A Magyar Szocialista Párt országos elnöksége a mai napon, egyhangú határozatával döntött Molnár Gyula párttagságának felfüggesztéséről, valamint szintén egyhangú határozattal döntött arról, hogy a Baranya megye 2. számú országgyűlési egyéni választókerületében induló Szakács László előválasztási jelölését visszavonja – olvasható a párt közleményében.

Nagyon kínos: az MSZP elnöksége felfüggesztette az MSZP egykori elnökének párttagságát, aztán kizárják

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A közleményt idéző Hírklikk szerint az MSZP országos elnöksége tudomásul veszi, ha egyes jelöltek nem kívánják képviselni új szociáldemokrata politikájukat és nem támogatják új szövetségi politikájukat – amely a szociáldemokrata-újbaloldali-zöld pártok összefogására épül –, és ezért más politikai közösségben képzelik el a jövőjüket. De egyértelművé teszik – húzza alá a közlemény –, hogy az ilyen döntés

„a politikai közösségünk, és szövetségünk kötelező elhagyását is jelenti”.

A közlemény szerint a párt elnöksége újra hitet tett a 2022-es kormány és korszakváltás szükségessége mellett. Azt akarják, hogy – a demokrata választási szövetség tagjaival együtt – szabad, igazságos, szolidáris és zöld Magyarországot hozzanak létre.

Sem a közlemény, sem a baloldali portál nem említi az ügy egyik legkínosabb részletét: Molnár 2016 és a 2018 között az MSZP elnöke volt.

Az ügy előzménye: Molnár Újbudán indul a Demokratikus Koalíció jelöltjeként az előválasztáson. Ha az előválasztáson és 2022-ben is nyer, a DK-frakcióba tervez beülni.

Molnár Gyula az ATV Híradójának kijelentette: „valóban, 2022-ben, ha és amennyiben megnyerem az előválasztást, ha és amennyiben megnyerem a nagy választást, akkor a DK frakcióba fogok ülni".

Forrás: hirklikk.hu/wikipédia

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Néro
Tiszta , világos mindenki megmondta , hogyan gondolja.
Béla333
Ez a Molnár Gyula lesz a kiválasztott? Mögé áll be mindenki?
Szerencsétlen előválasztók, azt se tudják ki kivel van??!! De nem is kell, ők csak húzzák be azt a rohadt x-et, a többi nem az ő dolguk...
voltmárjobbis
A fityesz kit zárt ki pedofilként, homokosként a pártjából?
kaleta, szájer, bus még tagjai a fidesznek, vagy kirúgták őket?
jesz
Molnár legalább egyenes ember.. oda húz, ahol jobb a büfé..
Csizmás Kond
...a zöld szocialista az a vörös szocialistának az árnyéka ugye ?
Béla333
@Horizont: 15.33
A DK szemmel láthatóan arra játszik, hogy bekebelezze az MSZP-t. A tagjait beszippantja, csak akkor a DK ugyanaz lesz, mint az MSZP, csak más lesz a neve.
NKF
Fletó tavaszig lerendezi az MSZP-t,tuti!A többi 1-2%-os pártocskák is mennek a levesbe!
Jakabka talán bejut a parlamentbe.Azért a bolsik hüségesek maradtak önmagukhoz!
Nyírják egymást mint a régi "szép időkben"!Öröm nézni őket!
voltmárjobbis
@Csizmás Kond: ma 15:19
kaleta perui nagykövet pedofil. fideszes, még mindig fidesz párttag könyve van?
szájer európai parlamenti képviselő -homokos még mindig fidesz párttag könyve van?
bus szilveszter- nagykövet Thaiföld -homokos még mindig fidesz párttag könyve van?
Hány homokos, pedofil van még orbán környzetében?
voltmárjobbis
@sgl: 14:56 Vannak még többen is, gondolom
Csizmás Kond
@voltmárjobbis:..ezeket nem tudom, nem ilyen körökben forgok, de ha te tudod akkor miért kérdezed ? Amúgy mit jelent ez a hirtelen homofób kirohanásod ?
voltmárjobbis
@Csizmás Kond: ma 21:38 Mit nem tudsz? Te tényleg ezeket nem tudod és higgyem el?!
De ha igaz, akkor anyám borogass és a magyar embereket mentsd meg a szavazáskor olyanoktól, mint csizmás kond
Csizmás Kond
@voltmárjobbis: A tudást a tapasztalat támasztja alá nem a pletyka. Amiket állítottál annak fele pedig kitaláció, amit akát cáfolni is lehet pl. " Kaletát 2019 tavaszán titkosszolgálati eszközökkel hazahozták Peruból, majd felmentették a nagyköveti szolgálat alól, miután egy nemzetközi rendőrségi akció során gyermekpornográf anyagok birtoklásának gyanúja vetült rá.
... A történtek miatt 2020. december 2-án Szájer kilépett a Fideszből...
... a bangkoki nagykövetség hírszerző tisztjének jelentése alapján rendelték haza Bust, aki „bulikba, orgiákra” járt, ami összeegyeztethetetlen volt a státuszával."
Tehát ennyi szemenszedett hazugság után mit lehet hinni neked ? Rágalmazni bárki tud de az mindig szégyen.
verőce21
A homo-lobby minden vonalon támad, meg vannak kergülve..., de ez a hír másról szól.
Csizmás Kond
@verőce21: Tulajdonképpen ez épp jókor jött, ugyanis az egész ellenzék mindig vonul minden szivárványos sóhajtásra de így kiderült hogy hazudik az egész bagázs, úgy ahogy vannak homofóbok csak teszik a szépet.
voltmárjobbis
@Csizmás Kond: június 16 22:25
Te nagyon gyengeelméjű:
kaleta perui nagykövet pedofil. fideszes, még mindig fidesz párttag könyve van?
szájer európai parlamenti képviselő -homokos még mindig fidesz párttag könyve van?
bus szilveszter- nagykövet Thaiföld -homokos még mindig fidesz párttag könyve van?
Ez nem pletyka, hanem tény. Olvasni, írni tudsz, mint látom, akkor ne csinálj magadból hülyét, pletykának beállítva, amikor a fidesz is elismerte tényként.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.