Aki nem oltatja be magát, annál továbbra is lehet súlyos lefolyású megbetegedés is.

Merkely: nem lesz negyedik hullám, nyáron megszűnik a járvány

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ott, ahol ilyen magas a koronavírus elleni átoltottság, mint Magyarországon, nem fog bekövetkezni negyedik hullám – mondta a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Merkely Béla a műsorban arról beszélt, Magyarországon nagy valószínűséggel közel vagyunk a nyájimmunitás eléréséhez vagy már el is értük, ez azonban nem jelenti azt, hogy egyes emberek, családok, akik nem oltatták be magukat, nem fertőződhetnek meg.

Felhívta a figyelmet arra, hogy azok között, akik nincsenek beoltva, továbbra is lehetnek súlyos lefolyású, akár halállal végződő megbetegedések is.

Azt mondta, arra számít, hogy tovább csökken a kórházban lévők száma, és mihamarabb egyszámjegyűre csökken a napi halálesetek száma, majd a járvány a nyár folyamán

„teljes mértékben eltűnik”.

Forrás: 24.hu

Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt

51 hozzászólásarrow_drop_down_circle

FLETÓ
Aki be van oltva, annak nem kell félni!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
NKF
Legyen igaza ,rektor úr!Eddig bejött minden(Hála a Jóistennek) Azért a vírustagadókat,
oltás ellen kampányolókat nem lehetne elküldeni a K... anyjukba?
jesz
..."majd a járvány a nyár folyamán teljes mértékben eltűnik”.

Ez igen! Így beszél, aki e.ü. miniszter szeretne lenni...csak a feltámadás ígérete maradt le..
verőce21
A vírus nem tűnik el, már örökké együtt élünk vele, mint a kolerával, fekete himlővel, stb. csak védőoltást kell felvenni ellene...!
Clavigo
@verőce21: Lehetőleg kínait,,,,,,mert az jól hoz a konyhára...
Gazella
Ba@ meg! Nálad is elmsntek otthonról!!
Eladott Ország
A hatalom íze... Most, hogy már rektor is, elragadta a nagyravágyás, a pozícióhoz pedig a hatalomnak kell megfelelnie, így a szakmai tisztesség ment a lecsóba. Csak azt nem látja, hogy a végén elvész a hatalom, a szakmai tisztességet meg ő dobta el, így hát nem marad semmi. Amilyen jó kardiológus és ember volt Merkely, most olyan nagyon hasonlít Káslerre. Ő is belebújt Orbán seggébe, csak azt nem értem, hogy mit akar még elérni Orbánon keresztül. Eddig is jó élete volt, ezután is az lenne, de egy hatalom váltásnál marad csak sima kardiológus, de mint ember lejáratta magát.
csipetke
Ez pont olyan felelőtlen kijelentés Merkelytől,mint orbántól a "Mindenkit meggyógyítunk". Vagy orbánnal együttjártak váteszképző OKJ-s tanfolyásra?Persze tudjuk,hogy el kell passzolni a kínai vakcinát,mert annyit vettek,(háromszoros áron) hogy ott fog rohadni a raktárakban,mint a horkolásgátló gépek,amiknek a tárolása havi 90 millióba fáj.
Eladott Ország
@NKF: ma, 09:13 ◘ Orbán: "Az ellenzéket folyamatosan támadni kell, ellenségképet kell felépíteni ,veszélyt kell megfogalmazni, a patás ördögöt kell a horizontra rajzolni és utána ezt az ellenségképet kell megvádolni a legképtelenebb vádakkal. Csak rettegjenek, mi mindenkit megvédünk."
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/120760069_960628454417062_6463299813178491585_n.jpg?_nc_cat=106&ccb=1-3&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=EYEsK3zFy4sAX8ayyig&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=97cc5d4a14a2106e5237ed25e4be84c8&oe=60E2B198
Duke Nukem
Orbán rendszere maffiaalapú - ezek gyilkosok.
Orbán beteg rendszerét a ZSIDÓK támogatják, képzik - elszabadultak a ZSIDÓK Magyarországon.
Felüliről a fehérgalléros zsidók, alulról a büdös bűnöző cigányok, középen a magyar parasztok.
Régen utaltalak ezért a kijelentésemért - most is utálsz, amikor már nyilvánvaló?

