Korábban már írtunk arról, hogy nagy bejelentést tett szerdán Orbán Viktor: visszakapják a gyerekes szülők az idén befizetett adójukat.

Jakab: "Mielőtt azonban a kisemberre sor kerülne, még gondolni kell a haverokra is. Orbán is szolidáris a haverjaival: a válság alatt adott nekik 800 milliárdot"
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Mivel a családokat megviselte a járvány időszaka, azt javaslom, hogyha sikerül elérni az 5,5 százalékos növekedést, akkor gyermeket nevelő szülőknek visszaadjuk jövő év elején a 2021-ban befizetett adójuk összegét

- mondta a miniszterelnök.

A bejelentés nem okozott osztatlan örömet, ugyanis nagy indulatokat kavart Orbán Viktor ötlete, megrohamozták az elégedetlenkedők a bejegyzése alatt.

Jakab Péter sem hagyta szó nélkül Orbán bejelentését és a kormányfő szokásos pénteki Kossuth Rádiós interjújára is reagált közösségi oldalán.

Úgy tűnik, akkor ennyi volt idén a válságkezelés. Legalábbis ez derült ki Orbán mai interjújából. Persze a 25 év alattiak kapnak adómentességet. Majd jövőre, a választások előtt.

- olvasható bejegyzésében.

A kiskeresetű gyermekesek is visszakaphatják az adót. Majd jövőre, a választások előtt. A minimálbér is emelkedhet, majd talán jövőre, a választások előtt. Mielőtt azonban a kisemberre sor kerülne, még gondolni kell a haverokra is: kell egy milliárdos nemzeti konzultáció minderről. Mégiscsak első a barátság, nem?

- írja Jakab, majd felelevenítette Orbán egyik korábbi kijelentését is.

Egyébként is azt mondta Orbán, hogy a válság alatt nőtt az emberek közötti szolidaritás, és igaza van. Az emberek szolidárisak egymással.

Úgy folytatta:

Orbán is szolidáris a haverjaival: a válság alatt adott nekik 800 milliárdot. Épp csak a magyarokról feledkezett el. Velük nem volt szolidáris. Az eredményt ismerjük: meghalt 30 ezer honfitársunk. 

Azzal zárja bejegyzését:

Orbán meg félrenézett és lapozott. Ma közölte a rádióban: migránshadak dörömbölnek a kapuinkon. Persze igazán majd csak jövőre. A választások előtt…

A teljes bejegyzés itt olvasható:

Forrás: Facebook
Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Megint magából indult ki a bolsevista-nyilas bohóc?
istván irén
Ez az orbánc egy komcsi segg nyaló gép semmi sem érdekli csak a hatalom dögöljön meg rákban sokáig tartson hogy legyen ideje át gondolni mit tett velünk

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.