A koronavírus-járvány miatt a kormány az elmúlt másfél évben szinte folyamatosan korlátozta a gyülekezést, amelyen végül az ötmilliomodik beadott oltás után enyhített, arról, hogy miért egyedülálló ez a tüntetés ITT irtunk bővebben.

Így tiltakoznak Budapesten a Fudan és a Fidesz ellen

Egyelőre szabályozzák, hogy mekkora csoportokban vonulhatnak a védettek és a nem védettek, de ez nem akadályozta meg azt, hogy szinte azonnal az enyhítések bejelentése után meghirdessék az első nagy demonstrációt 2021-ben.

A tüntetés négykor indul el a Kodály körönd és a Hősők tere közötti területről, majd fél hatra ér a Kossuth térre, ahol beszédek lesznek. Akik beszélni fognak:

Baranyi Krisztina Ferencváros polgármestere, Bereczki Áron a Hallgatói Szakszervezetből, Gede Márton és Őze Sándor aktivisták, lakhatási szervezetek nevében a tüntetést szervezőJámbor András, a Mérce volt főszerkesztője

és Karácsony Gergely főpolgármester!

Délután négy előtt még nem voltak kifejezetten sokan a gyülekezésnél, de így is volt már ember az utcán bőven. A beléptetők a tömeg elejére érkezők védettségi igazolványait ellenőrzik, ha valakin védett:

akkor a nagyobb csoporttal tüntethet együtt

a többiek pedig utána fognak rövid szünetekkel megszakítva, legfeljebb ötszáz fős csoportokban vonulni.

16:11

A Nem leszünk gyarmat molinó amely Szabó Tímea és Burány Sándor melletti van erős fricska, ugyanis pontosan ugyanezzel a szöveggel békemenetelt 2012-ben a CÖF mögött a fideszes tábor is Budapesten.

16:12

A tüntetéshez csatlakozott szinte az összes ellenzéki párt. Egyes információk szerint azonban a Momentumosok külön gyülekeznek a Dózsa Győrt útnál.

A beszámolók szerint többezer ember van már kint, sokan még nem álltak be a kifeszített kordonok közé.

16:23

A jelenlegi információk szerint az késlelteti az indulást az, hogy annyian jönnek az Oktogon felől csatlakozni a tüntetéshez, hogy ez a tömeg elállja a menet útját. 

16:29

Egyértelműen derül ki az összes felmérésből az a tény, hogy a magyarok túlnyomó többsége nem akarja, hogy a kínai Fudan egyetem campust létesítsen Budapesten. Ha erről olvasna bővebben, azt itt teheti meg!

16:34

A 444 élő közvetítéséből derül ki, hogy több Budapesten élő külföldi is részt vesz a tüntetésen, és ők sem értenek egyet a kínai terjeszkedéssel, és azzal a politikával amit jelenleg folytatnak.

16:39

Kiderült, hogy a beléptetés is késlelteti az indulást, annyian akarnak folyamatosan csatlakozni a védettekhez. Ezt egészen addig lehet megtenni, hogy a menet elindul, utána már csak hátul lehet vonulni.

16:42 

Elindult a menet!

16:45

Az egész tömegben zeng a:

Mocskos Fidesz

16:57

A felvételek tanulsága alapján hatalmas a tömeg a tüntetésen

17:09 

Minden korosztály képviselteti magát, az év és talán az utóbbi idők legnagyobb tüntetése békésen tapsolva vonul végig a Körúton!

17:20

Tíz perccel ért a Deák, pontosabban Erzsébet térre, a tüntetés eleje. Most az Akadémia utcán fognak sétálni a parlament felé. A beszédek csak kis késéssel kezdődnek majd a tervezett fél hathoz képest.

Város, város diákváros

- zengik!

Szabó Tímea képén látható a tömeg egy része!

17:38

Gyülekezik a Kossuth téren a tömeg!

17:40

Zene van, beszédek még nincsenek!

17:42 

A sor elején és a színpad előtt mindenkitől kérik a védettségi igazolványt, és megköszönik ha felveszik a maszkot a résztvevők.

Felrobbant az internet, az egész ország tudja az ügynek a súlyát, hamarosan kezdünk.

18:02 

Elkezdődtek a beszédek! Az est moderátora Barabás Richárd a PM szóvivője!

18:03

Most beszél Jámbor András a tüntetés főszervezője. 

A kormány az akarta, ne tüntessünk, mégis itt vagyunk!

- mondta.

