Gyurcsány Ferenc a parlament hétfői ülésén azt mondta, remélhetőleg ez az utolsó tavaszi ülésszak, amikor a kormánypártok adják a parlament többségét – írja az MTI. 

Gyurcsány bekiabált a parlamentben, Kövér László ismét hozta a formáját
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A DK elnöke szerint a jelenlegi kormány ösztönpolitikát képvisel, a választók ösztöneire játszva, azokkal visszaélve megvonja a nemzettól a lehetőséget, hogy racionális vitában döntsön a jövőjéről. Azonban az emberek erre rájönnek majd és megbuktatják a kormányt.

Gyurcsány Ferenc szerint a kormány a nemzet javára hivatkozik, minden embertelen rendszer ezt tette, azt gondolta, hogy megváltoztatja a hazát, de a kormány veszíteni fog, ahogy az elődei is. Mintáik – Oroszország és Törökország – a világnak nem minták, hanem elrettentő példák – mondta.

Megjegyezte: a szeretet és a szerelem szabadságával megy szembe, amit a kormány tesz.

Dömötör Csaba azt mondta a képviselőnek, hogy az ösztönpolitikához az erőszakosság is hozzátartozik és „maguk ugyanolyan erőszakosak”, mint 2006-ban voltak. Művészeket, alkotmánybírókat, újságírókat, másként gondolkodókat fenyegetnek – sorolta az államtitkár.

Közölte: most demokrácia van, ennek következménye, hogy az erőszakos politika ellenzékben van, és az ország érdeke, hogy ez így is maradjon. A magyaroknak van tapasztalatuk a baloldali kormányzásból, és a baloldal most is adóemelést szeretne, szétszedné a családtámogatási rendszert, az egyesült európai államok keretében jogköröket adna át Brüsszelnek.

Gyurcsány Ferenc bekiabált az államtitkár felszólalása közben, amire Kövér László házelnök azt mondta,

ennek meglesz a következménye.

Kövér László – ahogyan azt már megszokattuk – Jakab Péterrel is vívott ma szópárbajt, gúnyolódásáról itt írtunk bővebben.

Forrás: MTI
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

NKF
Fletónak már lehetne annyi esze,hogy nem kiabál közbe!De nincs!Több mint tíz éve nem rúg labdába!Az egész ellenzék egy szaregylet!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
balos
Most már tudom,miért szünt meg a Hárs hegyi "ápolda"!Az összes ott feékészültet átvette a nemzethy maffiuk csapata!Amit lehetett MINDENT átjátszottak a csalárdjuknak és most is ragaszkodnak a kényszeres zubbonyukhoz!Meg lesz fijugg!
kereső
Én, mint ennek az országnak nagykorú választópolgára szeretném tudni, hogy az igy megvont "tiszteletdijak"/büntetések hova kerülnek? Vissza a nagy kasszába?, vagy éppen valamelyik nem renitenskedő kasszájába?

Azért azt kövér elvtárs tudhatná, hogy ha Gyurcsányt bünteti- akkor sok nehéz sorsú embert/gyermeket büntet- hiszen nem veszi fel a tiszteletdiját- az mindenkor egy-egy hátrányos helyzetűeket támogató civil csapathoz kerül, vagy közvetlenül a támogatotthoz. Igy megy ez amióta vissza tért a politikába, igy tett miniszterelnökként is.
ómió
A bolsi zsebesek is ilyen álmodozók?
Giovanni Alba
@kereső: ma, 09:31
Kellenek a Duna-parti Nagycirkuszba az új szőnyegek, amelyre újságírók nem léphetnek, a házmesternek finnyáskodni tetszik. Gyurcsány bekiabált, minő impertinencia, de akkor tessék szépen visszahallgatni a felvételeket, amikor az egyáltalán nem tisztelt fideszka képviselők (kit is képviselnek?) belefojtották az ellenzéki felszólalóba a szót. Meg az az aljas húzás a vastapssal, mert ott a házmester sajnos ne tudott mit kezdeni a tetszésnyilvánítással, nem tudta őket felszólítani, hogy hagyják abba, nem tudta az ülést felfüggeszteni amíg lenyugszanak, és nem tudta biztosítani a képviselő azon jogát, hogy elmondhassa a felszólalását. Kövér egy szemét, sumák csupor (matyómintával).
zsupumi
@NKF: Ha Gyurcsány 10 éve nem rúg labdába akkor miért foglalkoztok vele ? Megmondom: mert a tolvaj banda fél tőle, ugyanis legalább annyian szeretik őt, mint ahányan a ti hájas vezéreteket ! Lehet hogy nem volt jó miniszternek, de az biztos, hogy nem lopott, tudomásom szerint nem vette föl a fizetését és hát ismerjük el, hogy "külsőleg-belsőleg" messze orbán fölött van.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.