Nagy média érdeklődés övezi továbbra is az Elk*rtuk című filmet, amiről mi is írtunk több alkalommal. Legutóbbi cikkünket itt olvashatja.

"Kell gyomor egy kurzusfilmhez, de tudjuk , hogy a Kálomistának van" – Kovács Gábor az Elk*rtuk című filmről

Az Indexnek nyilatkozott a filmmel kapcsolatban Kovács Gábor producer, az Üvegtigris-filmek atyja – írja a 24.hu.

Kollégáim jelentős részével ellentétben nekem nincs bajom azzal, hogy készül egy Gyurcsány-film. Nekem a helyzettel van bajom. Az eltelt harminc évben vezette a filmszakmát Grunwalsky Ferenc, Andy Vajna, most Káel Csaba. Volt sok vita, de eddig kibekkeltük a kurzusfilmeket. Tehát a rendszerváltás óta ez az első olyan film, ami egyértelműen politikai szándékkal készül. (…) Kell gyomor egy kurzusfilmhez, de tudjuk , hogy a Kálomistának van

– mondta az interjúban Kovács Gábor. Szerinte ez a produceri szakma lejáratása, és fontos lenne a producereknek felelősséget vállalniuk azért, hogy mibe kényszerítik bele a bajban lévő filmszakmai dolgozókat.

Az Üvegtigris-filmeket is jegyző Kovács elmondta,

ő is csinálna érzékeny témákról, például a NER működéséről filmet, de erre aligha kapna pénzt, ahogy most sok, korábban minőségi filmekkel bizonyított filmes nem kap, míg megvannak azok is – Rákay Philip, Bayer Zsolt, Eperjes Károly, Lajos Tamás, Kálomista Gábor –, akik bármire pályáznak, nyernek is.

Az Elk*rtuk címen az őszödi beszédről és Gyurcsány Ferencről készülő filmről trailere itt tekinthető meg.

Forrás:24.hu
Címlapkép:Facebook

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Az embereket inkább az érdekelné, hogyan sikerült 10 év alatt Európa Bangladesét létrehozni Magyarországon! 2010-ig Csehországgal és Szlovákiával versenyeztünk éllovasok voltunk, 2010 óta Romániával és Bulgáriával versenyzünk gazdaságilag. De már csak Bulgária van harcban velünk. Közép mezőnyből utolsó kettő közé fejlődtünk, ennyire jól repül a gazdaság, de viszont nálunk gazdagodtak meg a bűnözőink legjobban. Ebben azonban világszínvonalúak vagyunk és a demokrácia leépítésében, a szarelkenésben! Vakulj paraszt!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/126277736_874075133336909_535515165764213115_n.jpg?_nc_cat=107&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=6lI__dHmYjgAX_dIc1z&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=1ab6f7bd5ad35fe6dc9078ec374bd188&oe=60C84BB1

ómió
Megint a valóság csípi az efftársi szemeket?
Néro
Jó a címe pontos megfogalmazása a film értékének.
Horizont
Nagyon igaza van, de hogy is jöhetne egy Kálomista Kovács Gáborhoz. Ugyan már.
human
Nekem sincs azzal bajom, ha mondjuk 2006-ot korrekten bemutatja egy film. Bemutatja az erőszakos tüntetők közé keveredett egyszerű embereket, bemutatja a kövektől megsérült rendőröket, bemutatja a rendőri túlkapásokat (azonosító, vipera), de bemutatja azt is ahogy a magyar gárda parancsnokaként Usztics Mátyás Orbánt várta a gyűlésen, hogy élére álljon a gárdának. Ja és hát az elkötött tank se maradjon ki.
Így lehetne egy tanulságos, a helyzetet minden szemszögből bemutató filmet készíteni. Gyanítom nem ez történt és ez bizony egy kurzus film lesz a maga egyoldalú nézőpontjával.

Remélem egyszer len pár film ami a NER 12 évét is bemutatja. Ebben szinte végtelen lehetőségek vannak. A Wall Street farkasa semmi lenne ahhoz képest amit Orbánról, Ráchelről, Tiborczról, Habonyról, Szájerről lehetne forgatni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.