Magyarország sosem volt és sosem lesz normális ország - a gecik miatt!
Dugig van gecikkel Magyarország !!!
Duke Nukem
Magyarországon békében élhetnek a gecik és még gyarapodnak is.
Ennyi Magyarország története valójában!
ágimami
Na, elmondta a kötelezőt amit a főni kiadott neki!!!:DDD

Bárcsak igaz lenne, de majd térjünk vissza erre kb. szeptemberben!!! (Addig nyaral a vírus is!!!)
Duke Nukem
@ágimami: Szeretnéd, ha zombi Duke Nukem válaszolna neked?
Én nem szeretném, mert egy állat vagyok - megint.

hatás alatt álló férfi
namihami
Eltűnik?!?! És éppen most, amikor a csorda előtt kinyitják a karám ajtaját? Végre nem otthon kell vakargatnia a viszkető se..ét?!?!
Ez a barom is megkezdi (vagy inkább folytatja) az orbáni alamizsnán (!?!?) történő ""elnyunyósodást"".
Duke Nukem
Vannak hatás alatt álló nők is, de vannak hatás alatt álló férfiak is.
"Nemek" egyenlősége.
FLETÓ
Aki be van oltva, annak nem kell félni!!!
Duke Nukem
@FLETÓ: Én be vagyok oltava, de semmitől nem félek. Sosem sem féltem - soha semmitől.
Nem Orbán miatt - te geci!
Orbánt kicsinálom - én egyedül.
Elég volt belőle..
Kicsinálom ezt a gecit - én egyedül!
Duke Nukem
Szétfejellek Markely Béla - de kurvára!
Duke Nukem
A zombi Duke Nukem egy állat - ehhez kéne hozzászoknod.
Qqberci
" nem fog bekövetkezni negyedik hullám"

Ha meg mégis, akkor úgy jártunk...
kokopelli
@Qqberci: Minden hullám,mégoly kicsi is,jól jön a Fityisz-nek!..ok egy "különleges állapot"-ra!
simmering73
Ha meg mégis, akkor tessék elvinni a jósgömböt a szervízbe.
levarosbukta
@ágimami: Ez saját kútfőből jött. Majd jól rá is koppantanak az orrára. A főni ilyet nem mond mert akkor le kell fújni a különleges jogrendet meg a veszélyhelyzetet.
RonaGyuri
egy dologhoz értesz: szemrebbenés nélkül hazudni, azt amit előírtak neked! =))
Eladott Ország
@FLETÓ: ma, 11:34 ◘ A kínai vakcinára kell még egy emlékeztető harmadik szúrás, de aki a fidesszel van beoltva annak nem kell.
Névtelen Vándor
Béla bá'! Ha te mondod, szívsebészből Orbán által kinevezett virológus... Éppen olyan hiteltelen senkiházi professzor vagy, mint a felcsúti főnököd... Egyvalamit tudsz, de azt nagyon: hazudni, macskát rugdalni a kórház udvarán meg a közvéleményt hülyíteni... Amúgy melyik hatalmon lévő politikai párt alatt és mennyiért vetted a diplomádat, mert normális helyen te még érettségit sem kaptál volna...
namihami
@Duke Nukem: Én téged nem ismerlek (gondolom soha nem is fogunk találkozni), de a beírásaiddal olyan ""bunyóspityu"" képet akarsz festeni magadról. Erről csupán annyi jut eszembe, hogy minden izomembernél van izomemberebb.
Kb. 2 esztendeje álltam a pirosnál a motorommal a Körúton, amikor csak arra lettünk figyelmesek, hogy egy kb. 190 centis, cirka 100 kilós állat elkezd egy nőt rángatni és pofozni. Persze, többen nézték, amikor egy 175-180 körüli, normális alkatú (tehát nem valami felpumpált behemót) elkezdte szépen kérni, hogy ugyan, hagyja már abba. Ha nem is üvöltést, de legalább a 165-170 körüli csaj csépelését. Akkor jött az az állat, aki elkezdte szídni és lökdösni. Eddig nem is lett semmi. A baj csak ezután kezdődött. Ha abbahagyja, nem is lett volna, de a melák kötötte az ebet a karóhoz. A végére az a 175-180-as pasi úgy megverte ezt a behemót állatot, hogy szinte már megsajnáltuk. És az intézkedő rendőr kérdésére semmit sem láttunk.
Gondolom, érted, mire próbálok célozni.
Duke Nukem
@namihami: Értelek. Igazad van. De van valami, amit nem veszel észre ebben a történetben.