Sok ilyen tettre van szükségünk, hogy megakadályozzuk, hogy egy elit-egyetemet hozzanak ide. Hogy megharcoljunk a diákvárosért, a Fudan elnyelte ezt a tervet. Pedig erre szükségünk lenne. Lakhatási vállság van Magyarországon. Százezreknek okoz gondot a lakhatási költség előteremtése, ezért elfogadhatatlan, hogy a Fudan kedvérét az első lakhatást elősegítő programot törölnék el. Meg fogjuk akadályozni, hogy eltöröljék. Ha kell oda láncoljuk magunkat, de ez a terv NEM FOG MEGVALÓSULNI!

- folytatta.

18:17

elkezdett beszélni Bereczki Áron. 

Több mint egy éve tart a vállság, a diákokat is cserben hagyták. Egyetemi hallgatóként dolgoznunk kell, hogy meg tudjunk élni. Tombol a válság, munka alig, kollégium alig.

- mondta.

18:27

Gede Márton és Őze Sándor a lakhatási szervezetek nevében beszéltek a tüntetésen. Gede hajléktalan, sokan élnek egy szobában, Őze pedig diák, és a szülei nélkül nem tudná fenntartani a lakását.

Pusztító, hogy a lakhatásra adott támogatások közül az kapja a legtöbbet, aki amúgyis vagyonos

– tette hozzá Őze.

18:35

Meglepetésvendégként Szabó Benedek következett, aki rég zenélt ennyi embernek.

Amikor Orbán Viktort megismertük, liberális volt, ateista, és Újpest-szurkoló.

– mondta Baranyi Kriszta, majd hozzátette, hogy a kormánypárti szavazótábor Orbánt a pálfordulásaival együtt szereti.

Hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, de ha erőt látnak, meghátrálnak.

– mondta Baranyi arról, hogy meg tudják állítani a Fideszt. Arra kérte az embereket, hogy vegyenek részt a Fudanról szóló konzultációban, és szavazzanak négy nemmel.

19:00

Kacsony kifejezetten hosszú tapsot kapott a színpadra lépve.

Egy suta kamasz, két szatyorral a kezében megállítja a világ legerősebb hadseregét

– mondta Karácsony, miközben a háta mögött ki volt vetítve a híre fénykép a Tienanmen-térről.

Megvan nekünk a magunk baja a diktátorokkal

– mondta Karácsony, hozzátéve, hogy a legkevésbé azokkal a kínai emberekkel van bajuk, akik együtt élnek velünk ebben a nagyszerű városban.

Mi itt az egyetemekért szoktunk tüntetni

– mondta, hozzátéve, hogy amit akarnak, az a Diákváros, és amit nem akarnak, az a magyar adófizetők pénzén felépített kínai elitegyetem.

500 milliárd forintból Jakab Péter ötvenezerszer mondhatja Kövér Lászlónak, hogy ficsúr a Parlamentben

– tette hozzá, és azt is, hogy szerinte arról szól ez az ügy, hogy Magyarországon olyanok vannak-e hatalmon, akik azt gondolják, hogy uralkodnak.

A Fudan-ügy a Fidesz teljes erkölcsi öngyilkossága, mondta Karácsony. Szerinte a Fideszben azt szokták mondani, hogy ők küzdenek a kommunisták ellen, de az, hogy ki a kommunista, folyamatosan változik.

Számomra felfoghatatlan, hogy mi lett azokból a suta kamaszokból, akik harminc éve még tüntettek a kommunisták ellen, és hogy mi lett azokból a bibós kollégistákból, akik némelyike még Oxfordba is eljutott, tudjuk ki támogatásával. Belőlük most öltönyös nagy emberek lettek, helikoptereznek, és a kínai kommunistáknak adják oda a diákváros területét.

– mondta Karácsony.

53 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Természetesen... " mocskos fidesz "... !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
fergeteg
Barom bolsik fellázítják az itt élő normális kínaiakat.
Majd leszedik a fejeteket.
fergeteg
Eljön az idő,hogy a nem csak mi hanem kínaiak is köpködnek utánatok !
tothjani
@fergeteg: Te ilyenkor is kapod a közpénzt, mint propagandista élősködő ??
Peller Anikó
@Horizont: Láma vicctor,

A mi vicctorunk, amikor elveszítette a választást 2002-n azt mondta:

"ha még egyszer hatalomra jutok tönkre fogom tenni ezt az országot."

