19 évvel ezelőtt egy somogyi faluban, az akkor 14 éves Simek Kitti a házukban lelőtte az alvó nevelőapját, aki Kitti vallomása szerint éveken át szexuálisan zaklatta és verte őt – írja a Blikk.hu.

„Hálás vagyok, hogy meghúzta a ravaszt” – megszólalt az apagyilkos Simek Kitti húga
Fotó:MTI/KÁLMÁNDY FERENC

A férfira ezt nem bizonyították rá, a kivégzésszerű gyilkosságot a lány előre eltervezte - kesztyűt húzott, mielőtt megfogta a pisztolyt – , 2002-ben szinte egy egész ország Kitti pártjára állt. A kiskorú lányt ugyan két év letöltendő börtönre ítélték, ám kislánya született, így végül Mádl Ferenc köztársasági elnök 2005-ben kegyelemben részesítette.

A fiatal lány nem sokkal később elhagyta kislányát és akkori párját, és Hollandiába költözött, közel 16 év elteltével jött vissza Magyarországra, de nem fogadták jó szívvel.

Lívia, Kitti lánya a Blikknek elárulta, hogy anyja a közösségi oldalán azt írta, hogy küldött neki csomagot, ezért menjen el érte Pécsre a nagynénjéhez. Ám meglepetésére az anyját találta ott, aki arra kérte, hogy menjen vele Hollandiába.

Erre ő dühös hangú válaszában nemes egyszerűséggel lekurvázott. Simek Kitti nem az anyám, egy szülő ilyet nem mond a gyerekének

- mesélte a lapnak Lívia, aki egykor az interneten szembesült azzal, hogy Kitti lelőtte az alvó nevelőapját. 

Nemrég Kitti húga is megszólalt a Blikknek

Tizennégy évesen, épp annyi idősen szembesültem a teljes igazsággal, mint amikor Kitti meghúzta a ravaszt. Épp a tanáriba vittem be a naplót, amikor véletlenül meghallottam, hogy az ügy teljes hátterét elemezgetik

- mesélte az újságnak Gertrúd, Kitti féltestvére.

Ez segített megérteni, hogy a nővéremnek egyszerűen nem volt más esélye a menekülésre. Kitti így óvott meg attól, hogy később hozzá hasonló sorsra jussak. Nem vagyok híve az erőszaknak, de hálás vagyok Kittinek, hogy meghúzta a ravaszt.

Arról is beszélt, hogy Kittivel jó viszonyt ápolnak.

Hatodikos koromban nyáron Kitti eljött értem, repülőre ültünk és magával vitt Hollandiába. Kirándultunk, állatkertbe mentünk, strandoltunk a tengerparton, bejártuk az egész országot. Mindenben számíthattam rá. Skype-on még a házi feladat megoldását is elmagyarázta. Büszke vagyok és felnézek a nővéremre. Ő a légynek sem ártana. Kitti jólelkű, odaadóan neveli a kisfiát. Ráadásul szeptembertől újra iskolapadba ül, mert felvették a jogi egyetemre.

Hozzátette azt is, hogy mennyire összetörte testvérét, amikor Lívia azt mondta nem tekinti anyának Kittit.

Forrás:Blikk.hu
Címlapkép:MTI/KÁLMÁNDY FERENC

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Én csak azt a kérdést tenném fel ennek a Kittinek, hogy mégis, milyen reakcióra számított az itthagyott gyerekével kapcsolatban. Lelőtte az apját? Jogosan vagy sem? Nem tudom. De az, hogy képes volt a kisgyerekét (mint eb azt a bizonyosat) itthagyni és elpucolni az országból, az számomra a volt (VOLT) gyereke reakcióját érthetővé és teljesen indokolttá teszi. És a hugával többet törődött, mint a vérszerinti gyerekével? ""Pluszpont""!
Jelenleg ""jólelkű, odaadóan neveli a kisfiát""? Ezt hol és kitől szedte össze? A másik gyerekkel miért is nem tette akkor?
Nagyapaként a saját lányomat csontoznám ki, ha (légyen bármilyen a családi helyzete) képes lenne a kislányát csak úgy elhagyni. Az ilyen nő, számomra, nem anya. Lehet szülőgép vagy bármi egyéb, de anya semmiképp. Anya nem az, akiből kipottyan egy gyerek. Anya az, aki enni, inni ad, neveli, ha lázas, akkor mellette ül, stb.
Ez a Kitti (nekem) sose lesz anya.
Macskaszem
Jogi egyetemre megy? Szerintem érettségije sincs, a füle se úgy áll.
magyar1
@namihami: www.blikk.hu/aktualis/krimi/simek-kitti-huga-gertrud-megbocsajtas/mtwdkk5?sl_ps=d_3
Nézd már meg annak a féregnek a pofáját szerintem aktus közben, ill. a végén lett fotózva a gyerek úgy ül az ölében, hogy éppen passz.
Bátor lány volt anno és még jó hogy ennyire túlélte, sajnos ezt teszi egy féreg szülő a gyerekével sok esetben. Azért kéne őket lelőni. Zavarodott lett anyaként is.
human
@namihami: Ilyen helyzetben (szexuális zaklatás, gyilkosság, börtön) egy 14 éves gyereken kéred számon, hogy hibás döntést hozott? Hány felnőtt tudott volna helyesen dönteni???

Azon nem csodálkozom, hogy megkérdőjelezed a szexuális zaklatást. Ezeket az eseteket szinte lehetetlen feltárni főleg gyereknél. Az elmúlt években rengetegen meséltek arról, hogy csak felnőttként jöttek rá mit is műveltek velük gyerekként.
namihami
@human: Tévedsz. Én nem a szexuális zaklatást és a lövést róttam fel neki. Engem a gyermeke elhagyása akasztott ki. Miként írtam, a zaklatás ténye és mértéke számomra ismeretlen és nem is vizsgálom.
De, a kicsi---hát az szinte már súlyosabb eset egy ún. ""anya"" esetében.
Manhattan
És ha az anyja beszélte rá Kittit, hogy szabadítsa meg a párjától, hisz kiskorú, nem sokat kaphat?!
terlasz
Könnyű mások felett ítélkezni, de én nem tenném, mert a Kittit ért gyerekkori traumák után nem lehetett könnyű normális emberi életet élni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.