A provokatív demonstráción a Mi Hazánk mellett feltehetően a Magyar Gárda egykori targjai, a Betyársereg és egy új militáns szervezet, a Magyar Önvédelmi Mozgalom is részt vett – adta hírül a hírklikk.hu.

Cigányellenes demonstrációt tartott a Mi Hazánk Monoron
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A demonstráció „apropója” Monoron egy olyan életellenes bűncselekmény volt, amelynek roma származású elkövetőjét a rendőrök június 2-át követően, 48 órán belül elfogták és a letartóztatását kezdeményezték – írja a hírklikk.hu. Politikai célja pedig a Mi Hazánk Mozgalom által támogatandó országgyűlési képviselő melletti kampányolás, és persze a Betyársereg erődemonstrációja volt.

A vasárnapi radikális felvonulást a rendőrség is komolyan vette, a police-hu-n jelezték: a Monori Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2021. június 13-án 12 órától 2021. június 13-án 20 óráig Monor város közigazgatási területén. 

Több jogvédő roma aktivista is felhívta a figyelmet, hogy ne menjenek a helyszínre politikusok, roma képviselők, elkerülendő az esetleges provokációkat. 

A Mi Hazánk elnöke, Toroczkai a felszólalását a „Hiszekeggyel” kezdte, és közölte a hallgatóságával, hogy Magyarországon eluralkodott a félelem. Véleménye szerint rendszeressé váltak a halálos kimenetelű lincselések, idős emberekkel az áldozatok között. Példaként hozta fel a Monoron történteket és a cigány származású elkövetőt.

Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője is beszédet mondott, bár azzal kezdte, hogy nem beszélni jött, hanem sokkal inkább erőt mutatni egy olyan antiszociális életmóddal szemben, ami komoly gyűlöletet gyakorol a magyarság irányában.

Tényként közölte, hogy

ma Magyarországon kisebbségi etnikai terror tombol és aki ezt nem látja, „az nem normális”.

A törvény biztosította önvédelem jogával élni kell s ha kell, az erőszak jogán, mert az erőszakot egyedül az önvédelem legitimálja – közölte Tyirityán. Megosztotta a hallgatóságával azt is, hogy a hazai cigányság egy része – autonómia-törekvésekkel – önálló részt szeretne leszakítani magának „szeretett hazánkból”. Kijelentette továbbá, hogy ha nem térnek észhez a cigányság „tróger” részei, a Betyársereg megígérheti, hogy nem fogja engedni kiszorítani magát az életteréből.

Forrás: hírklikk.hu
Fotó: MTI/Kovács Tamás

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
Hallgassatok Setét Jenőre! Ha valaki alkalmas a cigányság adekvát képviseletére, az Ő.
Látom, ott ácsorog a magyarság felkent darálója is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.