Seggnyalók, spiclik, tolvajok, debilek, gazemberek társadalma, ez a fidesz célja.

www.orbanzona.com/2018/08/28/ha-meg-egyszer-hatalomra-jutok-tonkre-fogom-tenni-ezt-az-orszagot/

propeller.hu/itthon/3653146-osszegyujtottek-orban-viktor-200-hazugsagat
csak úgy....
ez a @fergeteg: a fidesz leg butább tenyészbirkája lehet!
Clavigo
@fergeteg: Pippantsál le 1- 2 kinaít...hogy okod is legyen köpködni... Azt meg hogy a kinái haverjaitok mitől köpködnek,,,azt pont leszarom,,,veled együtt,te csicskagyász.
Clavigo
Természetesen... " mocskos fidesz "... !!!
simmering73
"Elfogadhatatlan, hogy Orbán fasiszta diktatúrája elüldözte a jogállamiságot és a demokráciát képviselő CEU-t, helyette beköltözteti a népirtó kínai kommunista diktatúra egyetemét, amely az Amerika-ellenes, EU-ellenes és Nyugat-ellenes kínai terjeszkedés egyik főhadiszállása lesz Budapesten. Orbán már eddig is az orosz érdekek szolgálója volt, de az agresszíven terjeszkedő és gyarmatosító kínai diktatúrának teljesen kiszolgáltatja az országot."
nepszava.us/tomegtuntetes-a-nepirto-kinai-kommunista-diktatura-budapesti-egyeteme-ellen/
division
Mondjuk az tök röhej, ahogy a gyerek a diákvárosról szónokol a DK - s nyugdíjasoknak:-))))) Látszik, hogy ezt a szöveget úgy adták a kezébe, azaz adta valaki, nem nehéz kitalálni ki. Ez nem tüntetés, ahogy eddig sem volt egy komoly tüntetés sem az ellenzék részéről. Lári-fári...
kereső
@division: A témához esetleg? Te támogatod a kinai egyetem tervét??És ha megnézed a képeket, nagyon kevés "DK-s" nyugdijast látni. az idősebbekre rájuk van irva? Nem kéne lemenned egy bizonyos szint alá.
verőce21
Felszólalónak keresték biszkubéla telefonszámát is?
division
@kereső: Abszolút a témához szóltam hozzá. Egy tüntetést nem így kell csinálni abban az esetben, ha valaki valóban kormányváltást akar.
verőce21
Amúgy meg, ha valaki összekeveri a pacalt a tejbegrízzel, meg a kocsonyával úgy egybe, annak hányás a vége.

