Tilos "a homoszexualitás népszerűsítése" vagyis egyáltalán beszélni is róla, hogy létezik.

Tilos a 18 éven aluliak számára a homoszexualitás népszerűsítése – többek között ezt írnák még bele fideszes képviselők a parlament előtt fekvő, pedofiltörvényként ismertté vált jogszabályba. Egyúttal azt is kimondanák, hogy az iskolai szexuális felvilágosítás sem irányulhat a nem megváltoztatására. – írta meg a Hang.hu.

Pedofiltörvény: durva módosításokat tett bele a Fidesz

Illusztráció: 123rf.com

Az iskolában az érzékenyítő programok is törvénybe ütköznének, vagyis egyáltalán nem beszélhetne senki a gyerekeknek arról, hogy létezik. A szöveg kimondaná szó szerint: „tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.” (A Mi Hazánk már régóta küzd az általuk homoszexuális propagandának nevezett jelenség ellen.)

A fideszes Selmeczi Gabriella az erről szóló vitában visszautasította a homofóbiával kapcsolatos megjegyzést. Arra hivatkozott, hogy az igazi liberalizmus az, ha a gyermekeket 18 éves korukig békén hagyják a szexuális irányultságukat érintő kérdésekkel.

Forrás: Hang.hu

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Néro
1 Hát ugyi amiről nem beszélünk az nincs is.

2 Arra hivatkozott, hogy az igazi liberalizmus az, ha a gyermekeket 18 éves korukig békén hagyják a szexuális irányultságukat érintő kérdésekkel.
Addig döglödjenek magukban. ezek asszem teljesen hülyék.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Néro
1 Hát ugyi amiről nem beszélünk az nincs is.

2 Arra hivatkozott, hogy az igazi liberalizmus az, ha a gyermekeket 18 éves korukig békén hagyják a szexuális irányultságukat érintő kérdésekkel.
Addig döglödjenek magukban. ezek asszem teljesen hülyék.
human
"18 éves korukig békén hagyják a szexuális irányultságukat érintő kérdésekkel"
És ezt egyeztették gyermek pszichológusokkal is? Vagy pusztán a politikai hasznot nézték? Mert a pszichológusok nem véletlenül tanulnak évekig az egyetemen. Ők tudják mit lehet, mit kell megbeszélni négy szemközt vagy akár az osztályban a gyerekekkel még időben.
A szexualitásról meg annyit, hogy az már általános iskolában sem tabu a gyerekek közt. Így aztán vagy időben helyreteszik oktatás keretében vagy a maguk feje után mennek.
human
@human: ... Szóval gyanítom ebben az ügyben több a politikai haszonszerzés, mint a szakmaiság.
justhpeter
Néha elgondolkodom, hogy Selmeczi Gabriella és a fideSS-kdnp tagjai vajon fiatal korukban is ilyen gyökerek voltak vagy csak öregségükre lettek amnéziások. De még az sem lenne baj, de ezt is hiszik, hogy a szülők ma ilyen hülyék. Igaz családon belül ma kurvázni lehet, de a gyerekekkel a szexualitásról beszélni nem. S majd a papneveldék és az apáca zárdák várják a fiatalokat. Működik az ökörkör a parlamentben.
Giovanni Alba
Elég nehéz lesz így elmagyarázni a gyereknek, hogy miért vannak a külön öltözők.
A bibliából ki fogják gyomlálni Szodoma és Gomorra történetét?
-Miért büntette őket az ő istenük?
-Mert olyan útálatosságokat tettek amit nem szabad.
-És mik voltak azok?
-Azt én nem mondhatom el neked, mert még kicsi vagy.
-De ha nem tudom mi az, akkor hogyan kerülhetem el?
-Mész a szobádba büdös kölök, de rögtön!
Qqberci
Azért kellett volna némi utalás az ereszcsatornákra és a netes fotógyűjtögetésre is, a társas jachtozásról nem is beszélve...
Nessy
Nagy az Isten állatkertje! Ők 18 éves korukig nem nézték meg a másik nembélieket? Nem randevúztak? A többiről most ne essék szó, nehogy valamelyik mimóza lelkű forumtársnak lelki válságot okozzak! Az jobb, ha az iskolai wc-ben tart valamelyik iskolatárs felvilágosítást? Ki tudja honnan szedett témában, hogyan?
namihami
Qrvázás? Pedofília? Papi erkölcstelenség?
Nem magukRÓL írtak törvényeket, hanem magukNAK. Ugye, hogy egész másként hangzik?!?/
Ég és föld...
lusta
Na most akkor engem világosítson már fel valaki. Mi van azokkal akik, a törvény szerint, 16 éves korukban befejezik az iskolát és kikerülnek a ˝nagybetűs életbe˝?
Mi van akkor, amikor 23. szakasz szerint
(2) A bíróság indokolt okokból engedélyezheti a 16 évesnél idősebb kiskorú házasságkötését, ha a kiskorú testileg és értelmileg elég érett a házasságból eredő jogok gyakorlásához, illetve kötelességek teljesítéséhez?
Nessy
@lusta: Majd a nászéjszaka előtt felvilágosítják őket a szüleik. (Jobb későn, mint soha!) Vagy a fiatalok az őseiket?
Nessy
Szokás szerint megint keveri a javaslat a szezont a fazonnal! A pedofíliát, a homoszexualitással. Már pedig a pedofília pont a 10 év körülieket fenyegeti a legjobban. Ha viszont nem mondják el a gyereknek, mit miért nem szabad,akkor a gyerek szabad préda lesz. E kell mondani az ő szintjén, miért ne küldjön magáról meztelen képet, miért ne menjen el idegennel, miért ne fogadjon el idegentől ajándékot stb. Meg kellene érteni, hogy a gyerekeink értelmesek, okosak, viszont ebben a témában tudatlanok. Meg kell ismernie a saját érdekélben az élet árnyoldalait is. És ez elsősorban szülöi feladat.
division
@Nessy: Vajon akkor én helytelenül cselekedtem, mert a két 13 éves gyerekemet felvilágosítottam a témában? Plusz van egy jelszó, amit ha netalán egy "bácsi" odamenne hozzájuk mondjuk az iskola elé, hogy apukátok küldött értetek, meg kell kérni hogy mondja meg? Amennyiben meg nem tudja, nos...inkább nem részletezem mi lesz ha elkapom. Valahogy a pedofília meg a homoszexualitás messze nem ugyanaz, még akkor sem, ha számomra mindkettő úgymond nem természetes, de az egyik ugye bűncselekmény, a másik meg tulajdonképpen mindenkinek a maga dolga.
lusta
@division: Ez egy igen érdekes felvetés. Mi van akkor, ha mindezt a szülő teszi meg. Felvilágosítja, elmondja, megbeszéli a gyermekével, stb. Nagyon sok esetben valójában jobb, ha nem a szlő teszi meg mindezt. A pszihológusok az iskolákban igenis sok jót tehetnének a jövő nemzedékéért.
division
@lusta: A pszichológus feladata egy már megtörtént sérelem, trauma esetén segíteni a gyereknek, nem pedig átvenni a szülő feladatát amikor még semmi szükség rájuk.
kereső
Ide jutott a magyar jogalkotás. Törvényben rögziti a hazugságot. Mert a homoszexualitás nem azonos a pedifiliával.
A törvény pontosan azt a korosztályt zárja ki a védelemből akik a legveszélyeztetebbek a pedofil bűncselekménnyel szemben.
Silány egy munka.
Szevasztok
Felvilágositás lesz, népszerűsités nem lesz. Hát ez elképesztő.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.