A kormányfő erről a Világgazdaság konferenciáján beszélt szerda délelőtt, amelyet a gazdaság újraindulásával kapcsolatos tennivalók, lehetőségek feltérképzése témájában szerveztek.

Úgy illendő, hogy éljek azzal a lehetőséggel, hogy az előttem szólók felvetéseire reagáljak. A magyar kormány nem szenved gondolatszegénységben, ezt bizonyítják az előadások

– kezdte beszédét Orbán Viktor a Magyarország Újraindul! gazdaságpolitikai csúcskonferencián az Index.hu cikke szerint.

Innovatív gondolatok termelésében is jól állunk, ez az ő helyzetét erősíti. Ha ilyen kormánya van, akkor a miniszterelnök feladata, hogy a rengeteg ötletet egy életképes rendszerré szervezze össze.

Orbán a legfontosabbnak azt nevezte, amit Matolcsy György mutatott be, hogy mekkora lesz a GDP-növekedés, mikor térünk vissza a pandémia előtti gazdasági teljesítményhez.

Riasztóan magas számok hangzottak el.

Az ember mindig a szakmai tankönyveihez nyúl vissza, hogy megítélje ennek realitását. A kormányfő esetében ez a Rejtő-regényeket jelenti, amelynek az a része villant be neki, amikor

valamelyik hős a nyomravezetőnek felkínál száz dollárt, és az azt válaszolja, hogy "ígérjenek inkább tízet, olyat már láttam".

Ez jutott eszébe az akár 6 százalék feletti GDP-növekedésről.

Azt mondta a jegybankelnök, hogy el kell kerülni a poszt-Covid-szindrómát a gazdaságban; meg is nevezte, hogy mit ért ez alatt – mondta a kormányfő.

A teljes foglalkoztatottság és teljes foglalkoztatás egy olyan eszköz, amely a pandémia utáni bizonytalanság ellen hat. Ilyen a moratórium kérdése, amiből értelmes menetrend szerint kell kijönni – tette hozzá Orbán.

Az óvatos duhajok közé tartozik ebben az ügyben, megérti, hogy a pénzügyekkel foglalkozók és bankok minél hamarabb akarnak visszatérni a hiteltörlesztési rendhez, de ha nem figyelünk oda, akkor átesünk a ló másik oldalára.

A Magyarország újraindul! VG-csúcskonferenciát itt nézheti élőben:

Forrás: Index.hu, vg.hu

Címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Giovanni Alba
www.youtube.com/watch?v=_ohPINnmPAI
"Az ember mindig a szakmai tankönyveihez nyúl vissza, hogy megítélje ennek realitását. A kormányfő esetében ez a Rejtő-regényeket jelenti"
Azt hiszem, mindent értek.
Gazella
Ez eegy idiota elmeszoves... hulyesegeket beszel
Gazella
Zsirháj nem látja a nép és a milliárdosok közötti szakadékot... magasröptü elmebeteg szónoklat..
Eladott Ország
Nem tudom, még hányszor fér rá a pofájára a 30 ezer halott mellett ez a felülkerekedéses duma, de így a nyolc és fél éves csúcson hasító áremelkedéssel, valamint az 5 százalék fölötti inflációval a zsebükben, alighanem a senki sem fog a falnak menni örömében, ahogy a félisten lenézett ránk a 4 milliárdos dolgozószobájából. Mondjuk aki egy gazdasági-üzleti csúcskonferencián büszkén pofázik arról (amúgy ő üzleti ügyekkel sose foglalkozik), hogy Matolcsy haverja 6% feletti GDP-növekedéssel kapcsolatos hurrá optimista (tenyér)jóslata hallatán a szakmai tankönyveihez nyúlt, hogy e riasztóan magas szám realitását meg tudja ítélni, és a szakmai tankönyveinél a Rejtő-regényeket találta meg, annak a jövő mindig csak a soron következő választás megnyeréséig tart. Ami eléggé tragikus, ha belegondolunk abba, hogy saját bevallása szerint még legalább 20 évig szándékozik nyomorgatni az országot. Ha ez egy puritán dolgozószoba, akkor milyen lehet a pazarló.
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/143048546_1913552998784855_8616872820769082722_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=ht_hgx1ZHzoAX_mVB4b&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=b5076400bd7a5485181893aa8c32aea5&oe=60E83F78
csak úgy....
"Innovatív gondolatok termelésében is jól állunk, ez az ő helyzetét erősíti. Ha ilyen kormánya van, akkor a miniszterelnök feladata, hogy a rengeteg ötletet egy életképes rendszerré szervezze össze." csak nem ettü fossátok a stadionokat és templomokat már több mint 10 éve? :) csak az ékes magyaros duma,közben nincs mögötte semmi...,-mögötte a rosseb!
tudode
Senki ne csodálkozzon azon, hogy az alábbi videó tulajdonosa a "Megjegyzések letiltása"t választotta!!!
.
---- Orbán Viktor beszéde a "Magyarország újraindul" című gazdaságpolitikai konferencián
www.youtube.com/watch?v=71xePVQ_0aM
---------------------------
---- Orbán Viktor beszéde a "Magyarország újraindul" című gazdaságpolitikai konferencián
www.youtube.com/watch?v=71xePVQ_0aM
---------------------
.
Amikor arról áradozott, hogy mindenféle válságot már átélt, a háborúst is, az szűrhető le, hogy nincs tudatában annak amiről beszél, arról, amikor semmiféle közszolgáltatás megszűnik, rohangálni kell a pinyóba, jegyre adják a kenyeret, stb. stb. Belengette, hogy a globális nagykutyák, vagy kicsodákkal az egységesített globális adóval kapcsolatban ismét kimutatja a műfogait, mint Don Vétó!.
.
Olyan még nem volt, az önbizalma birtokában, hogy saját kútfejéből adta volna elő, a szakmainak nem mondható beszédét, annak reményében, hogy mind még hét évig ronhatja az ország levegőjét, és a bennszülöttek idegrendszerét!!!

