Névjegykártyára írva közölte azt Boldog István fideszes politikus asszisztense F. Petra és az országgyűlési képviselő táskás emberének mondott K. Péter, hogy tíz százalékot kell hozzáírni a TOP-os pályázatok költségekhez – ilyen tartalmú vallomás is előkerült a politikus elleni büntetőügyben a Blikk információja szerint.

Fideszes képviselő a vádlottak padján: névjegyen közölték a kenőpénz mértékét az alpolgármesterrel

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az ismert tényfeltáró újságíró, korábban a HVG és az Átlátszó munkatársa, Csikász Brigitta azt írja a Blikkben saját információira hivatkozva, hogy olyan vallomásokról készült jegyzőkönyvek keletkeztek Boldog bűnügyében, melyek szerint az egyik Jász-Nagykun-Szolnok megyei település polgármesterénél járva F. Petra és a Boldog táskás emberének tartott K. Péter azt kérte, a tárgyalásra senki ne vigye be a szobába a mobiltelefonját.

A vallomások szerint Boldog István asszisztense az ominózus mobil-kikapcsolós esetkor nem sokat kertelt, hanem elmondta, hogy azért mentek oda, hogy az országgyűlési képviselő kampányához az önkormányzat által elnyert Terület- és Település-fejlesztési Operatív program (TOP) projektjeiből

a pályázati összeg húsz százalékát visszakérjék a részükre.

Miután a településvezető sokallta a húsz százalékot, K. Péter tíz százalékra szállította le a kért összeg mértékét.

Ismert, a kormánypárti politikus „asszisztensével” együtt vádlott, mivel a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szerint befolyásolták az uniós Terület- és Település-fejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatok eredményeit. Boldogon és F. Petrán kívül még hét vádlott van a hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt indult ügyben.

Egy másik vallomás szerint egy másik találkozón, ahol F. Petra és K. Péter szintén jelen voltak, az egyik község alpolgármestere megkérdezte, hogy mennyit tegyenek hozzá a költségekhez.

K. Péter erre egy névjegykártya hátuljára ráírta, hogy tíz százalék, majd megmutatta azt F. Petrának. Miután a nő ezt tudomásul vette, K. Péter a vizitkártyát átadta az alpolgármesternek.

Boldog István bizalmasa azért feltette a kérdést, hogy ezt tudják-e teljesíteni, amire azt a megnyugtató választ kapta, hogy ezt már megbeszélték.

A Blikk újságírója szerint az egyik községben a kerékpárút nagyon silány lett, mivel már a polgármestert és Boldog Istvánt is „jóllakatták”, így az út megfelelő minőségű kivitelezésére nem maradt elég pénz, azaz

a visszaosztás mértéke már jelentős problémát okozott.

A nyomozás során többen elmondták az ügyészségen, hogy a polgármestereknek – mint a vádiratban is szerepel – a Boldog István és emberei által megjelölt cégeket kellett helyzetbe hozni és jelezték nekik, hogy ha nem így tesznek, akkor a pályázatok nem fognak nyerni.

Forrás:  Blikk

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

NKF
Ezen csodálkoztok? 1983-ban "20%-ot kértek az adott munkáért!Annak idején a szennyvíz,
csatornázás ugyanígy ment!Milliárdos kenőpénzek mentek jobbra-balra!Az olajbizniszbe is benne
volt mindenki!Minden politikus nyikhaj,ti csak nyugodtan hülyítsétek magatokat.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Emmersson71
"Az olajbizniszbe is benne volt mindenki!"

Arra azért figyelj, hogy amit a neten olvasol, nem mind igaz ;)
Horizont
@NKF: Tehát akkor fel van mentve mindenki lehet tovább lopni.
Bravó cukrot neked süvegest - ahogy Hofi mondta - és ültessenek bele.
lusta
Na bumm és akkor mi van? Ő továbbra is a 133 bátor emberek egyike. Megingathatatlanul!
Duke Nukem
@NKF: Buta vagy. Azért vagy buta, mert nem látod a különbséget. Ha meg látod, de mégis hangulatot keltesz, akkor azért vagy buta.
Mindenképpen buta vagy.
Néro
Gondolom azért nehogy véletlenül másnak adják át az a-Lapos költséget.
ómió
Ki kell vizsgálni! Még akkor is, ha efftársilag pl. Kispesten az ilyesmi "becsület és dicsőség dolga"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok