Ahogy azt már lassan megszokhatjuk, ismét a Jobbik elnöke volt a leghangosabb szószóló.

Jakab-show, Fudan Egyetem, egészségügy, Gyurcsány – erről vitáztak ma a parlamentben

Jakab Péter a parlament hétfői ülésén Kövér Lászlóhoz fordulva azzal indított, hogy:

"Azt kell, hogy mondjam, ma nagyon jól néz ki házelnök úr. A bajusz, a nyakkendő, minden a helyén van, az ülésvezetés remek ... és ha az idegrendszere is bírja, vágunk bele."

Majd arról beszélt, hogy mindenkinek joga van tudni, hogy „hogy kik tették tönkre ezt az országot”, és hogy mi lesz a tolvajokkal, ha „mi jövünk.” Úgy folytatta: „Jól gondolják meg, hogy mihez kezdenek a hatalommal a hátra lévő néhány hónapban, mert már nemcsak mi mondjuk, hogy tesznek a törvényekre, hanem ezt mondja a fideszes Alkotmánybíróság is.” Ezt azért mondta, mert a Fidesz alkotmányellenesen szavazta meg a munka törvénykönyvének („rabszolgatörvény”) módosítását 2018-ban.

Párbeszéd: nem lesz Fudan Egyetem Budapesten

Burány Sándor (Párbeszéd) a szombati fővárosi tüntetésről beszélt, és kijelentette: a kínai Fudan Egyetem campusa helyett magyar Diákvárosra van szükség Budapesten.

Nincsenek rendben a kínai beruházás feltételei, ezért mentek az utcára az emberek – mondta.

Közölte:

egy legitim tüntetés demokrata szónoklatait bírálta Kína, és a magyar külügy ennél kevesebbért is kéretett már be nagykövetet. A tüntetésnek máris volt hatása, Gulyás Gergely miniszter engedékenynek mutatkozott a népszavazás ügyében

- mondta. Hozzátette: az emberek velük vannak, és nem lesz Fudan Egyetem Budapesten.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára politikai hisztériakeltésnek nevezte a campus létrehozása elleni tiltakozást.

A folyamat jelenleg a tervezésnél tart, egy-két év, amíg a tervek elkészülnek, és valóban érdemes döntést hozni.

Ha a fővárosi és kerületi vezetők nem a "politikai bohóckodásban" és utcatáblaavatásban gondolkodnának, a tárgyalóasztalnál segíthetnék az előkészületeket

- mondta. Hozzátette: ha ebben nem akarnak részt venni, az ő felelősségük lesz, ha a fejlesztés helyszíne így marad.

Álságos a baloldal Kínával kapcsolatos megközelítése, hiszen Magyarországnak és más országoknak is az az érdekük, hogy együttműködjenek Kínával, erre a járvány is rámutatott – jelentette ki.

MSZP: a kormány kivéreztette az egészségügyet

Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) az egészségügy állapota miatt bírálta a kormányt. Szerinte az ország legnagyobb problémája, hogy a kormány az elmúlt 12 évben kivéreztette az egészségügyet, sokan halnak meg a nem megfelelő ellátás vagy a megelőzés hiánya miatt.

Jakab-show, Fudan Egyetem, egészségügy, Gyurcsány – erről vitáztak ma a parlamentben

Szerinte a magyarországi magas Covid-halálozásnak is a nem megfelelő egészségügyi ellátás az oka.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára úgy vélte: a baloldal soha nem vállalja a felelősséget, ezért akarja a múltat "végképp eltörölni".

Hangsúlyozta: míg a WHO megdicsérte a magyar egészségügy teljesítményét és példaértékűnek nevezte az oltási kampányt, addig a baloldal folyamatosan kritizálta a magyar védekezést, "kamuvideókat és kamustatisztákat" készített, és lebecsülte a magyar egészségügyi rendszert, illetve álhírekkel igyekezett Magyarországot lejáratni.

Kiemelte: Magyarországon mindenkinek jutott lélegeztetőgép és megfelelő ellátás.

DK: a kormánypártok a múlt rabjai maradtak

Gyurcsány Ferenc, a DK frakcióvezetője napirend előtti felszólalásában úgy értékelt: a kormánytöbbség nem hajlandó beszélni a jövőről, csak az elmúlt tíz évről, és az azt megelőző nyolcról.