..
csak úgy....
"-de ha nem figyelünk oda, akkor átesünk a ló másik oldalára." ti mást sem csináltok évek óta mint ide-oda estek ,-csak ez még nem tünt föl a shikariknak és kondoknak !:) lényeg,hogy a pereputty gazdagodjon és a választások elött jól teremjen a krumpli!
Ildikó
Ha a munkájában is olyan pontos, mint az idézetekben, akkor már nem csodálkozom semmin sem. Az idézett mű ugyanis "A megkerült cirkáló", és ott FONT van, nem dollár. Ez egy hiba. Másik, hogy a tíz font is benne van, de nem ott, és nem úgy. Hanem így:
"- Csak azért kérdezem, mert aki tudja, hogy merre jár a Kapitány, és bejelenti, az száz font
jutalomban részesül.
- Mi... - Egy pillanatig megállt, de csak úgy sikerült, hogy két karjának sebes mozgásával
sarkára tántorodó testét nagy nehezen talpra svungolta. - Mit mesél? Maga, úgy látszik,
részeg!... Hopplá! Ne törődjön azzal, ha csuklom!... Azt állítja, hogy ezért a gyerekségért tíz
fontot fizetnek valahol?! Egy összegben?!
És nagyon izgatott lett, mert még sohasem volt ennyi pénze.
- Száz fontot mondtam! Hiszen még San Franciscóban is bemondta a rádió.
- Ne mondjon ennyit, drága martalóc! - rimánkodott remegve, és izgalmában egymás után
hármat csuklott, ettől leesett a kalapja, viszont amikor érte nyúlt, keresztülesett rajta, majd
felálltában lerántotta a fiatalembert is. Csak sokára és nagy nehezen értette meg világosan az
elmondottakat, amikor is teli tüdővel egy nagyot üvöltött: - Hurrá! Szóval húsz fontot kap az
illető!.. Ne mondja azt, hogy százat! Maga rosszul hallotta! Annyi font csak számtanpéldában
létezik! De húsz, az van, vagy huszonnégy is lehet! Annyit már láttam!..."
Ha pedig látott huszonnégyet, de tízet emleget... hát máris letagadott tizennégyet, nem?
Más: ha olyan büszke, hogy olvasott Rejtőtől, nem lehet neki ismeretlen, ha én őt Pittmann századoshoz hasonlítom, ugye? (Aki már régen olvasta: A három testőr Afrikában című Rejtő regényben szerepel, aki úgy csinál légionista paradicsomot az Igori büntetőtáborból, hogy minden elmebeteg barmot hagy, hogy azt csináljon, amit akar, de aki kérdez, az megjárja.)
Giovanni Alba
@csak úgy...: ma, 14:36
Ajánlom magamat illő szerénységgel. Illetve inkább a 12:54-es hozzászólásom első felét. Ott hangosan és érthetően kifejti, hogy a kormánynak sose az a dolga, hogy kormányozzon, jó döntéseket hozzon, és megvédje azokat. Szerinte a kormánynak csak az a dolga, hogy ellenségképet adjon, és ekézze az ellenzéket.
Sajnálatos módon, ezt a felvételt nem zúdítja ránk az "objektív, pártatlan közmédia", vajon miért? Hiszen ez is egy szenvedélyes igazságbeszéd, ha már ez a divat.
csak úgy....
@Giovanni Alba: lassan én is képes leszek elsiklani a fontos dolgok fölött! :)
ha majd érzitek rajtam a shikaris-málnás dógokat,akkor értesítsétek semjén efftársat,hogy hozza a puskáját! ez az én végakaratom.. ;)
Giovanni Alba
@Ildikó: ma, 15:27
Az Ovit leíró anamnézis tökéletes, a Három testőr... mint párhuzam úgyszintén. Zárójelben jegyzem meg, az ottani főorvos mintha egy az egyben kesler volna (na jó, ebben van azért némi túlzás),
Néro
Nekem is róla a tizennégy karátos autó.
lusta
Na kérem szépen az idei minimálbérek alant láthatóak. Jól látható a kiválóan kezelt gazdaság motorja a minimálbéres rabszolga. A 27%-os ÁFA kulcsról már nem is teszek említést.

Bulgária 332 EUR
Magyarország 442 EUR
Románia 458 EUR
Lettország 500 EUR
Horvátország 563 EUR
Csehország 579 EUR
Észtország 584 EUR
Lengyelorsazág 614 EUR
Szlovákia 623 EUR
Litvánia 642 EUR
Görögország 758 EUR
Portugália 776 EUR
Málta 785 EUR
Szlovénia 1024 EUR
Spanyolország 1108 EUR
csak úgy....
@lusta: a szemléltetése sokakat megzavar majd,hogy a tehetetlenek kerültek a listán fölülre..,.ösmerem a volt honfitásaim és fogadok,hogy az óta sem történ változás!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.