A múlt héten beadott vakcinák száma február középi szintre süllyedt vissza Magyarországon, százezer ember kapta meg valamelyik oltóanyag első adagját – írja a 24.hu.

Magyarország visszaesett az oltási sorban – pedig több millió vakcinánk van
Fotó: Pixabay

Orbán Viktor csütörtök délelőtt a Kormányinfón arról beszélt,

137 ezren nem vették fel a második oltást, és ezért hamarosan érvénytelenítik a védettségi igazolványukat.

A 24.hu figyelemmel kíséri a második dózisok beadását.

Számításaik szerint

arányaiban a legtöbben a kínai oltóanyag második dózisát nem kérték: bár múlt vasárnapig 940 ezer embernek kellett volna megkapnia a teljes védettséget jelentő második adagot, csak 920 ezren vették fel azt, ami 2,1 százalékos „hiányzást” jelent.

A Pfizer, Moderna és Szputnyik anyaggal oltottak közül  62 ezer ember nem kérte a második dózist. Külön részletezendő az AstraZeneca, ott ugyanis nehezen megállapítható, hogy hányan nem lettek teljesen beoltva, mivel lehet, hogy pont annyian kaptak második dózist, mint ahánynak időszerű lett volna, viszont megeshet, hogy azoknak egy része előrehozatta a második oltását, amire lehetőség van. A lap számításai szerint 75 ezerrel több oltóanyag fogyott ebből a típusból, mint amennyinek mindenképpen kellett volna

így egyelőre nem érthető, hogy a miniszterelnök mi alapján beszél 137 ezer olyan emberről, aki nem vette fel a második oltást

Az első oltást megkapó felnőttek arányát tekintve Magyarország eddig csak Máltával versenyzett, a múlt héten viszont lehagyott minket Izland, és Finnország gyorsan jön fel, jövő hétre valószínűleg megelőz minket. Hazánkban elértünk egy oltakozási plafont, a múlt héten már csak elenyésző számú ember regisztrált vakcinára, emiatt a tömeges oltás be is fejeződött.

Az ECDC adatbázisa szerint június 6-ig 9 050 259 vakcinát adtak be Magyarországon. Mivel a központnak csak a 18 év felettiekre vonatkozó statisztikát kell megküldeni, és a koronavirus.gov.hu szerint 9 256 376 dózis talált gazdára vasárnapig, kiszámolható, hogy 206 ezer 16-17 éves fiatal jutott oltáshoz – ez 28 ezerrel több, mint egy héttel korábban.

A miniszterelnök csütörtökön azt is bejelentette, hogy szülői beleegyezéssel elkezdik a 12-15 évesek oltását.

Oltási kedv nincs, felhalmozott vakcina annál több: a vasárnapi állapot szerint a kínai Sinopharmból 3,23 millió, az AstraZenecából 587 ezer, a Pfizerből 550 ezer, a Szputnyik V-ből 233 ezer, a Janssenből és a Modernából pedig kicsivel több mint 140-140 ezer oltóanyagot nem használtak még fel.

Az ECDC-nél frissebb, napi adatokat biztosító koronavirus.gov.hu portál adatai szerint vasárnap mindössze 1300 ember kapta meg az első oltását, de szombaton is csak nagyjából hatezren.

Jól mutatja az oltási kedv visszaesését, hogy három héttel ezelőtt naponta átlagosan 55 ezer ember kapta meg az első oltását, rá egy hétre már csak alig 18 ezren, a múlt héten pedig kicsivel több mint 16 ezren.

Forrás: 24.hu
Címlapkép: Pixabay

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
Úgy látszik, most hat az "efftársi oltáspártiság"!
vitriol
Élenjártunk az országok közti oltás- versenyben, eddig! - de orbán kiversenyezte magát, eredményt hirdetett: "győztünk!"- a továbbiak már nem érdeklik, mert már itt a foci, azzal kell egy min.elnöknek törődni a rendkívüli felhatalmazás birtokában, és amíg az emberek arra figyelnek, addig meg kell valósítani az összes eltervezett mutyit, akár úgy is, hogy napjában háromszor meghazudtolja saját nyilatkozatát.
Clavigo
@ómió: Hülye vagy.. Pedig ma vasárnap van,,nem kéne pörögnöd.
Eladott Ország
A kínait vették világba', mert abból lehetett a legtöbbet lopni, a nyugati vakcinákat meg bespájzolták, hogy lehessen az
EU-t köpködni, hogy nem jön elég vakcina. Így ránk rohadt elsősorban a keleti vakcina.
Na ebből jut a családnak meg a propagandára is!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/159972175_4089867194414520_3988058230379869287_n.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-3&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=Fi4-FtgvFx0AX_KHy-l&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=bbc7a5b3a71fdfd8ed61b11faa25405d&oe=60CAD32C
ómió
@Clavigo: Hülyét láttál a tükörben és te sem ismersz magadra?
magyar1
Arról nem tehet a kormány, hogy sok ember nem meri beadatni magának a ki tudja mit.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.