A tervek szerint szeptemberben az egyházfő három órát tölt Budapesten, majd három napot Pozsonyban, ez pedig nagyon fáj Orbánéknak.

A Telex lengyel lapokra hivatkozva arról számolt be, hogy ősszel Ferenc pápa nem azért nem szeretne találkozni budapesti villámlátogatásán Orbán Viktor minsizterelnökkel és Áder János köztársasági elnökkel, mert kevés lesz az ideje, hanem mert nem tetszik neki a magyar miniszterelnök menekültpolitikája. 

Lengyel lapok: Ferenc pápa Orbán menekültpolitikája miatt nem akar a kormányfővel találkozni

Ferenc pápa 2013. május 12-én a Szent Péter téren

Fotó: Illusztráció/wikipedia CC BY-SA 2.0/Edgar Jimenez

Ferenc pápa a Budapesten szeptember 12-én tartandó Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra fog érkezni, ám a wPolityce című lap szerint a Vatikánban is problémát okoz a pápa döntése, amit egyértelműen politikai indíttatásúnak gondolnak. A cikk szerint az egyházfő nem elégedett azzal, ahogy Orbán és a magyar katolikus püspökök a menekültekkel bánnak, miközben Orbán a keresztény értékek védelmét hangoztatja mindenhol.

Ferenc pápa viszont nem kedveli az extremista, szűk látókörű, agresszív nacionalizmust a lengyel lap VAtikán-szakértője szerint. A lap szerint egy hete Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Erdő Péter bíboros is a Vatikánba utazott, hogy meggyőzzék a pápát egy hosszabb magyarországi látogatásról, vagy arról, hogy legalább a kormány egyik tagjával találkozzon. A cikk szerint a pápa még nem hozta meg a végső döntését az ügyben.

Egy másik lengyel lap, a Gazeta arról is beszámolt, hogy Ferenc pápa rövid budapesti látogatása azért is kellemetlen Orbánnak, mert míg a magyar fővárosban 3 órát, addig Pozsonban 3 napot fog eltölteni. Ez pedig elég méretes pofon egy évvel a választás előtt Orbánnak. A lap szerint Ferenc pápa a választs miatt sem erőlteti a látogatást, mert nem akarja befolyásolni a politikai erőviszonyokat.

A Rzeczpospolita pedig arról számolt be, hogy a Fidesz holdudvara korábban kifejezetten támadta a pápát a bevándoláspárti politikája miatt, Bayer Zsolt például 2017-ben "argentin libsi"-nek és "derék liberális, genderben hívő marhá"-nak hívta az egyházfőt, amitől a hazai katolikus egyház nem határolódott el.

