Nemcsak az ellenzéki miniszterelnökjelöltek, de Fekete-Győr András és Szél Bernadett külön is írt levelet a kínai nagykövetnek. Erről a Momentum miniszterelnökjelöltje beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Nem egyértelmű, hogy visszalépne-e Fekete-Győr Karácsony Gergely vagy Dobrev Klára illetve Jakab Péter javára
Kép:Momentum

Mint Fekete-Győr András fogalmazott:

a levélben Szél és ő leszögezték, hogy nem fog megépülni a Fudan Egyetem Magyarországon, és a Huawei nem vehet részt a magyar 5G-hálózat kiépítésében.

Arra a kérdésre, hogy visszalép-e Karácsony Gergely vagy Dobrev Klára, vagy Jakab Péter javára, Fekete-Győr András úgy felelt:

azt tapasztalta, hogy az országban van igény egy új politikai generációra, amely finn típusú oktatást, eurót és magas színvonalú egészségügyet hozna Magyarországra.

Szöllősi Györgyi ismételt kérdésére, amely az esetleges visszalépésére vonatkozott, Fekete-Győr András úgy válaszolt:

a következő hónapok politikai küzdelme az utcán és nem a médiában dől el, és a Momentum szavazói azt várják el, hogy Fekete-Győr András ott legyen az előválasztáson a szavazólapon.

Azt elszámoltatásra vonatkozó ígéreteikről Fekete-Győr azt mondta:

nem akarnak olyan országban élni, ahol a bűnt nem követi büntetés.

Arra a kérdésre, hogy nem komolytalan-e a Momentum által megígért magánrepülőgép-stop és felcsúti per, Fekete-Győr András azt mondta:

egy a mai ellenzék kezében lévő kormány ideiglenes intézkedést tud kérni a kormány arra nézve, hogy magángépek ne szállhassanak fel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, vagy hogy olyan autókat vizsgáljanak át a határon, amelyekben valaki menekülni próbálna az országból.

Fekete-Győr szerint a korrupcióellenes ügyészség akkor is működni fog, ha Polt Péter hivatalban marad 2022 után, bár az ő távozását is

el fogják érni más eszközökkel

– mondta a Momentum miniszterelnök-jelöltje.

Forrás:ATV.hu 
Címlapkép:Momentum

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Miért kellene visszalépnie? Ez az előválasztás lényege- mindenki méresse meg magát, a szavazó meg majd dönt.Felnőtt emberek vagyunk- FGY- legalább igy kezeli a választót.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
NKF
Az egész úgy szar ahogy van!Majd beleér a kezük a bilibe és felébrednek!
NKF
Ja,ilyen gyönyörű páros maga a csoda!Végbélszél Bernike és a Fegyőr milyen romantikus!
Szebb mint a Lölő meg a Bocskorné!Jaj,Istenem de jó nekünk!
kereső
Miért kellene visszalépnie? Ez az előválasztás lényege- mindenki méresse meg magát, a szavazó meg majd dönt.Felnőtt emberek vagyunk- FGY- legalább igy kezeli a választót.
Néro
Nem érdekel visszalép vagy nem nem érdekel ő győz vagy valamelyik másik. Csak az érdekel , hogy a Fidesz takarodjon.
Egy lovat is megválasztanék miniszterelnöknek az legalább nem aljas cinikus tolvaj és még észben is veri a teljes Fityma qurmányt.
Nessy
@NKF: "Élvezet olvasni" az ékes jobboldali keresztény kultúrát tükröző stílusú hozzászólásait!
ómió
Miért? Végtére is "efftársi koalíció"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.