Kezdi egy abszurd színdarab hangulatát ölteni, amilyen vehemenciával a visszalépő ellenzékiek egymást lökdösik maguk elé. Visszalép. El se indul. Támogatja. A dékás a jobbikos javára. A Jobbik a dékást. Mindkettő az MSZP-st. Aki eleve párbeszédes is. Az LMP-s is a dékást. Vagy jobbikost. Amikor megszületett az ellenzéki előválasztás ötlete – amit részben az ellenzék közös indulásának egyébként eredménnyel kecsegtető kényszere is szült –, politikai elemzők azt mondták, az ellenzéki oldal nemcsak az összefogás erejét nyerheti ezzel, hanem azt is, hogy most akkor egy ideig ők tematizálhatják a közbeszédet. Ez igencsak rájuk fér vagy férne, az elmúlt több mint tíz évben ugyanis általában csak sodródtak a kormányzat egyre gigantikusabbra hízó kommunikáció zászlóshajójának farvizén. Vagyis főleg védekeztek.

Forrás: telex.hu
Feltöltő: Béla333
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Tegnap a Molnár Zsóóóóti (MSZP) azt magyarázgatta az ATV-ben, hogy a 106 választókörzet nem is fontos, ami szerinte a fontos, az a miniszterelnök-jelölt személye. Igen, össze-vissza mutyiznak, szarnak az ellenzéki érzelmű szavazók elvárásaira, ők kimutyizzák hogy melyik körzetben ki legyen az az 1.
Én már ott tartok, hogy nem veszek részt az előválasztáson, csak a miniszterelnök-jelöltre fogok szavazni.
Ha már az a legfontosabb...
balos
Hát 22ben sem az összefogásnak lehet tapsolni,mert az elején is a végre készülnek!Pedig azt hinné az ember,hogy az összes alkeszt a fideSS "dolgoztatja"!Sajnos jó az után pótlás!
Néro
Nem érdekel csak a Fitymák takarodjanak.
szaboria1
Háász is egy érdekes figura nem érdemes a cikkeivel foglalkozni.
Béla333
@szaboria1: 09.26
Nem a cikkíró a lényeges, hanem hogy amit ír, az igaz vagy nem.
Szerintem.
És azt el tudjuk dönteni, hiszen itt történik minden a szemünk előtt!
Béla333
A jelek szerint nem sok magukat ellenzékinek vallott szavazót zaklatott fel ez az előválasztások körüli szélhámoskodás... Vagy jól van az úgy, hogy a pártok kimutyizzák azt a bizonyos 1 ellenzékit, odateszik elénk, hogy na! erre kell szavazni?!
Kinek mi a véleménye? (Most elsősorban nem a párttagok, hanem a szimpatizálók véleménye érdekelne!)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.