Nem ismerte be a bűnösségét Donáth László, így a bíróság a korábban meghozott végzést hatályon kívül helyezte, és tárgyalásra utalta az ügyét a pénteken megtartott előkészítő ülésen – írja a HVG.hu.

Tagadta a könnyű testi sértést és a szeméremsértést az egykori MSZP-s országgyűlési képviselő

Fotó: MTI Fotó: Máthé Zoltán

Az evangélikus lelkészt aljas indokból elkövetett könnyű testi sértéssel és folytatólagosan elkövetett szeméremsértéssel vádolja az ügyészség. Februárban a bíróság büntetővégzéssel 1 év 6 hónap szabadságvesztést szabott ki rá, a börtönbüntetés végrehajtását pedig 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztette. Donáth ezt nem fogadta el, és tárgyalást kért az ügyben.

Az egykori MSZP-s országgyűlési képviselő Donáth László aki a Momentum EP-képviselőjének, Donáth Annának az édesapja a Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház vezetője volt.

Az intézmény egy takarítónője jelentette fel, mert állítása szerint bántalmazta, két kézzel fojtogatta, mivel egy festmény előtt hagyta a takarítókocsiját. Vallomást tett arról is, hogy a lelkész korábban sem bánt vele megfelelően: állítása szerint fogdosta, szexuális ajánlatot tett neki.

A következő tárgyalás szeptember 6-án és 7-én lesz, akkor a vádlott, a tanúk, valamint szakértők meghallgatása várható.

Forrás: HVG.hu
Címlapkép: MTI Fotó: Máthé Zoltán

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Emmersson71
Ennyi elég a vádhoz?
Ha nem, akkor mi a bizonyíték?!
Ha firkász nem tudja, van-e bizonyíték és mi(k) az(ok), akkor miért ír egy csak lejáratásra alkalmas "cikket"?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.