Hétfőn megszűnt a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzeti jogrend az önkormányzatoknál, újból összeülhetnek a képviselő-testületek, a polgármesterek pedig elvesztették a járvány idejére garantált többletjogaikat, amelyekkel lényegében egy személyben, testületi döntések nélkül igazgathatták településeket.

A veszélyhelyzet megszűnése előtt még gyorsan megnyirbálta az ellenzék jogait a fideszes polgármester

Fotó: YouTube

Szekszárdon azonban a fideszes polgármester konzerválni próbálja a különleges jogrendet: az utolsó pillanatban hozott olyan rendeleteket, amelyekkel átvariálta az önkormányzat működését. 

Ács Rezső az elejétől fogva maximálisan kihasználta a koronavírus-járvány adta jogi lehetőségeket. Hiába volt többsége az Éljen Szekszárd Egyesület (ÉSZ) frakciójának a közgyűlésben, a fideszes polgármester figyelmen kívül hagyta az ellenzéki képviselők javaslatait.

Bomba Gábor frakcióvezető elmondása szerint a napirendre is javaslatot tettek, ám a polgármestertől nem érkezett válasz, így nem derült ki az sem, hogy mikor szándékozik megtartani a járványhelyzet utáni első ülést. A jelek szerint rendes ülés a nyáron már nem is lesz.

A polgármester az újranyitás helyett az utolsó pillanatban olyan rendeleteket hozott, amelyekkel jól megnyirbálta a képviselők és a bizottságok jogosítványait, és saját embereinek adott újabb pozíciókat

mondta a 24.hu-nak Bomba.

A testület összehívása helyett ugyanis a polgármester kiadott két dokumentumot, amelyeken a június 11-i dátum szerepel, bár a képviselők csak ezen a héten szereztek tudomást róluk. Ács ezekkel átszabta az önkormányzat eddigi szervezeti és működési szabályzatát, valamint a bizottságok jogköreit és összetételét is.

A cikk szerint az új, egyeztetés nélkül kiadott SZMSZ elveszi bizottságok összes komoly döntési jogát, és átadja a polgármesternek. Az ellenzékiek szerint különösen súlyos változtatás, hogy az összes beszerzéssel és pénzzel összefüggő kérdésről egyedül Ács dönthet. Szerintük az elmúlt ciklusban látszott, hová vezet ez, és a járvány alatt is a pazarlás volt a jellemző a városvezetésre.

A szabályzat számos ponton korlátozza vagy megszüntette a képviselőknek a közgyűlés összehívásával és a napirend meghatározásával kapcsolatos jogosítványait. A közgyűlésben új napirendre a képviselők nem tehetnek javaslatot, csak a polgármester vagy az alpolgármester. Rendkívüli közgyűlést a képviselők többet nem hívhatnak össze, pedig nyáron már csak ilyet lehetne tartani. De még kérdezni sem lehet, megszűnnek az interpellációk is.

Forrás: 24.hu

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
Az orbáni sötétség képviselője. A keresztény ördög.
solidedge
Az orbáni sötétség képviselője. A keresztény ördög.
ómió
De, mintha dr. Kamugeri se kapkodna "közgyülésösszehívásilag"!
NKF
Jól tette!Nehogy már Köcsögházy diktálja a feltételeket!Ő a választott polgármester és kész!
Változnak az idők!Már nem a megyei pártbizottság nevezi ki a tanácselnököt!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.