Istent.
Én egy állat vagyok, de Isten így szeret engem - egy állatként.
Másokat nem szeret állatként Isten, csak engem.

Van különbség - ezt nem veszed észre.
Rockxy
merkej, a kandúr nyunyóka.
a zorbán biztossan kiokosította, hogy mit kell mondania.

"Felhívta a figyelmet arra, hogy azok között, akik nincsenek beoltva, továbbra is lehetnek súlyos lefolyású, akár halállal végződő megbetegedések is."

akik meg bevannak ótva, ők is korlátlanul választhatnak a többi sokezer féle nyavalyából.
division
@FLETÓ: Hagyd a fenébe ezt a Duke Nukemet, minden héten idejön egy új névvel, senki nem áll szóba vele otthon, így itt éli ki magát, feltűnési viszketegségben szenved. Valószínűleg egy gyerek, még a helyesírással is gondjai vannak, bár lehet csak megnyomták a fejét születésekor:-))@namihami:
Sámannus
Ezért kell minden évben az influenza oltás is ugyi!
tothjani
Mondjuk 1 éve is mindenütt kint voltak a Plakátok miszerint " A Járványt már legyőztük, most a Gazdaság újraindítása a cél."
Ugyan most bízzunk benne hogy a vakcina hatékony, de majd meglátjuk.
Gazella
@namihami: 15:14 én tudom ki Duke :D
Duke Nukem
@Duke Ellington: Te meg ki faszom vagy?
Ha a Propeller nem tilt le, akkor nincs baj.
Csak azt kapod, amit megérdemelsz - geci!
Duke Nukem
@Duke Ellington: Amikor öltönyt húzok és nyakkendőt kötök, senki meg nem mondja, hogy egy állt vagyok.
Őrület a köbön.
Ez az én boksz zsákom.
És jössz te és még ebbe is beleugatsz?
Miért érzed úgy, hogy vindikálhatod a jogot magadnak?

Nálad biztos jobb vagyok, Duke Ellington.
Miért?
Mert Isten jobban szeret engem állatént, mint téged emberént.
Erre varrjál gombot!
Duke Nukem
Na jó, megsúgom: Mert te elárulnád Jézust egy csókkal, én meg nem. "Csak" ez a különbség köztünk
Duke Nukem
Viselkedjek?
Hogy merészelsz számon kérni te geci!?
Ki vagy te, az apám?
Ha még egyszer hozzám szólsz szétfejellek.
Duke Ellington
@Duke Nukem: Képes lennél apádra kezet emelni?
Duke Nukem
@Duke Ellington: Képes voltam. Tíz év bántalmazás után, képes voltam.
Kezet emeltem az apámra.
Duke Ellington
@Duke Nukem: Nem baj Nukem! Nekem akkor is a kis Nukem maradsz!
Duke Nukem
Amikor az apám vízbe akarta folytani az unkáját, akkor kezet emeltem az apámra - geci!
division
@Gazella: Te tudod ki Duke Nukem? Egy ápolt akit te kezeltél? :-))
Egyébként aki a játékok világában él, könnyen megzakkanhat, majd gyilkossá is válhat, de okozhat ilyet rossz családi körülmény is, mint azt olvashattuk tőle. Ja igen, a játék:
www.youtube.com/watch?v=gzzJJEBG8NU
FLETÓ
@division: @sgl lebukott! Ő egyben: @T-Boy, @1984, @MZper X, @lemming, @Duke Nukem

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.