Indoklás nincs, a szakmát és a többi résztvevő országot nem értesítette előre a kormány a lépésről.

A 444 cikke szerint a kormány indoklás nélkül visszavonatná a dunai limes világörökséggé nyilvánításához szükséges jelölést, amin már több évtizede dolgoznak az örökségvédelmi szakemberek, régészek.

A dunai limes a Római Birodalom Duna-menti határvonala volt a barbár törzsek ellen, a cél az lenne, hogy a több országon (Németország, Ausztria, Szlovákia és Magyarország) át húzódó emlékek világörökségi helyszínekké legyenek nyilvánítva (ami többek közt kötelező műemlékvédelemmel járna). 

Visszavonatná a kormány a dunai limes világörökségi jelölését, több évtizedes munka mehet a kukába

Római erőd maradványai Verőcén a Duna-parton. Fotó: Illusztráció/wikipedia CC BY-SA 3.0/Kossuthzsuzsa

A lap szerint a visszavonással nemcsak mi, hanem a másik három partnerország is bukhatja a világörökségi címet, a három országot a kormány június 8-án kereste meg levélben evvel a szándékával.

A 444 információi szerint a döntésről a hazai örökségvédelmi szakmával és a jelölésen dolgozókkal sem egyeztetett a kormány, köztük Visy Zsolt régészprofesszorral sem, aki a jelölést kezdeményezte még 1999-ben (és aki 2019-ig a munkálatokat felügyelő miniszteri biztos volt, de aztán összekülönbözött a kormánnyal, mikor az a Hajógyári-szigeti helyszínt kivetette a világörökségi jelölésből). Visy a lapnak elmondta, rendes ügymenet mellett pár héten belül megszületett volna az UNESCO pozitív döntése a limes német, osztrák, szlovák és magyar szakaszainak világörökésgi helyszínné nyilvánításáról.

A döntést kormányzati oldalról érdemben nem is indokolták meg, az is csak néhány hónapja derült ki, hogy a Hajógyári-sziget déli részét (ahol az egykori aquincumi helytartói palota romjai vannak a föld alatt) a kormány átadja a Demeter Szilárd vezette Petőfi Irodalmi Múzeumnak, amely a területen egy könnyűzenei és popkulturális központot akar létesíteni.

Forrás: 444.hu

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
"A magyar kormány egyébként már 2019-ben húzni kezdte a száját a jelölésen: az év májusában hirtelen úgy döntöttek, kiveszik a Hajógyári-szigeten lévő helytartói palotát a jelölésből"
"...csak néhány hónapja, idén derült ki, hogy a Hajógyári déli részét (benne a helytartói palotával) a kormány átadja a Petőfi Irodalmi Múzeumnak, hogy ott Demeter Szilárd miniszteri biztos vezetésével egy 23 milliárd forintos beruházás keretében „könnyűzenei és popkulturális központot” létesítsenek."
444.hu/2021/06/15/a-magyar-kormany-visszavonta-a-limes-vilagoroksegi-jeloleset-evtizedes-munka-megy-karba

Ez az egésznek a lényege. Mutyizni szeretnének és a világörökség ennek az aljasságnak keresztbe tesz. Akkor inkább ne is legyen világörökség. Mindenkit leszarnak!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
@Horizont: Csak egy rühes kolostormalac...
Giovanni Alba
@Horizont: ma, 09:13
Félisten? Egy isten (Pán) alfele.
Duke Nukem
A Fidesznél MINDEN a pénzről szól. Kell nekik valamire. Ha világörökséggé nyilvánítják, nem tehetik rá a kezüket.
tudode
Mindig tanul az ember%
.
Nem csak arról, hogy mit rejt az anyaföld, arról is, hogy mire képeSS az, ak előtt
.
----Magyarországot már megszállta tatár, török, osztrák, orosz, német, de most fordult elő tán először, hogy egy megszállott szállta meg.
------------------------------.
.
A hatalom, és a lóvé narancsködéből visszahozza a múltat
.
--- Internacionálé magyarul
www.youtube.com/watch?v=4eTVaPyrH-I
---------------------------
.
Mire is használható a járványveszélyre kiCSIKART felhatalmazás
.
----- Internacionálé - Hosszú verzió (Hungarian Internationale - Long version)
www.youtube.com/watch?v=JCifvFRhSjY
-----------------------------
.
Belegondolni is rettenet, hogy az internacionálé visszacsenghet a XXI. században is úgy, hogy migráncsot egyetcse!
Béla333
"A magyar kormány egyébként már 2019-ben húzni kezdte a száját a jelölésen: az év májusában hirtelen úgy döntöttek, kiveszik a Hajógyári-szigeten lévő helytartói palotát a jelölésből"
"...csak néhány hónapja, idén derült ki, hogy a Hajógyári déli részét (benne a helytartói palotával) a kormány átadja a Petőfi Irodalmi Múzeumnak, hogy ott Demeter Szilárd miniszteri biztos vezetésével egy 23 milliárd forintos beruházás keretében „könnyűzenei és popkulturális központot” létesítsenek."
444.hu/2021/06/15/a-magyar-kormany-visszavonta-a-limes-vilagoroksegi-jeloleset-evtizedes-munka-megy-karba

Ez az egésznek a lényege. Mutyizni szeretnének és a világörökség ennek az aljasságnak keresztbe tesz. Akkor inkább ne is legyen világörökség. Mindenkit leszarnak!
lampa laz
Turizmus rühelke álmodott oda valami luxust, amit majd Lőrinc barát megvalósít neki a mi pénzünkből.
kereső
Nem figyeltetek! A náci migráncs kapja meg a területet- "kultúrpark lesz"- akkora, hogy arról kódulunk. (miért nem otthon akar ez is érvényesülni - rejtély)
"a kormány átadja a Demeter Szilárd vezette Petőfi Irodalmi Múzeumnak, amely a területen egy könnyűzenei és popkulturális központot akar létesíteni."
Clavigo
Kicsit " kistaférungozzuk " a román könnyűzene ,jelenleg nálunk élősködő ,állócsillagát...oszt jó napot.
Nyírfa
@kereső: Tudjuk. És felfoghatatlan. Ez már nem magyar ország, hanem csak egy barbár kleptokrácia, amelynek semmi köze a Magyar Köztársasághoz.
lampa laz
@Nyírfa: Már akár így is lehetne nevezni az országot, Orbán köz Társasága, mert lassan már mindent átjátszik egy szűk csoportnak, családtagoknak akik hűséget esküdtek neki. Jövőre már olyan lesz Magyarország térképe is, mint a leendő diákvárosé, ezt kína uralja le, az ország nagyobb részét meg orbán és bandája, ahova majd csak különleges engedéllyel lehet belépni.
Nyírfa
@lampa laz: Még megtörténhet, hogy ismét három részre szakadunk. Csak most nem a török, hanem a kínai szabadul be az országba. Pontosabban: nem csak a török. Mert ugye, a janicsárképző is befészkeli magát Budapestre.
Nessy
És mindezt azért,mert egy határon túli " hű talpnyaló" megkapta a kultúra egy részének tönkretételét, sok milliárdos ajándék ingatlannal! Szét osztogatják az országot! És a híveik ehhez áldásukat adva tapsikolnak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.