Régi ígéretét váltotta valóra, de vajon lesz folytatás?

Kövér László virágot küldött Szabó Tímeának, de valami nagyon nem stimmelt a csokorral

Kövér László házelnök két hete azt ígérte Szabó Tímeának, a Párbeszéd politikusának, hogy ha csöndben végighallgatja a kormánypárti választ, kap tőle egy csokor virágot.

A parlament fideszes ura kénytelen volt betartani ígéretét, mert bizony, az ellenzéki politikus nem szólt közbe, bár, mint írja, nem volt könnyű. Ráadásul a csokor is büdös volt:

Tegnap nagy nehézségek árán, de szó nélkül hagytam azt a sok hazugságot, amit Dömötör Csaba válaszában elmondott, mert kíváncsi voltam, hogy Kövér emlékszik-e az ígéretére.

Ma a képen látható csokor fogadott az irodában. Kicsit szomorú vagyok, hogy nem vehettem át személyesen, de sajnos a házelnök nem volt bent az ülésteremben, amikor reggel a Fudan Egyetem elleni tiltakozásképpen a pulpitusról lelógattam a kínai zászlóval összemontírozott Fidesz-logót.

És hát értem én a jó szándékot, meg hogy ajándék lónak ne nézd... De ennek a virágnak olyan hígító szaga van, hogy ki kellett nyitni az ablakot, hogy ne fájduljon meg a fejünk. Lehet, hogy nem kellett volna kékre festeni az eredetileg sárga virágokat? Van még mit tanulni a narancs oldalon a zöldről.

- írta Szabó Tímea.  

Fotó: Facebook/Szabó Tímea

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Jó, hát Kövér elvtárs nem herdálja az adófizetők pénzét. A legolcsóbb virágot kérte, de azért szólt, hogy szagos legyen.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nyírfa
Remélem, nem akarta megmérgezni. Bár, az állapota nem zárja ki ezt a lehetőséget.
human
Jó, hát Kövér elvtárs nem herdálja az adófizetők pénzét. A legolcsóbb virágot kérte, de azért szólt, hogy szagos legyen.
csak úgy....
kövér et. nem attól bunkó,hogy munkás paraszt családban rakta le a gólya!
lassan a marxista -leninista és a sorostól tanultak tótágast állnak a bolsevik pénz és hatalom éhes libsi buta buciban...,viselkedni meg kitöl tanult volna? csak nem a dsch. tomitól vagy viktortól ,eselleg simicskától?
Nessy
@Nyírfa: Ha jól látom a képen, akkor hortenzia, és ezeket a kék színért valami méreggel locsolják már kezdetben.A szegfű esetében is így lesz a kék szegfű.
Nyírfa
@Nessy: Haza nem vinnék, el nem fogadnék olyan virágot, amelynek nem illata, hanem szaga van. Szegény növények: megteremtette őket a természet önmagukban csodálatosnak, erre jön az ember.
karma1
@Nessy: Ez szegfu, Dragam, bar el kell ismerni, abbol a nagyobbik viragos. Vegyianyaggal szivatjak meg attol lesz kek - de vajon miert pont kek?
Szabo Timea egy borzasztoan harcos, igaz ember - most vegre kapott egy olyan visszajelzest a fidesztol, hogy valoban soha tobbet ne higgyen el egyetlen fideszes igeretet sem, mert meg "az udvariassaguk" is buzlik - tahobol nem lesz angol gentleman klub vezetoje sohasem.
kover koteles hozta a sajat magahoz merten is egyre tahosodo figurajat - ennyi van a paliban - meg az idegcsillapitok.
Innentol kezdve Timea megtanulta, hogy igenis kinyissa a szajat, mert nem eri meg befogni azt
csak úgy....
@Nessy: kövér is csak méreggel tudja bizonyítani az ö, állítólagos fölsöbbrendüségét! :)
oszt csoda ha gyülöltem a megszállott rohadék komcsikat,akik régen egy csupor mézért ,napjainkban az illiberalizmusért szállnak harcba..
csak úgy....
@karma1: te sem vetközted le a magyarságod ,hogy szegfüvel harcolsz a hortenzia ellen? :)
-közben a mákvirágok napról-napra szaporodnak..
karma1
@csak úgy...: Hmmmm A hortenzianak nincsen illata es a japanok hivatalos nemzeti viraga, en viszont mar akkor szerettem a szegfut, amikor az meg nem volt senkinek sem a jelkepe, mert nagyon szerettem az illatat. Mara mar mas a kedven viragom (fresia), de a viragot azert szeretni vagy nem szeretni, mert az egy partnak a jelkepe lett idokozben - hat az eleg necces!...:o))))
Maradok egyebkent is amellett, hogy nem szeretem a mestersegesen megfestett viragokat sem, mert abban nincs semmi termeszetes - de a fidesztol en meg semmit nem lattam az "emutt32ev" alatt , ami termeszetes lett volna...:o)
csak úgy....
@karma1: nálatok most mennyi a pontos idö?itt lassan egy (re köll gondolnom)
karma1
@csak úgy...: Nalam szerda delelott pont 11 ora van, Nalatok otthon ma reggel, szerda hajnali 1 ora van. Joejszakat!...:)
GeoCravker
@karma1: Tímea pedig ha már ilyen zöld, akkor akár botanikát is tanulhatna.
Meg biokémiát.
A kettő eredőjéből tudhatná, hogy a növények átszínezésére nem olajfestéket használnak, és a higító használata sem javasolt. Továbbá, ha ilyen körülmények között higítószagot érez, akkor legfőbb ideje egy vércukorszint-mérésnek.

