Több hónappal ezelőtt életveszélyesen megfenyegették az országos tiszti főorvost. Január óta keresik a zaklatót, de úgy tűnik még nem akadtak a nyomára – írja a metropol.hu.

Fegyveresek őrzik Müller Cecíliát
Fotó:MTI/Rosta Tibor

Februárban a Blikk azt írta az üggyel kapcsolatban:

Ami biztos: a hivatalos szervek részéről teljes a hírzárlat, senki nem mond semmit. Jellemző, hogy még forrásaink információi is különbözőek az ügyben

- írta a lap.

egyik, kormányközeli informátorunk szerint egy járványtagadó csoport őrült tagja fenyegethette meg a tiszti főorvost, orvosi körökből viszont az jutott el hozzánk: egy, a lezárások miatt elkeseredett ember műve mindez. Ami viszont tény, a tettes ellen szabályos hajtóvadászatot indítottak a hatóságok.

Majd még azt is hozzátették, hogy értesüléseik szerint Müller kemény fenyegetést kapott.

Az ügyről annyit lehetett tudni, hogy Müller Cecíliát éjjel-nappal a Készenléti Rendőrség felfegyverzett emberei őrzik.

Hajsza indult az életveszélyes fenyegető felkutatására, és bár azóta eltelt több mint négy hónap, a tettes még mindig nincs meg, Müller Cecíliát továbbra is őrzik.

Az Országos Rendőr-főkapitányságnál érdeklődött a Blikk az ügy fejleményeiről:

Megkeresésével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytat nyomozást. Ezt meghaladóan az eljárásról a nyomozás érdekeire tekintettel bővebb tájékoztatást nem áll módunkban adni. Amíg a rendelkezésre álló információk indokolttá teszik az országos tiszti főorvos ideiglenes védelmét – ami a védett személyek és a kijelölt létesítmények védelméről szóló 160/1996. (XI. 5.) Korm. rendelet alapján történik –, addig az folyamatos”

- áll a sajtóosztály hivatalosan megküldött válaszában. A nyomozás tehát azóta is zajlik.

Forrás:metropol.hu, Blikk.hu
Címlapkép:MTI/Rosta Tibor

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
5 zsaru+ 1 cili? ez ám a luxus védelem..
csak úgy....
@Eladott Ország: maszk nélkül a cili bögyei között? ez veszélyes!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.