Elmaradt a roham az ország kedvelt fürdőiben derült ki az ATV Híradójából. 

"Sajnos nem tudnak jönni” – kevés a vendég a gyógyfürdőkben a védettségi igazolvány miatt
Kép:Pixabay

Amint a járványhelyzet javulása lelehetővé tette, szinte azonnal kinyitott a zalakarosi gyógyfürdő. Először csak a belső medencéket töltötték fel, két héttel később pedig a szabadtéri medencéket is megnyitották. Az eddigi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a védettségi kártyák hiánya sokakat otthon tart. Részben ennek is köszönhető, hogy a forgalom elmarad a szokásostól.

Mindenképpen a piacot, illetve a vendégkört szűkíti, hogy csak a védettségi kártya birtokában engedhetjük be a vendégeinket

– mondta el Podlovics Péter, a Zalakarosi gyógyfürdő vezérigazgatója.

A strandon bőven lehetett szabad területet találni. Aki kilátogatott, azt mondta, már nagyon várta a fürdőzést.

Mindenki nagy sajnálattal mondja, hogy hát, akkor sajnos nem tudunk jönni

– magyarázta Fáskerti Rita marketing vezető azokról a védettségi igazolvánnyal nem rendelkező vendégekről.

A fürdők látogatása – beleértve a szabadtéri medencéket is – csak védettségi igazolvánnyal engedélyezett. 

Forrás:ATV.hu 
Címlapkép:Pixabay

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.