Néked, azért kék. mert a Hortenzia, a szegfű piros színét, antocianidok is okozzák ezek lúgos közegben kékülnek. Tehát, ami a sejt roncsolása nélkül eltolja a sejtüreg pH-ját az alkalmas ilyesmire. Ezen kívül van még pár vízoldható anilinfesték is, ami alkalmas ilyesmire (ha még nem vonták ki a forgalomból).
De kipróbálhatod azt is, hogy fogsz egy fehér szegfűt, és alkörmös levébe mártod. Szép liláspiros lesz :-) Aztán próbálhatod lugosítani. Valamikor piszok régen tanultam (kertészetből), de már nem vállalkoznék biztos kézzel az arányok miatt.
karma1
@GeoCravker: Nem higitot kell ereznie ahhoz, hogy cukorszintet meressen, hanem acetont. Azert a ketto nem ugyanaz. A hortenzianak valoban a foldjeben kell lenni mas anyagnak, amitol lila, kek, vagy feher, esetleg rozsaszin lesz.
Mindenesetre regen a viragok fajtajaval, szinevel lehetett uzenni - a szegfu a szocialistak jelkepviraga, az rendben van, hogy a Parbeszed az mszp-vel vallalt szorosabb kozosseget, de akkor mar voros szekfut kellett volna kuldenie.
Most mondjam, hogy meg ezt is elbaxszak a fideszesek? Nem mondom, mert nyilvanvalo!
Aki Én
Gyilkossági kísérlet. Úgy tudta, Tímea dohányzik.
balos
Remélem,hogy a dög kút sahova a kövér félék kerülnek,a nagy fal mellett lesz!Már,hogy a sok köcsögnek legyen hova zarándokolnia!
Peller Anikó
@Aki Én: Az biztos, hogy szándékos volt, a kő vérdisznó poénosnak gondolta, hogy gázolajjal meglocsolja a csokrot.
Duke Nukem
Kövér László virágot küldött Szabó Tímeának, de valami nagyon nem stimmel Kövér Lászlóval
karma1
@Duke Nukem: Bizony nem! Meg mindig lelegzik...:(
NKF
Hagyjuk már ezt a Timikét,egy ripacs semmi több!Bármennyit nyipákol a parlamentben ,semmi.
Jövőre nézzen állást magának!Fletó ezeket a "nagy" pártocskákat lenyeli jövőre!
Gyurka80
@Peller Anikó: Kabul rózsájának ilyen virág jár!
Duke Nukem
@ómió: Buta vagy - mert butaságokat írsz mindig. Ha okos lennél, írhatnál okosságokat is, (de nem föltétlenül, mert rengeteg okos emberek is írnak butaságokat), de mivel buta vagy, ezért butaságokat írsz. Csak.

