Magyarország vezetője az illiberális demokrácia feltalálójának szerepében tetszeleg, de a legtöbb ember a maffiaállam megalapítójaként tekint rá – mondta Soros György a CEU 30. diplomaosztóján.

Soros György durván beszólt Orbánnak, jött is rá a válasz

"Amikor 30 évvel ezelőtt megalapítottam a CEU-t, úgy hittem, hogy az Európai Unió testesíti meg a nyitott társadalmat, és az egész világ példaképként tekinthet rá. De a történelem rossz irányba fordult. Az autoriter erők feljövőben vannak. Együtt kell dolgoznunk ennek visszafordításán"

– mondta az egyetem alapítója.

"Már korábban is virágzottak elnyomó rendszerek, de a mesterséges intelligencia olyan problémákat generált, amelyekkel a szabad és nyitott társadalmaknak eddig nem kellett szembenézniük. A mesterséges intelligencia segíti Hszi Csin-ping Kínáját, halálos veszedelmet jelentenek a nyitott társadalmakra. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy ezen eszközöknek egy része szükséges a világjárvány legyőzéséhez, és ne felejtsük el azt sem, hogy a klímaváltozás egész civilizációnk túlélését veszélyezteti"

– vélte Soros.

"Kína szerepe, az egyenlőtlenség és a klímaváltozás olyan világméretű probléma, amivel a CEU-n végzetteknek szembe kell nézniük, bárhova is mennek a világban. Az új problémákra új megoldások kellenek, amelyeket nekünk kell megtalálnunk"

– idézte Soros György beszédét az Euronews.

Dömötör Csaba szerint "végtelenül hamisan csengenek" Soros György szájából azok a szavak, amelyekkel a napokban bírálta a magyar kormányt. Soros György ugyanis maffiaállamnak nevezte Magyarországot.

A Fideszes politikus szerint amerikai médiumok arról számoltak be, Soros György 3 évig nem fizette meg a szövetségi adót: "csak a Nyílt Társadalom Alapítvány irányába 18 milliárd dollárt mozgatott át – írta, majd hozzátette: a vérnyomás itt még nem áll meg, a nagy adóelkerülő mások számára azért magasabb adókat követel. A hozzá köthető Project Syndicate oldalon a társasági adó emelését nevezik a legjobb megoldásnak a járvány utáni helyzetben (Magyarországnak pont az alacsony társasági adó az egyik legnagyobb versenyelőnye)" – fogalmazott közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a politikus.

Forrás: Euronews, ATV

56 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verőce21
@csak úgy...: "Aranyeredre kell...!" - Szép beismerés, jó szöveg, Gizi...! :)
csak úgy....
@verőce21: ha valaki olyan vastagokat kakál mint te meg a shikari,annak aranyér a vége! ne huncutkodj velem dade,neked van 5 purdéd ,nekem meg csak aranyerem..
verőce21
@csak úgy...: Ha a hülyeség fájna, te ordítanál...Gizus!
Csodálkozol, hogy aranyered van, az "előéleted" után, Gizi? :)

(A témához valamit...?)
verőce21
@csak úgy...: (22:03) repeszbombákat is robbantani nem próbáltál még benne? Helyrehozná…
Csizmás Kond
...mindig a rabló kiált előre és hangosabban tolvajt...
Peller Anikó
"Dömötör Csaba szájából végtelenül hamisan csengenek a lejárató szavak, amelyekkel a napokban bírálta Soros Györgyöt aki maffiaállamnak nevezte a maffiakormány vezette Magyarországot."

A Soros György azért nevezte maffiaállamnak Magyarországot, mert Ma gyaurország maffiaállam. És ez ellen a maffiaállam soros idiótái kötelességből tiltakoznak, nyilván.

Nem kedvelik a maffiózók, hogy maffiaállamnak nevezik a maffiaállamot. Talán szégyellik.

Ők azt szeretnék, hogy szép csendben lophassanak amíg a világ világ.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.