A 2022-es, "újraindítási" költségvetés parlamenti elfogadása után videót tett közzé Orbán Viktor a Facebookon, a felvételt a kormányfő parlamenti dolgozószobájában rögzítették – írta meg az infostart.hu,

Ebben a miniszterelnök rögtön bejelenti, hogy bár 5,2 százalékos gazdasági növekedéssel tervezték a büdzsét, a valódi cél 5,5.

A költségvetés jó alap, de önmagában nem elegendő. Bátor és szokatlan kormányzati döntéseket kell hoznunk

- közölte Orbán.

Hozzátette:

De ha sikerül, akkor vissza tudjuk adni a gyermeket nevelő családoknak azt a jövedelemadót, amelyet 2021-ben befizettek

Megerősítette, folytatja a kormány a 13. havi nyugdíj visszaadását, visszaépítését, a 25 év alattiak pedig szja-mentesen dolgozhatnak.

Megegyezhetünk a vállalkozókkal, hogy 200 ezer forint legyen a minimálbér, és ismét csökkenthetjük a munkát terhelő adókat

- közölte a kormányfő.

Mindez szerinte "nagy feladat, de nem lehetetlen".

Kedden tartották a Parlamentben a tavaszi szezon utolsó ülésnapját, amin egy halom törvényjavaslatot kellett megszavaznia a kormánytöbbségnek. Ahogy arról mi is beszámoltunk, a homofób módosítókkal teleírt pedofiltörvény mellett elfogadták a 2022-es költségvetést, odaadták a Nagyvásártelep 26 hektáros területét a Fudan Egyetem alapítványának és szavaztak az önkormányzati bérlakásokat kiárusító törvényről is. A Jobbik kivételével az ellenzék bojkottálta a szavazásokat. A 444.hu írta meg a szavazás kapcsán, hogy ilyenkor a képviselők általában gépiesen nyomogatják a gombokat, hogy minél gyorsabban haladjon a napirend. Még a költségvetést is teljes csendben szavazták meg, de miután a pedofiltörvény a Jobbik és a független képviselőknek köszönhetően 99 százalékos többséggel ment át, a kormánypárti képviselők megtapsolták saját magukat.

Forrás: infostart.hu

Címlapkép: Facebook/Videó

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

gina
Te mocskos rohadék cigány, neked a bitófán a helyed , remélem valaki elintéz te aljas gazember
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
RonaGyuri
@RonaGyuri: Az egy dolog, hogy Orbán hazudott,

sokkal fontosabb a dologban, hogy 2007-ben nevezték ki

Mint ismert a derék Balázs NER-társ a Párt (most éppen a Fidesz) kiemelkedő harcosa volt az első színházigazgató, akit a helyi fideszes többség a szakma javaslatával szemben és a tiltakozása ellenére ültetett egy igazgatói székbe, nevezetesen a Szolnoki Szigligeti Színház élére.
Ahogy arról a derék MTI beszámolt: Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár jelenlétében búcsúztatták el Balázs Pétert, a Szolnoki Szigligeti Színházat 2007 óta vezető igazgatót a hétfői évadzáró társulati ülésen.
Az esemény kapcsán népünk bölcs és szép, na meg … vezére is megemlékezett: „Orbán Viktor közös fotóval búcsúztatta Balázst”
scontent.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-0/p235x350/200442617_10159342097541093_6509648094993080815_n.jpg?_nc_cat=108&ccb=1-3&_nc_sid=110474&_nc_ohc=pzfnGyMckuUAX_aqByv&_nc_ht=scontent.xx&tp=6&oh=5abdeb45efe5bd6935b98e6e681a9103&oe=60CE7192
Amihez hozzátette: „Népszínház a Tisza partján. Balázs Péter pályafutását a színikritikusok, de legfőképp a közönség már díjazta. Nekem annyi feladatom maradt hát drága barátom, hogy bajtársként köszönetet mondjak az elmúlt évek munkájáért, sok erőt es jó egészséget kívánjak Neked.”!
Csak így lazán, semmi angoloskodás??? Nagyon nagy kár, pedig milyen érdekes lett volna ez a duma orbán-angolul. Ennél alig kisebb kár, hogy a Színházi Kritikusok Céhe, amely negyven éve adja át a kritikusok véleményét összegző szakmai díjait kénytelen volt közölni: „Balázs Péter 2007 és 2021 között igazgatta a Szolnoki Szigligeti Színházat. A Színházi Kritikusok Céhe ez idő alatt nem díjazta sem Balázs Pétert, sem a színház előadásait”!! =))
ómió
Az efftársak megint csalódtak! Még egy ványadt gázáremelést se kaptak!
Néro
Aljas döntéseket és ezért egyáltalán nem szokatlan. Mondjuk a tanyádat majd felajánlod az alapítványomnak a lakásodért adok 15 százalékot majd kijelentem , húúúgy aki Nemzethy Nagy Agyar Magyar arról nem lehet beszélni.
Duke Nukem
@gina: Én az egyik esélyes fejvadász vagyok, de kell pénz a kivitelezéshez.
100 ezer dollár, plusz költségek.
A felderítő munka unalmas, de költséges.
Kell a pénz.
creativehun
Értem..tehát megint az öregebbek húzzák a rabigát..és fizessenek..mert valaki megnézte a fidesznél a 18-30 korosztályban a fidesz támogatottságát és rádöbbentek,hogy szarok az adatok. Így aztán gondoltak egy hatalmasat..és ex hasra random benyögték,hogy 25 év alatt nem kell szja-t fizetni..plusz a gyerekeseknek vissza a tavalyi szja befizetés. A többi dolgozó meg bekaphatja...ki a szart érdekel,hogy ők ugyanúgy befizettek...vagy épp kit érdekel,hogy aki pl. tavaly elveszítette a munkahelyét hiába van családja ..baszhatja mert nincs miből visszaigényleni adót. Higgadtan átgondolt...okos döntés..a szokásos fidesz módon.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.