Kásler Miklós, aki a koronavírus-járványról és a rákgyógyításról szóló rendezvényen vett részt Nagypáliban – amelyen díszpolgári címet is átvett a település vezetőjétől – arról beszélt, senki nem tudja ma még, hogy mi lesz a koronavírussal.

Kásler Miklóst nagyon szeretik ezen a településen – díszpolgárrá avatták

Sajnálatos körülmény, hogy nem teljesek az ismereteink a vírusról, ezért kaphat teret a nagyvilágban és Magyarországon is számtalan tévképzet.

A vírussal szembeni küzdelemben "bizakodásra van okunk"

– fogalmazott Kásler Miklós, aki Oliver Cromwell angol hadvezér és államférfi ismert mondására utalva azt is hozzátette, "bízzunk a Jóistenben, de tartsuk szárazon a puskaport".

A miniszter a rendezvényen visszatekintett a koronavírus-járvánnyal szembeni küzdelem elmúlt másfél évére. Felidézte, hogy múlt év januárjában vált ismertté az első európai fertőzés,

majd a rendkívül gyors reagálásnak köszönhetően hamarosan – Európában elsőként Magyarországon – létrejött az operatív törzs, hogy szabályozza a társadalom működését a járvány következményeinek minimalizálása érdekében.

Úgy fogalmazott, hogy a kezdetekkor semmilyen ismeretünk, tudásunk nem volt a vírusról, annak felépítéséről, terjedéséről, diagnosztikájáról vagy terápiájáról, ezért az emberiség történelme során leírt járványok tapasztalatait lehetett csak felhasználni. Mindegyik esetében a közös az volt, hogy valamilyen formában korlátozni kellett a kontaktusokat és távol tartani a vírusokat – magyarázta.

Kásler Miklós kitért arra is, hogy az első magyarországi beteg diagnosztizálása után milyen megelőző intézkedéseket tettek, de a közösségi terjedés elindulásával már a vírus szabta meg a teendőket. A sok ezer szakcikk a világban számtalan ellentmondást tartalmazott, ezért a szakemberek patológusok leírásából is igyekeztek megismerni a vírust, hogy a tünetek és teóriák következtetései alapján legalább enyhíteni lehessen a fertőzöttek tüneteit.

Míg tavaly nyárra a járványügyi intézkedésekkel sikerült megfékezni a vírus terjedését, addig őszre még súlyosabbá vált a helyzet a brit mutáns megjelenése miatt. Csak a tömeges oltás segíthetett, ezért szerzett be a magyar kormány nemcsak az Európai Unió által biztosított vakcinákból, hanem az orosz és a kínai oltóanyagból is – ismertette a miniszter.

A rendezvényen Köcse Tibor (független), Nagypáli polgármestere díszpolgári címet adományozott Kásler Miklósnak

a világjárvány magyarországi káros hatásaival szembeni eredményes küzdelemért.

Hogy ez a küzdelem valójában mennyire volt "eredményes", arról itt olvashatnak.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Varga György

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
Biztos álfüggetlen fideszes a polgi. Másképp tényleg értelmezhetetlen a seggnyalás.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
gina
@durbincs: Te faroknélküli buzi nem okoskodj, mindenki itt csak röhög rajtad te kis paneproli, hagyd abba az irogatást ez nem neked való , idióta
karma1
@RonaGyuri: 21.53-ra: De jo vicc volt ez anno!
Egyebkent meg ez a majom "fuggetlen" polgi pont annyira fuggetlen, mint ahogy en 16 eves szuzjanyka! Arrol mar nem is beszelve, hogy milyen fokon hazudik a retkeskormu, - dehat Nagypaliban (az eletben nem hallottam a nevet!) csupa leragasztott szemu ember elhet...
simmering73
Van miért szégyenkezniük a nagypáliaknak.
justhpeter
Tessék mondani lesz díszpolgárok börtöne is ? Jó nagyot tessék építeni.
ómió
Akkor, nem egy "efftársi típusú" település lehet!
jesz
Mégnagyobb lenne az öröm, ha odakötözne ez a díszolgár...itt Pesten csak rontja a levegőt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.