A mai Kormányinfón téma volt az is, hogy a 100 leggazdagabb magyar listáját már nem Csányi Sándor, hanem Mészáros Lőrinc vezeti.

Döbbenetes választ adott Orbán, amikor Mészáros gazdagodásáról kérdezték

„Minden szabályt be kell tartani és minden adót be kell fizetni”

- jelentette ki Orbán Viktor. A kormányfő szerint az ilyen listákról csak annyit tud megállapítani, hogy azok résztvevőinek 80 százaléka még mindig baloldali, a cél sokkal inkább az egyensúly lenne, vagyis több jobboldali szereplő kellene a gazdaglistákra.

„Messze vagyunk még a kívánatos egyensúlytól”- véli.

Orbán elővette régi mantráját, miszerint aki fideszes, az jobboldali, aki meg nem, az balos. 

Jobboldalon az a szabály, hogy az üzletet és a politikát nem szabad összekeverni, ez így volt Antall József, Boross Péter és az ő esetében is. Szerinte a baloldalon pont az ellenkezője látható: nagytőkések és üzletemberek vezetik a baloldalt és válnak miniszterelnökké, jó példa erre Medgyessy Péter, Bajnai Gordon vagy Gyurcsány Ferenc

- mondta.

Arra a kérdésre, hogyan kommentálná, hogy a válság ideje alatt is 185 milliárd forinttal tudta bővíteni Mészáros Lőrinc a vagyonát, Orbán Viktor úgy felelt, ha valakinek sok pénze van, akkor két szabályt kell követnie, amit a kormány elvár: minden szabályt be kell tartani és minden adót be kell fizetni.

Több bevétel, több adó, a költségvetés jól jár

– hangsúlyozta, hozzátéve, ugyanez az álláspontja a családtagjai gazdagodásával kapcsolatban is.

Forrás: hvg.hu

Fotó: MTI/Beliczay László

46 hozzászólásarrow_drop_down_circle

134.bátor
Ez gyenge lesz jövőre a bîróság előtt...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Gyurka80
@namihami: Ha neked az ország bóvliba sorolása IMF hitel, szemek kilövetése tetszik akkor ne ebben az országban élj!
namihami
@Gyurka80: Én nem a szemek kilövését hoznám fel. Az már csupán a sokadik következmény.
Számomra az Orbán vezette Tv-székház elleni ostrom a bajok gyökere. És, igenis hibának tartom a tutyimutyi rendőri vezetést, amelyik hagyta a fideszes csordát rámenni a képzetlen és felszereletlen rendőrökre. Ha én (én) abban a pozícióban és helyzetben lettem volna, akkor ott a rendőrök ""kardlapoznak"" és bizony(!!) élessel lőnek a felheccelt, autógyújtogató, betondarabokkal dobáló, Túró Rudi rajongó focicsőcselékre.
Ha ezt akkor meg merte volna lépni a vezetés., akkor nincs Orbán-féle Astoria beszéd, tankelkötés, körúti rombolójárat, parlamenti körülsz@ros és milliárdos térrendbetétel, gulyáságyúzás, Fideszvezetők beszédgyakorlata és társai. Aminek akkor az anyagi és ma is az erkölcsi következményeit kapjuk.
És még annyi: A rendőrök felszólították a csürhét, hogy takarodjon. Több, mint félórájuk lett volna elvonulni. Miért is maradtak ott? Az a sebesült magának kereste a bajt, ahogy a mondás tartja:: ""Házhoz ment a lóf@szért!"". A hülye anyuka ott nyavajgott a tévében, hogy a kapualjban kellett a babakocsis gyerekével állni. Miért nem húzta el a belét, amikor kellett vagy lehetett? Csak nem az orosz mintára adott ""Hős Anya"" kitüntetésre hajtott?
Gyurka80
@namihami: A gyökere NEM az amit írtál, hanem gyurcsányi kormányzása és kiderült, normális országban lemondott volna és kész (azt szoktátok mondani japánban 5 percet késik a vonat lemond a miniszter?).A székház ostromakor a másik utcában ott álltak a felszerelt rendőrök, meg volt ez rendezve a rendező gyurcsányi és görény volt.Nézd meg ezt a filmet és akkor nem írsz hülyeséget: www.youtube.com/watch?v=ZjQL3Gjt-c8
csak úgy....
orbán már évek óta csak döbbenetes válaszokat ad, most vettétek észre!?
namihami
@Gyurka80: Hát, van akinek a Fekete Doboz és a Duna Tv hiteles. Valóban, van ilyen?!?!
Ha te is, akkor tényleg nincs miről beszélnünk. Ez a jóember a Fidesz vezetőségének a legbelső köreibe tartozik, nyilván a pénzükért a szájuk íze szerinti ""művet"" fog alkotni. Minap vett fel 800 milliót a következő ""alkotására". Hasonlóan tárgyilagos és elfogulatlanra sikeredett. Persze, Göbbels úr és Rákosi efftárs is hasonló módszerekkel operált. ""hazudj nagyot, közvetítsd állandóan és a végén az arra fogékonyaknak igaz lesz!"" Hát , LETT!
Egyébiránt, arra még mindig nincs válasz, hogy egy hatósági utasítást megtagadónak (ha tényleg meg is sebesült) milyen alapja volt azt megtagadni. És, ha közben megsebesült, akkor csak egy hülye rendszer vezetői és szimpatizánsai fizethetnek még annak pénzt a sebesüléséért. A hatóság az bizony hatóság. A parancsot lehet vitatni, de a végrehajtása ott és akkor kötelező. Én még azt is megbüntetném, aki ilyen sebesülésért pénzt követelne. A fentiek alapján...
Gyurka80
@namihami: Látom nem nézted meg a filmet! Bizonyára azért mert te hiteles forrásból tájékozódsz, görény letagadta a viperát mikor levetítették neki.Ha neked ilyen hazugok kellenek a te bajod! Kár, hogy nem a te szemedet lőtték ki!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.