Magyarország százezer adag koronavírus elleni oltóanyaggal segíti a Zöld-foki Köztársaságot – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-vel.

Az afrikai országból nyilatkozó Szijjártó Péter kiemelte: Magyarországon van már elég oltóanyag, be tudnak oltani mindenkit, aki regisztrált, így megvan a lehetőség arra is, hogy segítsenek azoknak, akik nehéz helyzetben vannak.

Százazer adag koronavírus elleni oltóanyagot adunk a Zöld-foki Köztársaságnak

Fotó: Illusztráció/Facebook/Szijjártó Péter/videórészlet

A Zöld-foki Köztársaság stratégiai partnere Magyarországnak – hangsúlyozta –, és mivel átoltottságban nem állnak túl jól, a magyar kormány úgy döntött, hogy kérésükre segítséget nyújt nekik. A magyar szállítmány százezer AstraZeneca-vakcina, amellyel ötvenezer embert tudnak beoltani.

Ez hozzásegíti őket ahhoz, hogy újraindítsák a gazdaságukat – ezen belül a Magyarország számára legfontosabb turizmust –, ezáltal lehetővé tegyék, hogy az élet valahogy visszatérjen a normális kerékvágásba – közölte.

A miniszter hangsúlyozta: "fontos, hogy valódi segítséget nyújtsunk az afrikai országoknak, hiszen ha ez nem történik meg, akkor Afrikából újabb migrációs hullámok indulhatnak ki, márpedig ezt Európa biztonsága érdekében el kell kerülni".

"Mi nemcsak beszélünk arról, hogy helyben kell segítséget nyújtani, hanem valóban teszünk is érte" – jelentette ki Szijjártó Péter.

Forrás: mti.hu

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Miért nem a kinai, hiszen hárommillió van raktáron! A Pfizert dugdossátok még??
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Giovanni Alba
@magyar1: ma, 08:49
Ezt most benézted. Nem a felesleget, a raktárakban heverő Mao könnyét, hanem az itthon is kapós, de szűkösen kapható AstraZenecát viszi ki.
Mint ahogy a cseheknek a Pfizer kellett, sem orosz, sem kínai, csakis a Pfizer. Ebből is látszik a kormány törődése, azt mondták, mindenki azt kap, amit kér, csak éppen nem a magyarországi magyarokra gondoltak közben.
Van egy mondás, fél igazság egész hazugság.
Eladott Ország
30 milliót kaptak csak az énektanárok. Nem az itthoniak, hanem a Zöld-Foki Köztársaság beliek. De hogy várjuk el az alig 500.000 főt számláló, 4 ezer négyzetkilométer nagyságú kis országtól, hogy fejlődjön, ha nincs előttük a jó példa, de főleg anyagi támogatás nélkül? A magyar pedagógusok okosak, szorgalmasak, dolgosak… Megkeresik ők maguknak a kenyérre valót! De szegény Zöld-Foki énektanárok! Mi hiányt szenvednek! Ne sajnáljuk már tőlük azt a rongyos 30 milliót! Mi az? Mészáros Lőrinc egy óra alatt megkeresi a dupláját! " Még egy nagyon fontos hír: Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos látogatásra Praiába, a Zöld-foki Köztársaság fővárosába utazott. Vele ment imádója, a világfutkosó Szijjártó is. Unják már Európát meg aztán beszélgethetnékjük támadt, mert ott még szóba állnak velük. Egyszer biztos. Nagyon fontos ország nekünk, ottan 546 ezren élnek (annyian körülbelül, mint Debrecenben, Szegeden és Miskolcon összesen), az egy főre jutó GDP 1400 dollár (Magyarország: 14 224). Az ország több gazdasági nehézséggel küzd az ENSZ szerint. Elhelyezkedése miatt távol esik a főbb gazdasági piacoktól (kivéve Magyarországot, tőlünk alig 5400 km), kevés nyersanyaggal és édesvízzel rendelkezik. Nem baj, majd mi viszünk nekik. Már meg is ígérte, ahogyan szokta a külügyérfi, meg azt is, jaj, óvakodjatok a migránsoktól. Főként a turizmusból és a külföldön dolgozók hazajuttatott jövedelmeiből és a külföldi fejlesztési segélyekből léteznek. A Zöld-Foki Köztársaságban Magyarországnak nincs hivatalos képviselete. Hivatalos ügyekben a bécsi konzulátus jár el. Lesz hamarosan meglátják, gyönyörű vidék az, gyakran meg kell látogatni. “Ó-ó-ó Afrika” – írta a közösségi oldalára a miniszterelnök. Ó, bizony!"
Néro
A Mao könye beszerzés off-csór számlájáról segítsél. Bár végül is mindegy azt is a közösből loptátok el.
magyar1
@Giovanni Alba: De a Pfizert is fel lehet venni, van.
Giovanni Alba
@magyar1: ma, 07:43
Félreértesz, nem arról beszélek, hogy most itthon hiány van, hanem arról, hogy nem azt osztogatják amiből rengeteg a felesleg. Amennyiben szükséges (márpedig eddig úgy néz ki) a kínai második oltása után, már nem a kínait adják, hanem valami mást, Pfizert, Astrát, akkor viszont ne azt vigyék a világvégére.
Nessy, tegnap, 08:45
"Az nem zavarja külügyérünket ,hogy a minap az időpontra érkező második Astrára váltókat hazaküldték,, mert nem volt oltóanyag. Nem akar legközelebb a Pokolba repülni?"
Én erről beszélek. Ha a kínait hordják ki, akkor nem sokan sírnának (vigyék Mao könnyét, eb aki bánja), de azért nem kellene a fent említett problémát szándékkal súlyosbítani.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.