A járvány végével újra terítéken a kormány korábbi slágertémája: "migránsok". Felkészül: Soros. Orbán Viktor szokásos pénteki interjúját adta a Kossuth Rádió műsorában.

Orbán: "Engem is megrángatott a válság, én is 16 órát dolgoztam naponta" – a járvány végével visszatért a slágertéma, ismét terítéken a migránsozás
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ha sikerül az újraindítás, akkor magasabb lesz a nyugdíjprémium

- jelentette ki a miniszterelnök szokásos péntek reggeli interjújában a Kossuth Rádióban.

Orbán Viktor elmondta,

most még nagyon nem megy jól az országnak, de ami előttünk áll, az lehet sikeres.

Kérdés, mi legyen azzal a pénzzel, amit pluszban megtermel a gazdaság. Az ő válasza az, hogy visszaadják azoknak, akik a legnagyobb terhet vitték a válság során, azaz a családoknak. Orbán szerint ebben közmegegyezés van.

Ez egy szellemes, igazságos és újszerű gondolat

- ekképp minősítette a tervezett adóvisszatérítést a kormányfő, ugyanakkor szerinte szükséges ezt nemzeti konzultáción is megerősíteni. Szeretné, ha egyetértés lenne, ha közös koordináta-rendszerben ítélnénk meg, mi a jó, mi hasznos vagy haszontalan. A miniszterelnök felfogása szerint nem úgy áll helyre a gazdaság a járvány után, mint annak előtte.

Migránshadak dörömbölnek Európa minden útvonalán

- jelentette ki a miniszterelnök, a témáról bővebben a korábbi cikkünkben olvashat.

A kormányfő az interjú során megemlítette a vállalkozásokat is, amelyeknek a világában most van valami, ami arról szól, hogy nemcsak egyenként kell boldogulni, hanem segítséget kell nyújtani egymásnak.

 A védekezésben résztvevőknek járó, a kormány által „adományozott” plusz szabadnapokkal kapcsolatban Orbán kijelentette, az ezeknek az embereknek jár, hiszen ők elfáradtak. Ezt bizonyítván a keményen dolgozó kisember szerepét előhúzva kijelentette:

Engem is megrángatott a válság, én is 16 órát dolgoztam naponta.

Mint mondta, a legkevesebbet keresők vannak a legnagyobb veszélyben, de nagyon nehéz az arra vonatkozó összhang megteremtése, hogy magas legyen a minimálbér, és ne menjenek tönkre a kis- és középvállalkozások. 

Forrás: Népszava.hu
Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
1./ Az öndícséret mindig büdös!
2./ Orbán életében még 1 napot sem dolgozott.
3./ A közpénzek ellopása nem munka, hanem bűncselekmény!
4./ Ne áldozza fel magát, inkább mondjon le és húzzon el azeribe, a baltás már megvette neki a lakása melletti telket, lakjon ott!
Egyébként meg az aljas hazaárulóknak bitófán a helyük!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Clavigo
A 380 v. rángatott volna meg te Köcsög...Életedben,,összesen nem doldgoztál 16órát te gyökér...
Clavigo
@ómió: Még mindig hülye vagy... Stabil állandóság.. Ezt mondjuk a javadra írom ,,gyagyás.
Emmersson71
@Shikari: Azt olvastam, hogy "tűzparancs a hátára" :)
Már majdnem lájkoltam..csak láttam, hogy te írtad :P
RonaGyuri
volt az 20 is, mármint amennyiben loptál, csaltál és hazudtál! =))
balos
Életében nem dolgozott összesen 16 órát ez a debil geci!Az nem munka,hogy zsebhokizik állandóan!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.