Meleg, kettős életet élő politikusokról beszélt Kardos József, aki szerint Orbán Viktornak magánemberként nincs problémája a homoszexuálisokkal.

Fidesz-alapító: kettős életet élő magas beosztású fideszes politikusok asszisztáltak a homofóbtörvény elfogadásához

Fotó: Budapest, 2008. március 30. Szájer József EP-képviselő felvágja az ünnepi tortát a Bibó Szakkollégiumban a Fidesz 20. születésnapi ünnepségén. Jobbra Orbán Viktor pártelnök kislányaival. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A 24.hu a Partizán és a Blikk alapján azt írja: a homofóbtörvény miatt felháborodott Kardos József szerint a Fidesz megalapítói között egyfajta véd- és dacszövetség alakult ki, a meleg párttagoknak a Fideszen belül nem volt takargatnivalójuk. Sokáig szívesen dolgozott Szájer József mellett, a Fidesz első kormányra kerülése után hagyta ott, de a mai napig nagyra tartja.

Külön kiemelte, hogy a volt európai parlamenti képviselő nem csapta be a családját.

A családja tudott erről. Ez nem arról szólt, hogy ő bárki háta mögött kettős életet élne. Ő a nagy nyilvánosság előtt élt kettős életet. Én nagyon becsülöm a feleségét és a lányát is, mert az utolsó pillanatig kitartottak mellette

- mondta Kardos.

Kardos József szerint még vannak kettős életet élő, magas pozíciót betöltő fideszesek, akik most asszisztálnak a szexuális másságot a pedofíliával összemosó törvényhez. Éppen azért vállalta, hogy erről nyilvánosan beszél, mert felháborítja a képmutatás.

Szájer esete nem egyedi, sokan vannak a Fideszben, akik viszik a maguk keresztjét. 2-3 államtitkárról is tudom, hogy meleg és kettős életet él.

- nyilatkozta a Fidesz-alapító.

Forrás: 24.hu/Partizán/blikk.hu

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
@almalibre: ma, 11:07 ◘ A magyarokat a fidesz bűnözőktől/szektától, politikai bárca nélküli kurváktól kell megvédeni!
A Brit Guardian: Orbán egy rothadó rezsim szörnyű vezetője
olkt.hu/wp-content/uploads/2020/02/84358945_721883521551717_4698173268060798976_n.jpg
Málna
@Yoda69: 08:02 Tudsz mondani pár pedofilt a Fidesz vezérkarából?
Duke Nukem
@almalibre: Mert Oroszországban és Kínában minden jobb, mint nyugaton. Vagy mégsem?
ómió
Újabb "sértődött" a Fidesz tájáról?
simmering73
"Előre a fasizmus útján
A rosszalvó, nemzeti fővadász ezúttal elaludhatott és elfelejtett benyújtani egy másik módosító indítványt a fenti törvény megszavazása előtt, így még mindig érvényes a Btk. 332. § a Közösség elleni uszításról, annak is a c. pontja, mely szerint, „…aki nagy nyilvánosság előtt (…) a lakosság egyes csoportjai, (…) ellen - különösen fogyatékosságra, nemi identitásra, szexuális irányultságra tekintettel - erőszakra vagy gyűlöletre uszít, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."
nepszava.us/marko-beata-elore-a-fasizmus-utjan/

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.