A gyerekes családok mellett egy másik réteget is igyekeznek lekötelezni a választások előtt: a nyugdíjasokat. 

40 ezres nyugdíjprémiummal vásárolná meg az idősek szavazatait Orbán
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ahogyan a 444.hu fogalmaz: Orbán Viktor a múlt héten kvázi fogadást kötött a választókkal, hogy ha a GDP éves növekedése meghaladja az 5,5 százalékot az idén, akkor 2022-ben minden gyereket nevelőnek visszafizeti az állam a befizetett személyi jövedelemadóját. De most az Mfor számításai szerint úgy tűnik, nem csak ők járhatnak jól.

A nyugdíjprémium – az 1997-es tb-törvény szerint – akkor jár, ha a GDP növekedése meghaladja a 3,5 százalékot, és ha a kifizetés nem borítja fel a költségvetés egyenlegét. A prémium összegét úgy számolják ki, hogy a novemberi nyugdíj összegét megszorozzák a GDP-növekedés 3,5 százalék fölötti részével.

Az Mfor szerint az idei 148 ezer forintos átlagos nyugdíjakkal és 5,5 százalékos növekedéssel számolva ez 40 ezer forintos nyugdíjprémiumot jelent. Ennél jóval kevesebb járna viszont azoknak, akiknek a havi nyugdíja kevesebb, mint 80 ezer forint, vagyis a prémium kiszámítására használt képletnél a növekedést kevesebb, mint 20 ezer forinttal kell megszorozni. Ez az Mfor becslése szerint 280-300 ezer embert érinthet.

Egy biztos: akármekkora is legyen a növekedés, újra kell tervezni majd emiatt a költségvetést, a 2021-es költségvetésben ugyanis 4,8 százalékos növekedéssel számolt a kormány, ami alapján 26 ezer forint prémiumot kellene fizetnie. Erre félre is tett 53,4 milliárd forintot, ami viszont kevés lesz, ha úgy pörög a gazdaság, ahogy azt most Orbán reméli.

Forrás: 444.hu
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Veleda
Sok nyugger lesz aki beszopja ezt a pénzt is, örül a megváltónak. Csakhogy az éremnek van egy másik oldala is. A vidéki főleg a falusi nyugdíjas réteg, az áremelkedések miatt olyannyira lemaradt már az élet színvonalban, és nem túlzok, ha azt mondom, hogy vegetálnak. Ők persze hajlamosak a jótevő atyuskát látni benne.
134.bátor
@Horizont: Mivel az èn anyukám is 85 èves,ès Ő sem szavazna rá,nem vagyunk mi rokonok:::))
134.bátor
@Horizont: Bocsánat az előbbi " sutkáèrt", kèrdès akart lenni!
kereső
Nagy dilemma lehet ez. Hiszen a KSH-val elhazudják az inflációt- a nyugdijkiegészités miatt. Most, hogy orbán belengette az szja visszatéritést- melynek feltétele a gdp növekmény- szerintem nem gondolt arra, hogy ebben az esetben 2% nyugdijprémium jár a Tbj. alapján a nyugdijasoknak- az meg már szerintem sok , sőt sokk!!Valahogy ki fognak ebből táncolni.
ómió
Ízlések és pofonok...! Nyugdíjlenyulással Böszméék szokták!
Havanagi
Döbrögiből ömlik a hazugság éás egyre kevesebben hisznek neki.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.