Június 6-án reggel találtak egy elhunyt személyt Kesztölcön, aki közlekedési balesetben vesztette életét. A rendőrök elkezdték felderíteni az esetet, amelynek alapján még szombaton el is fogtak egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő okozta a balesetet és a férfi halálát. 

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a rendőrségre 2021. június 6-án 6 óra 17 perckor érkezett a bejelentés, miszerint Kesztölcön, a Malom utcában egy ismeretlen elhunyt személyt találtak.

Halálos balesetet okozott egy férfi Kesztölcön, elfogták

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a 39 éves helyi lakos közlekedési baleset áldozata lett. Azonnal megkezdték az elsődleges intézkedéseket, ami alapján az okozó járművet azonosították.

Az egyenruhások a feltételezett elkövetőt 2021. június 6-án 16 óra 45 perckor a lakásán elfogták. A 43 éves férfit a rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként kihallgatták. Ellene halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetése miatt indult büntetőeljárás.

A rendőrség H. Tibort őrizetbe vette, és kezdeményezte, hogy az illetékes ügyészség tegyen indítványt a letartóztatására.

Forrás: police.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.