"A múlt rabjai maradtak minden tekintetben, maguknak nincsen köze a jövőhöz"

- fogalmazott. Hozzátette: a kormányoldal a múltban is fog maradni, ezért arra kéri őket, hogy addig már "sokat ne ártsanak".

A volt miniszterelnök úgy vélte: a kormányoldal erkölcsi, történelmi felsőbbrendűséget képvisel a haza dolgában, "megalapozva minden olyan szándéknak, amely a kampányt agresszív szándékok terepévé kívánja tenni". Azt is mondta: óvja a kormányoldalt attól, hogy ez a magatartása és politikája kiindulópontja és a bátorítója legyen egy "hideg polgárháborúnak".

Jakab-show, Fudan Egyetem, egészségügy, Gyurcsány – erről vitáztak ma a parlamentben

Hangsúlyozta: az ellenzék olyan országot szeretne teremteni, ahol a sikerhez nem a Fideszhez való lojalitáson keresztül vezet az út. Szerinte a Fidesz az egészségügy "valóságos, progresszív reformját" még ellenzékben megakadályozta, az elmúlt tíz évben pedig azt érte el az ágazatban, hogy aki minőségi szolgáltatást akar, vagy hálapénzt fizet, vagy "kimenekül" a magánegészségügybe.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára úgy reagált: ha a kormány nem foglalkozna a jövővel, akkor nem vezetné be jövőre a fiatalok adókedvezményét, nem építené vissza a 13. havi nyugdíjat, amelyet a korábbi szocilista kormány vett el. Hozzátette: ma az egyetemek és az egészségügy soha nem látott támogatásokat kapnak, és ez a kormány vezeti ki a hálapénzt is.

Megjegyezte: a Gyurcsány Ferenc által említett progresszív reform eredményeképpen fizetős egészségügy jött volna létre, napidíjat, vizitdíjat kellene fizetni, ha ezt a népszavazás nem "kaszálta" volna el.

Kijelentette: semmilyen erőszakkal való fenyegetés nem fér bele a magyar közéletbe, ugyanakkor éppen a baloldal az, amely erőszakosságra és provokációkra épít a parlamentben és azon kívül is.

Arra kérte a baloldalt, hogy ne próbáljon meg áldozati szerepet felvenni.

Nincs annyi vicces ing, lazáskodó videó és fiataloskodó tornacipő, amely feledtetni tudná a gumilövedékeket – fogalmazott az államtitkár, aki szerint a magyar nép ezt nem felejti el, azért sem fogja hagyni, hogy a baloldal visszatérjen.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verőce21
Rögös út vezet majd a Fidesz '22-es győzelméhez..., valóban szükség lesz minden - az ideológiai determináltság helyett -, a normalitás iránt elkötelezett gondolkodó összefogására.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@Duke Nukem: egyenlöre nem ök a tettesek! ök csak szeretnék kiélni az ss és ávh adta szadista lehetöségeket..,érdekes,hogy a fidesz körül talált a csürhe termö talajra..
human
Orbán és vele együtt minden fideszes politikus és nyaloncaik hazaárulók!!!

"Matolcsy szerint az EU-nak befellegzett, részt kell vennünk Kína felemelkedésében"
444.hu/2021/06/07/matolcsy-szerint-az-eu-nak-befellegzett-reszt-kell-vennunk-kina-felemelkedeseben
NKF
Most látom,Fletónak kiesett a karmesteri pálca a kezéből?Ami meg ezt a nagy ellenzéket illeti.
hát tényleg moslékkoalicó!Csak legyen elég disznó aki megeszi!
Aki Én
@verőce21: hogy te milyen gyalázatosan ostoba tuskó vagy...
Szegény fidesz, nekik csak a legalja jutott. De neked, hű seggnyalónak mindenképp hálával tartoznak.
Még ha ki is nevetnek...
csak úgy....
@Pegero: te egy szellemi és értelmi szegény legény! :) ezt nem egyedül hazúdtad ide,-valaki vezette a kezed!-remélem este 10 után,már zenés árakkal számolják el a hüségedet ! :)
verőce21
Ezek a hangoskodók, holnap már
"Refugees welcome" molinot fognak tartani?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.