Az előzetes után kijött az őszödi beszédről szóló film werkvideója is. Ebben bemutatják, hogy melyek voltak a filmes produkció elkészítésének fontosabb állomásai, kulcsfigurái. A Gyurcsány-film munkacíme „A hazugság ára” volt, ez is kiderül a forgatásról készült jelenetekből. A 24.hu írta meg elsőként, hogy az ELK*RTUK című filmet Kálomista Gábor producer cége gyártja 800 millió forintból. Egyes iparági feltételezések szerint a filmet a 2022-es országgyűlési választás előtt tervezik bemutatni.

Egy héttel az előzetes után rövid werkfilm is érkezett az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról és a 2006. őszi eseményekről szóló politikai krimi, az ELK*RTUK című filmhez. A Magyar Hang által kiszúrt videó a kulisszák mögé enged bepillantást. Láthatjuk, hogy a forgatás idején még A hazugság ára címen futott a produkció, de hogy ki alakítja Gyurcsány Ferencet, arról még mindig nincs információ.

A Magyar Hang azt írja,

a kisfilmben láthatjuk a tévészékház, egyébként a werkfilm alapján eléggé vérszegényre sikerült – ostromát: a statiszták meglehetősen unottan kiabálják, hogy „Ria, ria, Hungária

Láthatunk még letérdepeltetett és a rendőrök által rángatott tüntetőket, valamint Baló György égő MTV-s autója is felvillan – írja a lap.

A videót ITT nézheti meg.

Mint korábban is írtuk, Bánovits Vivianne és Mózes András főszereplésével játékfilm készült Elk*rtuk címmel a 2006-os őszödi beszéd nyilvánosságra kerüléséről és az azt követő tüntetéssorozat történetéről. A 800 millióból készített filmet Kálomista Gábor producer cége, a Megafilm jegyzi, már az utómunkája zajlik. Kálomista szerint filmje nem propaganda,  sőt független, amihez balról is súgtak.

A filmet egy brit alkotó, Keith English rendezte. Az operatőr a spanyol Josep M. Civit, aki olyan rendezőkkel dolgozott, mint Pedro Almodóvar, vagy Brian de Palma.

A film történetéről ennyit tudunk eddig:

Amikor egy ambiciózus, de elnyomott közvéleménykutató szakember rájön, hogy a főnöke részt vett egy botrányos hangfelvétel kiszivárogtatásában, úgy dönt, fényt derít az igazság részleteire, hogy azzal jobb pozíciót zsarolhasson ki magának. Összeáll újságíró szerelmével, és nyomozni kezd, de mivel hamar konfrontálódik a főnökével, egy nagyhatalmú kör célpontjává válnak.

A filmben Gyurcsány Ferencet Gyurcsány Ferencnek hívják, a többi szereplő politikust is megnevezik. Van, akit teljes nevén, van, akit csak a keresztnevén szólítanak. De állítólag mindenki felismerhető.

Gyurcsány Ferenc egyébként korábban többször is reagált a fimre Facebook-posztokban, az egyikben azt írta, Hugh Grantként szeretné viszontlátni magát a moziban. Egy másikban pedig Orbánnak üzent a krimi kapcsán és közölte:

"Én az orbáni korrupcióról is tudnék egy jó filmet csinálni"

Azt egyelőre nem tudni, hogy mikor és hol debütál az ELK*RTUK, egyes iparági feltételezések szerint a filmet a 2022-es országgyűlési választás előtt tervezik bemutatni.

Forrás: 24.hu, HVG.hu, Magyar Hang

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
"Lesz film O1G-ről is? Az ellopott ezermilliárdokról és a harmincezer halottról?"
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@Aki Én: pedíg azt hittem,hogy arra gyüjt kövér és a jakabi 10 millát egy mindent leleplezö dokumentum filmre fordítja. a címe az lehetne,hogy- komcsiból nem lesz szalonna.
namihami
A 800 millába ennyi lelkesedés fért bele. Ha többet kapott volna a fideszcsicska Kálomista, akkor a statisztákat is nagyobb lelkesedésre bíztathatta volna.
Kis pénz, kis foci---ugyebár?!?!
csak úgy....
@namihami: kár,hogy nem az eredeti "föszereplöket" használták statisztáknak,akik még biztosan ott szerepelnek a "kubatov listán"..
Duke Nukem
Gyurcsány egy geci!
Orbán egy geci!
Ezek ketten basszák szét Magyarországot - vált-vállvetve!
A két idióta !!!

Ha eljön az idő, simán szétfejelem ezeket. Csak egy véres csonk marad az arcuk helyén.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.