A Mi Hazánk Mozgalom elfogadhatatlannak tartja, hogy szerintük már most is diszkriminálják azokat a gyerekeket, akiknek a szülei nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal – erről beszélt ATV Start vendégeként a párt elnöke, Toroczkai László.

A nyíltan antiszemita, rasszista, homofób Toroczkai szerint kirekesztő a védettségi igazolvány
Fotó:Mohai Balázs/MTI

A Mi Hazánk Mozgalom már korábban is markánsan képviselte, hogy az oltási igazolvány diszkriminatív.

- mondta el. 

Miközben arra a következtetésre jutottak, hogy a hétköznapi életünkben számtalan olyan intézkedés van, ami hasonló a védettségi igazolvány működési mechanizmusához:

akár az életkorhoz kötött alkoholvásárlás, vagy a dohányzás tilalma kijelölt helyeken más emberek védelme érdekében.

Toroczkai László úgy látja, ezzel a megközelítéssel az a fő probléma, hogy míg a dohányzást és az alkoholt sok száz éve ismeri az emberiség, addig a koronavírust csak most kezdjük feltérképezni:

Aggasztó dolgok kezdenek kiderülni: többek között, hogy ez egy laboratóriumból származó vírus, amire az amerikai hírszerzés vezetője is nagyon komoly esélyt ad. Sőt, a Facebook is bejelentette, hogy mostantól nem törlik azokat a bejegyzéseket, amik a vírus mesterséges eredetéről szólnak

A Toroczkai és Lampé Ágnes műsorvezető között kialakuló parázs vita során a mozgalom elnöke arra ugyan nem kívánt egyértelmű választ adni, hogy miért, vagy milyen mértékben tartják diszkriminatívnak az oltási igazolványt, esetleg ezek helyett milyen intézkedéseket vezetnének be, azt azonban elmondta, ő szakemberekkel és nem „showmanekkel” egyeztet oltási kérdésekben.

Amikor Szlávik János egyik pillanatban ajánlja a gyermekek oltását, majd arra, hogy a saját gyermekét beoltatná-e nem ad választ, akkor bennünk szülőkben is komoly kérdések vetődnek fel

– fogalmazott.

Zárásképp szót ejtettek arról is, hogy a Mi Hazánk mind a 106 választókerületben egyéni jelöltet indít, annak ellenére, hogy ezt a párt támogatottsági adatai nem indokolják, de pártja támogatottságát 5 és 10 százalék közé teszi:

Most tendenciózusan 3-4 százalékra mérnek minket, az Idea, illetve a Nézőpont napokban mért kutatása is, ami azt jelenti, hogy megdupláztuk a támogatottságunkat, tehát valahol 5-10 százalék között lehetünk

Majd hozzátette: nekik a parlamentbe való bejutással az a céljuk, hogy egy tisztességes kontroll legyenek, szerinte ugyanis sem a Fidesz, sem a balliberális oldal túlhatalma nem jó az országnak.

Forrás: ATV
Címlapkép: Mohai Balázs/MTI/MTVA

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
@Shikari: Te, mint egysíkú ostoba ember, csak az egysíkú, ostoba embereket kedveled?
...értem
jesz
baszki, nekem van védettségi igazolványom, oszt mégis a hajamra kenhetem...
Ugyanis magánlaborban kiderült nincs ellenanyagom...tehát továbbra sem mehetek sehová, aztán sál, sapka,kesztyű,maszk, kézmosás, fertőlenítő szpré...

Egyedül a jókedvemet nem sikerült elvenni...érik a germesdorfi cseresznye, a szomolyai fekete leérett, már szedem az egrest, szépen érik a málna is...

Kell ettől több? ..naugye.
balos
@Shikari: Együtt nyomjátok a nemzethy turulszart ,míg fos lesz belőle!
Aki Én
@Shikari: Te, mint egysíkú ostoba ember, csak az egysíkú, ostoba embereket kedveled?
...értem
NKF
Sajnos a Jobbik is osztódott vagy felosztódott.Ha elérik a parlamenti küszöböt,jövőre akkor örülni
fogok!De messze még a hajnal...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.