A miniszterelnök a Hősök terén, szeptember 12-én, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárónapján, a mise után találkozhat majd Ferenc pápával.

Beer Miklós: Orbán Viktor a Hősök terén találkozhat Ferenc pápával szeptemberben a zárómise után

Fotó: GIUSEPPE LAMI / AFP

A Klubrádiónak adott interjúban Beer Miklós azt mondta,

azt feltételezi, ott a katolikus egyházfő kezet fog majd a miniszterelnökkel és Áder János köztársasági elnökkel.

A nyugalmazott váci megyéspüspök szerint nem kell politikai felhangokat keresni a látogatásban. Annak kell örülni, hogy eljön a pápa. Beer Miklós azt mondta,

nagyon nagy dolog, hogy Ferenc pápa eljön és misét mond, hiszen a pápák nem szoktak elmenni eucharisztikus kongresszusokra.

Pár napja közben arról szólnak a hírek, hogy a katolikus egyházfő sajtóhírek szerint a kabinet menekültpolitikája miatt nem akar találkozni magyarországi látogatása során Orbán Viktorral és Áder Jánossal. Bencsik András ezzel kapcsolatban azt bírta mondani, hogy szerinte Ferenc pápa meg akarta alázni Magyarországot. A kormánypárti főszerkesztő egyenes úgy látja, a pápa keresztényellenes magatartást tanúsít. Szél Bernadett szerint a Fidesznek külön bugyor jár az alvilágban azért, amit az utóbbi napokban Ferenc pápával tesz. Szekunder szégyent érez.

Forrás: 24.hu

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
DNS
Egyenesen Pozsonyba menjen!!! Semmi szükség itt erre a bohóckodásra!!!
NKF
Az egész bolsi ,libsi sajtó undorító!Azért ha Beer Miklós püspök úr megszólal többet ér az összes
baloldali nyikhaj egylettől!
Eladott Ország
@NKF: ma, 16:46 ☻ Tájékoztatásul a politikai, bárca nélküli kurvádról, a teljesség igénye nélkül...
Orbán: Az egyházakban politikai szövetséget kereső pártok olyan elkorhadt régi világot képviselnek.
Ilyen fellengős nagy szavakból rakta össze magát és bejött. A szélkakas hozzá képest egy leszedált lajhár! Mindig segget csinált a szájából! Köztudott! Nem emlékszik ez semmire csak arra koncentrál, hogy minél tovább maradhasson hatalmon és még több pénzt vágjon zsebre, és ennek megtartása érdekében mindenre képes!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/67477711_643450732801504_829435889405919232_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=YymUDd4fjIYAX8m8WZy&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=2e609054425f2eafd1614cdc71cb6601&oe=60E34DAC
Orbán pécsi beszéde az egyházakról
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/49435375_332391454277216_1298916702947377152_n.jpg?_nc_cat=107&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=C_2BzDSA-tYAX_N_I6g&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=8fd77364c141f01be9fecb68b1101c42&oe=60E4C12E
Emmersson71
@Shikari: De Orbán a kereszténység árulója! Egy kommunista állammal és egy iszlám állammal bratyizik, üzletel, amelyekben üldözik a keresztényeket!
Emmersson71
@NKF: Legfeljebb a neve ér valamit - csapoltan, jól lehűtve!
Bár, szerintem inkább "táviratosan" ejti: Bér
Eladott Ország
@Emmersson71: Orbánék az üldözött keresztények támogatására akarják az adó 1%-ot átcsoportosítani. Már készülnek is a keresztény szabadcsapataink, hogy megvédelmezzenek bennünket a Boko Haramtól, Mexikóig.
uploads.disquscdn.com/images/cb918245882733503762a2d7e34716ad10d36de8470de946b8689e21f0d637ca.jpg?w=600&h=459
DNS
@Eladott Ország: kérlek 2022-ben a bazi nagy csalódottságodban majd ne a sínekre ugorj ,mert én is a vasúton dolgozom,nem lenne jó ha a munkába igyekvők elkésnének a munkahelyükről. Pusz
Néro
@Emmersson71: shika-makit nem zavarja tánc közben a zene ű csak rázza rázza rázza és rázza korlátoltságának rácsait.
dr. prédikátor
@Shikari: NE UGASS TE NÁCI SÖPREDÉK KLOZETLAKÓ!!!
DNS
@dr. prédikátor: Szép!!! És jellemző rátok ez a komment!! Hajrá,menjetek csak lefelé a lejtőn,söpredék!!!
DNS
Ja és majdnem elfelejtettem: HAJRÁ VIKTOR!!!
Béla333
Bayer Zsóóóti! Nyomj még egy 1-2 hasonló cikket és te leszel a maffia hőse:

"Bayer kiverte a biztosítékot - "A pápa egy demens vénember"
Bayer Zsolt szélsőjobboldali publicista Ferenc pápáról írt véleményt, amiben az egyházfőt "demens vénembernek" és "gazembernek" titulálja."
nepszava.hu/1101715_bayer-kiverte-a-biztositekot-a-papa-egy-demens-venember

Gyerünk Zsóóóóti! Tudod: taknyán - nyálán... keményen!
DNS
@DNS: @dr. prédikátor: puszikállak te...,...
Eladott Ország
@DNS: ma, 17:24 ♦ Tájékoztatlak, legutóbb akkor utaztam vonattal, amikor még (kötelező sorállományú) sorkatona voltam, azóta a pályaudvarok környékét és a MÁV-ot is nagy ívben kerülöm, nem igényeltem a szolgáltatásukat és ezután sem tartok rá igényt. Elítélem de megértem, aki sok pénzért fideszes, aki viszont ingyen hülye azt már nehezebben!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/68770672_662208604259050_3199238885871714304_n.jpg?_nc_cat=104&ccb=1-3&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=JJGx9PNNVUMAX8uRruV&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=5121d896fe4f06354fc583cbcd4fad70&oe=60E709CE
Eladott Ország
@DNS: Egyébként meg mire vagy ilyen büszke a fidesszel kapcsolatban, amikor 10 év alatt fidesz nevű bűnöző szekta, szarrá lopta az országot és Európa koldusházát ,Bangladesét teremtette meg! Mi vagyunk az EU második legszegényebb és legkorruptabb országa ! Börtönben rohadtok meg, vagyonelkobzással, te rohadék fidesz barma!
Béla333
2 ilyen szar emberrel kezet fogni...??? Utána alaposan mosson kezet!
balos
@Béla333: És varrja be az összes zsebét!
Béla333
Remélem meggondolja magát a Pápa és nem fog kezet ezekkel a maffiózókkal.
Csak bepiszkítja a kezét!
Emmersson71
@Shikari: Aha..tehát nem bratyizik komcsikkal és a török diktátorral?!
Nem a lóf*szt!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.