Forrás: telex.hu

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Néro
Mit képzel ez nem tudja a helyét ? : Térdre csuhás a Nagy Orr Bán előtt !
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
vacsi
Nekem viszont nagyon is tetszik Orbán menekültpolitikája!
Néro
Mit képzel ez nem tudja a helyét ? : Térdre csuhás a Nagy Orr Bán előtt !
Málna
Nehéz elhinni, hogy a pápa ilyen pitiáner lenne...
ittott
Sok tapló keresztény tudhatná: Isten a maga képére teremtette az embert. a migráns is ember. de hol vannak ezek a kereszténységtől?
Eladott Ország
A menekültpolitikán kívül, van még egyéb baj gazdagon Orbánnal kapcsolatban. A magyar történelem legaljasabb bűnözője!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/52696023_354061328776895_8951097000351236096_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=txVE6yymlpQAX8LgFbu&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=5954f1787d288207c2fbf89c671636f1&oe=60E163D6
Ilyen büdös gazembert még nem hordott a hátán a föld! Egyszer remélem kifehéredsz mint Michael Jakson de remélem vízszintesen. Üdvözlettel: a patológus. Röhej ez a seggdugasz! Leírt szöveg felolvasásán kívül , saját kútfőből csak parasztviccek felböfögésére képes. Szellemi toprongy , egy faluvégi senkiháziból sunyi párttitkárrá felkönyökölt faluszégyene. Apjával együtt egy rakás geci .Okádék erkölcsileg, szellemileg, jellemileg, a magyar nemzet szégyene!
i.pinimg.com/564x/7b/15/85/7b1585edcd6abed4bbb56424b9c79e44.jpg
Orbánból az államférfinak még a csirája is hiányzik.
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/153969503_1062746604205246_3627719084429520702_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-3&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=wYULChQaac8AX97SW2B&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=d6b9b2a164d49abafe8a027ba132bf6b&oe=60E3A802
Clavigo
@Málna: @vacsi: Szerencsére a kötvényesek jöhetnek... Egyébként meg ki a tököm akar ide jönni ebbe a lepusztott országba..?
Clavigo
@simmering73: """argentin libsi,,demens vénember,,,stb"... Persze ,hogy leszarja Orban elvtársat,,meg Kesztyűbábját...
RonaGyuri
a lengyel barátaik ezt szeretnék elhitetni, pedig valójában: NEM AKARJA ÉGETNI MAGÁT EZEKKEL KORLÁTOLT BARMOKKAL!!! =))
csak úgy....
a "lengyel pápa" ugyan így reagálna orbánra,ebben biztos vagyok!
orbán nem egy olyan figura,akivel szívesen mutatkoznak a "nagyok"!
nezelodo
Nem tolerálja Ferenc pápa, hogy Orbán harcosabb keresztény mint ő, ráadásul megtért, a vallás hivatásos ifjúkommunista, majd liberális tagadójából lett bigott hittérítő divatkeresztény.
Ha nem akar a riválisaival találkozni legalább a Bayer Zotit hajítsa pofán egy nagydarab száraz kenyérrel, ha már az őt személyében sértegetve orbáni dolomittal hajigálta meg.
Aki Én
@vacsi: @Málna: Pitiáner? Neki ez kötelessége. Ő a PÁPA!!! Nem érted, mi?
Emberség, felebaráti szeretet, mindenki egyenlő, isten gyermeke, elesettek megsegítése...
Menekültpolitika.
Egyébként nekem is tetszene orbán menekültpolitikája ha igaz lenne, én sem akarok idegeneket tízezrével.
Nem is értem, miért engedett be orbán idegeneket titokban, a magyarok egyértelmű akarata ellenére.
Mert ide eddig csak orbán engedett migrán-sokat.
De így vagyok a kínaiakkal, a kötvényesek tízezreivel...
Most is az látszik, hogy nektek mindegy, csak orbán tegye, és akkor rendben van.
magyar1
De nem hallottam róla, hogy Feri pápa mennyi bevándorlót fogadott be Vatikánba és tartott el a saját pénzükből!
Bort iszik és vizet prédikál?
Málna
@Clavigo: A kötvényeseknél eldönthetjük, hogy jöhetnek-e vagy sem.
És épp elég baj az is, hogy a szomszédainkat, fél Európát elárasztják a migránsok.
Nessy
Ennyi kufár farizeus, státusz keresztény ne reklamáljon ! A Pápa látogatása nem nekik szól !
csak úgy....
@magyar1: hogy megáldja a butákat és szellemi elesetteket.
tudode
Nem csoda, hogy a pápának is felfordul a gyomra azoktól, akik még a menekültek nyomorán is nyerészkedtek/nek szinte minden szinten
.
---- A röszkei csata, amelyben mindenki veszített VS.hu
www.youtube.com/watch?v=H3zkH0-Jc0E
--------------------------
.
Mielőtt
.
------ Orbán Viktor több millió bevándorlót vár
www.origo.hu/itthon/20010608orban.html
.
"""" Több millió bevándorlót kellene befogadnia Magyarországnak a következő öt évben, mert így tudja biztosítani a gazdasági növekedés ütemét - jelentette ki tegnap Orbán Viktor kormányfő. A társadalom elöregedésétől egész Európában tartanak.""" (...)
-----------------------
.
Azzal együtt, hogy ha egyeduralkodó, ha koldus bárki válhat menekültté, na nem úgy, hogy ki-, be ugrálnak a bombabiztos járgányukból, hanem amerikor elkezd koketálni az egérke a dinoszaurusszal
.
www.youtube.com/watch?v=llEmY6yushQ
.
!!!
vacsi
@Eladott Ország: Azért nem értem ezt a létszámcsökkenési problémát! A gyerekeim az egyetem elvégzése után egy, illetve másfél évig nem talált munkát a szakmájában. Jó, polcfeltöltőnek mehetett volna a Tescoba - de egyik sem tette. Valóban, ők is külföldön dolgoznak. Ezek szerint még sincs olyan kevés ember?
Emmersson71
@magyar1: A Vatikán állam körbe van véve egy országgal ám, ha nem tűnt volna fel :P
Eladott Ország
@vacsi: ma, 09:09 ♦ Akkor nézd meg a KSH adatait. Munkaerőhiány van, és mégis szarér-hugyér dolgoztatnak, de egyszer eljön az a szint, amikor még kevesebb lesz a munkaerő, és akkor értéke lesz. Végső soron a kivándorlás a munkabérek emelkedését is eredményezni fogja. Már az ukránok sem nagyon jönnek ide, legfeljebb csak ugródeszkaként, hogy tovább álljanak, a román határ menti magyarok meg már átjárnak Romániába dolgozni, Szlovákiába meg már régen, idáig fejlődtünk. Az orbán rezsimnek csak olcsó munkaerőre, rabszolgákra/jobbágyokra van szüksége, csak arra, hogy egy szűk oligarcha és az orbán família jól éljen.
vacsi
@Eladott Ország: Igen, ez igaz. De sajnos, attól félek, mindegyik ebben hajt majd...
magyar1
@magyar1: Akkor te már a határon kérjed az áldást!
magyar1
@csak úgy...: Ezt a választ neked szántam, valahogy félresikerült.
Yoda69
orbanek ezt nagyon beszivtak. Eresztenyekkel nem targyal a papa.
ómió
Bizony! Ez a "Zorbán" tényleg nem akar itt Migráncslandot!
magyar1
Lehet, hogy Feri pápa titokban muszlim?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.