Ebből a bolsi-náci kompozícióból is az lesz. :)
kereső
@division: Ez MÉG!!! nem arról szól- hanem arról, hogy ne legyen a kinai kommunista pártnak egyeteme Magyarországon.
division
@kereső: Márpedig ahhoz, hogy kínai egyetem se legyen, arra kellene törekedni. Ez inkább csak olyan jó az idő, ki lehet menni, kiabálunk egyet, majd hazamegyünk szint.
Pokróc
Inmáron 5 éve lapátolom kifelé a tetü orbánék által behurcolt kínai poloskák hadát . :-(((((((((((((((.
Fogkrémmel mosok kezet . Lefingtak vagy 10 000 X . Tököm tele van . Aki ismeri őket adja át .Pokróc üzeni !
Pokróc
Kérdés ! Milyen kína xarral hordták ide te xarvasmarha ?
Nessy
@division: Tudod, a jelen ellenzéknek kicsi más a stílusa, mint Isten és a fidesz vandál állatkáinak! Nem óhajtanak gyújtogatni, kővel, molotov koktéllal dobálózni, és a többi "hőstettükről"most ne ejtsünk szót. Szerinted mit kellene tenni? Van olyan dolog, ami nem tilos pártunk és kormányunk szerint, már mint az ellenzéki oldalnak?
Cicamama55
A gyerekeim és keresztlányomék is ott vannak a tüntetésen. Nem szoktak politizálni, de évekkel ezelőtt a CEU ittmaradásáért is utcáramentek... Lélekben mi is velük vagyunk!
Cicamama55
@Cicamama55: Bocs,":utcára mentek" akart lenni...
csak úgy....
@Shikari: a kínai komcsik ellen tüntetnek,te majom! nem rég még te is szidtad a komcsikat,mi ez a nagy fordulat!? persze bolondtól minek kérdezek..
csak úgy....
vajon a hös utcai harcos hány gatyát rondít ma tele?
Gyurka80
A libernyákok mindig valami ELLEN tüncikéznek! Valamiért sosem fognak, mert ahhoz ötlet és ész is kéne.
csak úgy....
@Gyurka80: a másik neved a @Shikari: nekem jobban tetszik! :)
te kis huncút komcsisimogató!
csak úgy....
ha a kínai efftársaknak,már most nem tetszenek az utca nevek,akkor mit fognak szólni a templomokon lévö keresztekhez,-ha majd százezrestü jönnek?
Clavigo
@Shikari: Megérkeztél Tökömbojtja...?
Clavigo
@Gyurka80: Te is megjöttél hurka @Gyurka80: ? Kicsit késtél... Sokáig tartott az ereszen lecsúsznod ? Szedd össze magad ...
Gyurka80
@Clavigo: Más dolgom is van mint ilyen idiótákkal foglalkozzak mint te!
Clavigo
@Gyurka80: Nehogy túlhajszold magadat,,80- as IQ- val...:):):) Csak nem államtitkár vagy te is @Gyurka80: ???
Clavigo
@Gyurka80: Ez 80- as szam a neved után ,,mit jelent..? Az IQ. ,,vagy a kalap,,esetleg a cipőméretedet ? Nagyon brutál ,,mind a három. Nem véletlen vagy te is fitymaszproletár...
Gyurka80
@Clavigo: Foglalkozz a saját hülyeségeddel!
Gazella
Ez a cikk csak úgy hemzseg a helyesírási hibáktól!!! Erre büszke a zsírháj?? Erre , hogy szétbaszta az oktatást?? De szégyelheti a magyar tanár is aki ezt az agyon firkászt tanította a magyar nyelv helyesírásra!!
Gratula magyar nép, tényleg menni kell tüntetni és folyamatosan menni kell!!!
Ezt a narancs bagázst végre meg kell buktatni és a börtönbe velük, vagyonelkobozással.
Peller Anikó
"ha még egyszer hatalomra jutok tönkre fogom tenni ezt az országot."
verőce21
Afgántimcsikecske teljesítette megbízói kérését a tüntetéssel, mehet a soroskasszához...!
verőce21
Van egy Gyanda Schanúm, hogy teljesen fölösleges és megalapozatlan felhajtás volt a lipsiktől, ez a 16 tüntetéses performance...
Ezzel a diákszállók (540 mrd) ellen is tüntettek, aminek a megvalósítását egyébként támogatják...
verőce21
@Horizont: Azért, mert jövőre Orbán egy-két minisztert lecserél majd a kormányban, még nem kormányváltás...!
verőce21
Azok gyalázzák a kínai komcsikat, akik a magyar komcsikra szavaznak..., sőt, tolják a szekerüket..., a moslékosok tényleg skizofrének.
Duke Nukem
Mi történt Orbán Viktorral?

"Most már ott tartunk, hogy komolyan el kell gondolkodnunk azon, hol is tart önmagával a magyar miniszterelnök. Sokat nyilatkozik, egyre elégedettebb önmagával, és ezzel egyenes arányban egyre hihetetlenebb dolgokat állít. Mondanám, hogy vagy bennünket néz – most finoman fogok fogalmazni – teljesen tájékozatlannak, vagy saját maga nem tud eligazodni a történések rengetegében."

hirklikk.hu/kozelet/mi-tortent-orban-viktorral/382409/
verőce21
@Horizont: A kínai diákokért folytatott '89-es Fidesz ülősztrájk meg is hozta az eredményét!
Azóta Kína hatalmas tudásbázisú, kapitalista nagyhatalom lett...
134.bátor
@division: Mert nem gyújtották fel fèl Budapestet,mint a haverjaid 2006-ban?
csak úgy....
@Horizont: ö folyamatosan amortizálódik! ez náluk kötelesség és pártföladat..
verőce21
@Horizont: A Fidesz már naggyá tette Kínát is...! :)
Málna
@Gazella: Szégyellheti. Így írjuk...
division
@134.bátor: Kélem, hogy ismernéd bármelyik "haveromat".
division
@Horizont: Aki forradalmat akar, az nem csak tüntikézik, mert azzal semmit nem ér el. Ha már kormányváltás, igenis mindent bele:-)
ómió
Már a saját Böszmegazdátok "innovációja" ellen is "tiltakoztok", efftársak!? Önmagatok ellen még nem?
Gazella
@Málna: tapló tetves geci román ,..ickiri haza román földre kapálni.. de tőlem kergetheted a medvéket is :D
Málna
@Gazella: Előbb megtanítalak helyesen írni.:-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.