Gálvölgyi János először beszélt közel sem felhőtlen kapcsolatáról Hofi Gézával – írja a Blikk.hu.

Döbbenetes dolgokról mesélt Gálvölgyi János
Fotó:MTI/Kollányi Péter

A Klubrádió Szavakon túl című műsorában Gálvölgyi elmondta: a humoristával közel laktak egymáshoz, jóba lettek, majd barátságuk kezdetén akár kétnaponta is találkoztak. Az első törés akkor érkezett el kapcsolatukba, amikor

Hofi rendszeresen nem köszönt kollégájának,

mondván:

eldöntötte, hogy akit ő bántja, azt "ütni fogja"

- Gálvölgyi szerint erre ő maga nem sok okot adott.

Hofinak gyorsan jött a hatalmas hírnév, amit nem tudott helyén kezelni, ezért rengeteg balhéja volt:

megyékből volt kitiltva, vagy épp fényképezőgépeket tört össze, ha valaki fotózta őt.

Gálvölgyi színész lett, míg Hofi humorista irányba ment el, de úgy hozta a sors, hogy egy időre kollégák lettek a Madách Színházban. Gálvölgyi rendszeresen megnézte Hofi műsorát esténként, aki azonban

ezt nem vette jó néven; azt feltételezte kollégájáról és egykori barátjáról, hogy lopni akar tőle.

Utoljára akkor kerültek közel egymáshoz, amikor Hofi először beteg lett. Ekkor barátja tartotta benne a lelket, ám miután meggyógyult, a humorista

soha többet nem kereste Gálvölgyit.


Forrás:Blikk.hu
Címlapkép:MTI/Kollányi Péter

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Főlökött
@RonaGyuri: De egy tényleges barátról jót, vagy semmit...

Nincs az embernek sok tényleges barátja, ezt 2-3-4 közé lehet tenni. Még megemlékezéssel sem mondok ilyet egy igaz barátról. De ahogy nézem Blikk szerzemény, azoktól pedig minden rendellenesség várható...
Főlökött
@RonaGyuri: De egy tényleges barátról jót, vagy semmit...

Nincs az embernek sok tényleges barátja, ezt 2-3-4 közé lehet tenni. Még megemlékezéssel sem mondok ilyet egy igaz barátról. De ahogy nézem Blikk szerzemény, azoktól pedig minden rendellenesség várható...
szaboria1
19 éve halt meg Hofi kár volt Gálvölgyinek megszólalni.
Nyírfa
A zsenik másképpen működnek mint az átlagemberek. Nem kell dugdosni, titkolni a velük kapcsolatos
emlékeket, tapasztalatokat, hiszen az életünk nem fekete-fehér filmként forog.
Hofi akkor is A Hofi, ha nehezen kezelhető, különc alakja volt a művészvilágnak.
cikicakk55
Én nagyon szerettem Hofit és Gálvölgyit is nagyon szeretem. Bajor Imrével és Hernádi Judittal közösen forgatott filmjeiket,műsoraikat mindig néztem. Egyik ember magánélete sem érdekel,de ha írnak róluk,akkor lelkük rajta.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.