Az Indexnek adott exkluzív interjút Mészáros Lőrinc, aki eddig csak felcsúti polgármesterként és a Puskás Akadémia vezetőjeként nyilatkozott a magyar sajtónak.

Megszólalt Mészáros Lőrinc közelgő esküvőjéről: "Andival nagyon boldogok vagyunk"

A vállalkozó, aki az elmúlt öt évben meghússzorozta vagyonát, nemcsak vállalkozásairól beszélt a lapnak, hanem családjáról is. Mészáros az Indexnek azzal kapcsolatban, hogy a választásokat követően mire számít 2022-ben azt mondta, hogy amióta visszavonult a közélettől, politikai kérdésekkel nem foglalkozik. Hozzátette:

de köztudottak a politikai nézeteim, mint ahogyan az is, hogy szurkolok, hogy a jelenlegi nemzetépítő politikai közösség folytathassa a munkát. Szerintem a jobboldal nyerni fog.

Azzal kapcsolatban, hogy tart-e attól, hogy azok kerülnek hatalomra, akik most a legélesebben kritizálják azt felelte:

Nekem nincs félnivalóm. Egy ekkora vállalatot csak transzparensen lehet működtetni.

Az Index megkérdezte Magyarország leggazdagabb emberét Várkonyi Andrea műsorvezetővel való kapcsolatáról, és közelgő esküvőjükről is, amitől mostanában igen hangos a sajtó. Mészáros – aki az Index friss fotója szerint ledobott pár kilót magáról – elárulta:

Az elmúlt időszakban akaratunkon kívül kissé nagy a sajtóérdeklődés irányunkba, de Andival nagyon boldogok vagyunk.

Hozzátette:

Egyikünknek sem volt kérdés, hogy össze szeretnénk kötni az életünket. De a részleteket hadd őrizzük meg magunknak.

Előző  feleségével 36 éven át alkottak egy párt. Válásával kapcsolatban a vállalkozó lapnak elárulta:

A vagyonmegosztás már szeptemberben lezárult, nincsenek vitás kérdések köztünk. Ha erről mostanában megjelenik valami, az csak annak tudható be, hogy a bevallásokat a tulajdonosi változásokról most kellett közzétenni.

Hozzátette:

A volt feleségemmel nagyon korrektül megoldottuk ezt a kérdést. 36 év után váltak el útjaink, mindig hálás leszek ezért a három és fél évtizedért.

Forrás: Index.hu

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

134.bátor
Nocsak! El tudott mondani egy összefüggő mondatot? Persze,îzes felcsúti tájszólásban,erősen megnyomva a " T" betűt:)
Amúgy kíváncsi volnék,ha mèg mindig a kis jelentèktelen, csődközeli gázszerelő lenne, egyáltalán èszrevennè- e nőnemű szemèly??
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Emmersson71
@134.bátor: Úgy tudom ezt a majmot elképzelni, mint az Oscar című vígjátékban Franco Provolonét (Sly) - naponta megtanul egy új idegen szót, expeditive ;)
istván irén
Le sír a boldogság a püffedt pofájáról. A falon lévő szarvas agancsot el felejtette fölvenni pedig jól állna neki
nezelodo
@istván irén: Nem is püffedt a képe, jól megdolgozta a plasztikai sebész! Igaz agyat még nem tudnak újat beültetni...
volvós
Nem baj vén buzi paraszt, rájössz majd hogy nem érdemes egy tehenet venni, ha egy phár tejet akarsz inni. És ahhor, hogy valaki hányingerrel lesz-pja a retkes farkadat, kölcsönkérheted a borkai megúnt ringyóit...
NKF
Mily megható ez a nagy szerelem!Azért az agancsokat nem illő mutogatni!
Havanagi
Két szerencsétlen.Én viszont semmi jót nem kivánok nekik.Az egyik gátlástalan,jellemtelen,a másik pénzéhes perszona.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.