Bizonyítsd az ellenkezőjét.
Idézd be, hogy te melyik írásodat tartod okosságnak - csak idézd be.
Csak egy mondat kell, hogy bizonyítsd, nem vagy hülye...
Csak egy mondat!
Duke Nukem
ómió - idáig tartott a butaságod története.
Most már elő leszel szedve és számon leszel kérve - minden egyes szavadért!
Román vagy, vagy ukrán?
Elmegyek érted és face to face kell válaszolnod.
Hozol barnamedvéd, hogy balesetnek állítsd be.
Engem mindenki minden vonatkozásban úgy ismer, hogy egy állat vagyok - és tényleg.
Szóval, hozhatod a barna medvét. Azt nem ígérem, hogy puszta kézzel nyírom ki, de mindenképpen professzionális katonai késekkel (lőfegyver kizárva, mert akarom látni, ahogy az élet kihuny a szemből, ahogy megforgatom benne a kést)

Ez reklám volt a magyarországi vadászkiállítás 2021-hez.
Duke Nukem
Én biztos elmegyek a vadászkiállításra szendvicsemberként.
Mi lesz a tábláimon?
Majd ott megtudod!

Undorodom a hobbi vadászoktól. Az öles a szórakozásuk - hobbiból.
Ha megpróbálsz kivezettetni a programról (a teremből), te hobbi vadász, akkor simán levadászlak !!!

Kezdetét veszi a manhunt...
Én degecen születtem. Te is?
Isten is egy állatként szeret engem - ez az ajánlólevelem.
ómió
@Duke Nukem: Majd te az "okosságaiddal" kiegyensúlyozod! De a "hasfogót" - hogy "baj" ne legyen - ki ne felejtsd belőlük! A játszadozásodra meg jelenleg sajnos nincs időm.
Duke Nukem
Ezek felfogják, hogy bántva leszenek csúnyán az aljasságuk miatt?
Ezek felfogják, hogy nem ússzák meg?

Most még mosolyogsz, Kövér...
De aztán olyat kapsz. hogy nyulat fogsz!
Duke Nukem
@ómió: Mi van? Teljesen értelmezhetetlen az írásod. Mi a faszt akartál közölni velem, kiscsíra?

Te at hiszed, hogy majd a TEK megvéd - ettől vagy bátor és erős?
Ez életed lenagyobb tévedése !!!
Duke Nukem
Csak nézem Kövér arcát...
Undorodom.
Úgy pofánbaszom Kövért, hogy leesik a feje a gecinek - ez biztos mert már nem tudom tovább elviselni tovább a volt kommunista nácikat !!!
Duke Nukem
Úgy szétfejelem Kövér Lászlót, hogy leesik az arca - ez biztos !!!
Duke Nukem
@ómió: Téged ki kérdezett? A kurva anyádat sem érdekli, hogy mi van veled - ennyit érsz.

Ha én vadászokat akarok ölni, akkor vadászokat öklök.
A vadászok majd megvédik magukat.
Ez így működik.
gina
Ez az undoritó ripacs,Navalnij módra küldött egy kis mérget, mást nem is tud ez a fidesz banda
Toller Béla
Kövér szintjén most az jönne, hogy kalap tehánszart küldjenek neki vissza ! Ízlésesen beletűzve egy pitypangot a közepébe !. Remélem, a dolog most itt megáll...Timea már régen felegyenesedett, képzett, kultúrált politikus, rendes ember, mama ...kövér meg megy visszafelé az egysejtűek felé ...
Cicamama55
Én a virágboltostól venném el az engedélyét, aki így átmázolja az élő virágokat! Ez nem tudatos környezetszennyezés?! :((
GeoCravker
@karma1: Az a helyzet, hogy valoban a ketonszint emelkedik meg, és a cukorbeteg lehellete valóban acetonszagú. Már akkor, ha valaki még érzete a klasszikus körömlakkot :-)
De ha nem ismeri, vagy csak acetonos higítót ismer, akkor "befele" akárminek is érezheti :-)
Duke Nukem
Annyira jó lesz szétfejelni Kövér Lászlót.
Undorító arca van, talán, ha szétfejelem, jobban fog kinézni Kövér "faszparaszt" László, mert most nagyon szarul néz ki
ómió
Majd, ha több eszed lesz, idióta faszkalap bolsija, talán megérted, bár erre az esélyed egyre kevesebb ! Sajnos a kurva anyád, akitől a trippeledet is örökölted, ilyen "talentummal áldott meg" téged!@Duke Nukem
kissé felnőttem
Timike?!!!
nem biztos,hogy higító, nekem pl egyetlen nagy bokor fele kék fele rózsaszin, és ami ezt befolyásolja a talaj összetétele egy egy ágon is megvan a kettős szinezék kb 10 éve olyan.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.