A Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) "darabokra bontását" ígérte a Demokratikus Koalíció miniszterelnökjelöltje az ellenzék választási győzelme esetére szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

Dobrev Klára azt mondta: nem lehet megengedni, hogy a hatalom arra használja fel a teljes államigazgatást és a jogszabályokat, hogy barátait és családtagjait gazdagítsa.

Dobrev Klára a NER "darabokra bontását" ígérte meg

Dobrev Klára Újbudán 2021. június 12-én

Fotó: Facebook/Dobrev Klára

"Ennek a világnak fogunk 2022-ben véget vetni" – jelentette ki.

Az oligarchák vagyonának zárolására tett javaslata kapcsán a politikusnak feltették a kérdést: ki az oligarcha, valamint ő és férje, Gyurcsány Ferenc annak számít-e?

Az az oligarcha, aki kormányfői, miniszteri pozícióját arra használja, hogy barátait és családtagjait gazdagítsa – válaszolta Dobrev Klára.

A politikus szerint vizsgálni kell azoknak a vagyonát, akik az elmúlt évek közbeszerzésein úgy jutottak milliárdokhoz, hogy rajtuk kívül nem volt más versenyző, továbbá azokét, akik túlárazással dolgoztak.

Forrás: mti.hu

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Nem kötözködésből, de az kevés hogy nem volt más versenyző. Ennek lehet megmagyarázható piaci oka. A vádemelésért bizony meg kell dolgozni, azaz bizonyítani kell, hogy a többi pályázót úgy tartották távol a pályázattól, hogy azt személyre szabták. Ennek feltárásához viszont komoly szakmai és koordinált munka kell. Ezért a NER korrupciós ügyeinek feltárására külön intézményt kell létrehozni különben soha le nem záródó, a végtelenségig tartó nyomozgatások lesznek csak.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
@Béla333: A Partizán készített is vele egy interjút a bal oldali "elszámoltatásról": www.youtube.com/watch?v=REW-oezBRTw
Egyébként kerültek politikusok börtönben, de összességében az embernek mindig az volt az érzése, hogy ezek alibi nyomozások voltak és akiket lecsuktak azok anyagilag még így is jól jártak vagy amúgy sem tudtak volna vagy mertek volna ártani a nagyobb kutyáknak.

Nekem külön kedvencem a 4-es metró ügye. Emlékszem mikor Tarlós fennhangon fenyegette az ellenzéket, hogy kezében van az OLAF jelentés amiben bizony a valaha volt legnagyobb baloldali korrupciós ügyek szerepelnek. Dúlt-fúlt az öreg és mi történt ezzel az OLAF jelentéssel is? Polt Péter szépen küldte a kukába azzal, hogy ő ugyan nem talált benn korrupciós ügyeket.
Személy szerint úgy gondolom, hogy az MSZP-nek meg kell szűnnie. Olyan szintű a fidesz-el való összefonódás, hogy menthetetlen már az a párt.
Béla333
@human: 21.12
Gy.Németh Erzsébet az MSZP színeiben közvetlen közelről látta a 4-es metró körüli pénzmozgásokat. Aztán átállt a DK-ba. Szerinted milyen vizsgálatot akar Dobrev - mondjuk a 4-es metró témában?
Semmilyet. Dobrev nem alkalmas a rendcsinálásra, hiszen a DK tele van korrupcióban érintett volt MSZP-sekkel!
Béla333
@human: 21.12
Nem jön be a cikk, pedig létezett!:

168ora.hu/mindenki-tul-sokat-tud-masikrol/
“Mindenki túl sokat tud a másikról”
Németországban a Der Spiegel című hírmagazin foglalkozott Magyarországgal, a hetilap a budapesti 4-es metró megépítéséről az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által készített jelentéssel kapcsolatban közölt cikket szombaton megjelent számában.
A Földalatti üzletek című írásában Christoph Pauly kiemelte: nemzetközi konszernek, köztük a Siemens, “nyilvánvalóan megkenték” a budapesti metró építését, és ezért Magyarországnak vissza kell fizetnie uniós támogatásokat.
A többi között kifejtette, hogy Orbán Viktor kormányfő “is politikai tőkét akar kovácsolni a legnagyobb magyar korrupciós botrányból”, és ugyan Budapesten mindenütt hallani “történeteket Orbán urambátyám vircsaftjáról”, az OLAF-jelentés mindenekelőtt elődei kormányzásának éveiről szól- idézi a cikket az MTI.
Hozzátette: “kevéssé valószínű, hogy Magyarországon valaha is felelősségre vonják a vélelmezett kenőpénzek kedvezményezettjeit”, az eljárásokat rendszerint egy idő után leállítják, hiszen “mindenki túl sokat tud a másikról”, és “Orbán is óvakodik a nagy, nyilvános perektől”."
human
@Béla333: Nyilván Dobrev sem göngyölítené fel az ügyeket ha magában győzne, de pont ezért lenne jó ez a többpárti kormányzás, ugyanis lennének akik bizony felderítenék. Ahogy Márki-Zay mondta, pont az a jó az ellenzék sokszínűségében, hogy ezek egymás is figyelik és ez visszatartó erő.
human
@Béla333: Ja és Dobrev nem lesz miniszterelnök 100%. Jakab vagy Karácsony lesz. Én mondjuk Márki-Zayt hoznám második helyre, de őt elég ridegen kezelik a mainstream pártok. Karácsony (és a jobbik) a zuglói Tóth Csaba támogatása miatt meg elintézte, hogy MZP-re szavazzak majd.
Béla333
tegnap 22.21
Így van! Nekem is (mai napon) Márki-Zay maradt a miniszterelnök jelöltek közül, az egyénire meg nem fogok szavazni. Nem leszek biodíszlet a pártok mutyijához.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.