barátunk, a szövetségesünk, s teljesen természetes, hogy amikor támadás éri, akkor kiállunk Izrael, a barátunk mellett"

– mondta a magyar külügyminiszter a tárgyalások után adott nyilatkozatában.

Szijjártó: Magyarország kiáll Izrael mellett

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j2) Gabi Askenázi izraeli külügyminiszter (j3) társaságában 2021. június 1-jén az izraeli Petah-Tikvában megnézi a Szror család megrongált lakását, amelyet eltalált a Gázai övezetet uraló Hamász radikális iszlamista mozgalom rakétája a Hamász és Izrael legutóbbi, májusi 11 napos háborújában. MTI/AP/Ariel Schalit

Benjamin Netanjahu megköszönte a kiállást, Szijjártó Péter pedig biztosította arról, hogy Magyarország a jövőben is hasonló álláspontot fog képviselni.

"Minden egyes olyan nyilatkozatot, határozatot, amelyek tisztességtelenek lennének Izraellel szemben, amelyek Izrael-ellenesek, vagy netán antiszemita hangokkal rendelkeznének, egészen biztosan meg fogunk vétózni a jövőben is"

– ígérte a magyar diplomácia vezetője Jeruzsálemben. 

"Izraelt megtámadta egy terrorszervezet, a Hamász. Sajnos a nemzetközi politikai arénában ennek kimondásához nem volt elég bátorság. A képmutatás és a kettős mérce miatt a nemzetközi közösség nem állt ki Izrael mellett" – emelte ki a magyar külügyminiszter.

"A Hamászt és Izrael államot gyakorlatilag egy szinten kezelték, mintha a Hamász valamifajta NGO lenne, holott világosan kell beszélnünk, ez egy terrorszervezet, mely megtámadta Izraelt" -tette hozzá.

Forrás: MTI
Címlapkép: MTI

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Giovanni Alba
Hogyan sikerült iderángatni a nem kormányzati (civil) szervezeteket? Milyen elferdült logika állíthatja párhuzamba a HAMASZ-t egy tetszőlegesen kiválasztható NGO-val?
voltmárjobbis
Na persze: a zsidóállam mindent megengedhet magának -leölni ártatlan embereket, gyerekeket - , mint az orbán rezsim is.
voltmárjobbis
A megengedés orbánra vonatkozik, hogy mindent megengedhet magának.
"leölni ártatlan embereket, gyerekeket " az a zsidó államra vonatkozik.
voltmárjobbis
Amúgy a zsidók elfelejették a gázkamrát, most más - palesztin - embereket ők ölnek halomra?
gina
Várt valaki mást?? ahol a pénz,, ott lógnak a magyar hazaáruló gazemberek, hányinger ez a fidesz szekta
Yoda69
Miről beszel ez a majom? Mindenki kiállt Izrael mellett.
Gazella
Költözz oda a zsírh!jaddal együtt egy fillér nélkúl kakadu. Egyet felejtesz el az EU ügyészség most téged fog a bíróság elé rángatni a korrupció miatt.
nezelodo
Na végre megnyugodhat Izrael népe, megvédte őket a mi Külügyi vezetőnk. Gondolom a Hamász terroristái a hír hallatán remegő lábakkal, rettegve dugdossák a maradék rakétáikat otthon az ágy alá, nehogy az emberünk rajtakapja őket, amint a csúzlival ki akarják lőni!
RonaGyuri
Szájjártató szerénységből nem szólt

A Ferrero SpA legújabb reklámja nyitotta fel a szememet

Pontosabban az egyik ikonikus termékük a kókuszos mandulás Raffaello prallné

images.app.goo.gl/Ad5wAqShPPbYMd4y9

legújabb reklámja. A szokásos kép, érzelem és hangulatvilágú reklámban azt hirdetik, hogy a vonatkozó nyereményjátékon nyerni lehet. A fődíj – most kapaszkodj meg Wazze – egy Földközi-tengeri yacht túra!!!
Aha most már értem! A mi derék külgarázdánk a Szijj birodalom – persze zártkörű – reklám kampányán nyerte a családi hajókázást.
istván irén
Nyilván az a terrorista aki a saját hazájában nem akarja a zsidók által el követet nép irtást. Egy ilyen kiállás után kérdezem mi van Trianonnal?
NKF
Nem szeretem ezt a Szíjjártót,de a teljesítményét elismerem!Már ami a külpolitikát illeti.
Ringatózott az Adrián,na és?Nem vagyok zsidó,de Izraelnek joga van megvédeni saját magát!
Namely
Nem értem miért avatkoznak bele! "11 napos háború"? Be kellene végre fejezni, rendesen kitombolni magukat, és akkor egyszer és mindenkorra vége lenne a közel-keleti konfliktusnak.
Namely
@Horizont: Hol? A szállodában? Mert biztos a frontvonalba ment :D
Namely
@Horizont: Vicceltem. :) azt hittem leesik :D

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.