A magyar függetlenség napja című konferenciát abból az alkalomból tartják, hogy 30 éve hagyta el az országot az utolsó szovjet katona. A konferencián felszólalt Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, de beszédet mond majd Varga Judit igazságügyi miniszter és Orbán Viktor kormányfő is – írja a Telex.hu.

Schmidt Mária: "magyar nemzeti érdek, hogy Európa keresztény maradhasson"
Fotó:MTI/Mónus Márton

A rendezvényen ott volt

Gulyás Gergely, Kásler Miklós és Kövér László is, de nem csak politikusok jöttek el. Meghallgatta a beszédeket Pataki Attila zenész, G. Fodor Gábor publicista, Káel Csaba a MÜPA és a Nemzeti Filmintézet vezetője és például Náray-Szabó Gábor, a Professzorok Batthyány Körének elnöke is.

De külföldi vendégek is voltak, uniós nagyköveteket is meghívtak a konferenciára.

Schmidt Mária arról beszélt, hogy

33 évvel ezelőtt a szovjetek több százezer katonát állomásoztattak Kelet-Európában. „A Szovjetunió gyarmata voltunk”

- mondta.

Aztán Gorbacsov tette lehetővé, hogy a csatlós államok önállóan döntsenek a saját sorsukról. 1988-ban jelentette be Gorbacsov, hogy a Szovjetunió jelentősen csökkenti a régióban lévő katonái számát. 1989-ben kezdték el a katonák kivonását, amit sokáig elképzelhetetlennek hittek a magyarok

- emlékeztetett a történész végzettségű Schmidt.

Arról is beszélt, hogy

a távozó szovjetek mindent vittek, amit tudtak, de Magyarország lett az egyetlen ország Európában, ami ekkor nem fizetett „újabb hadi sarcot”, pénzt a szovjeteknek.

Szerinte a Nyugat nem tanúsít kellő együttérzést, empátiát Kelet-Európa felé, pedig mi mindent megtettünk, hogy hozzájuk tartozhassunk. Szomorú, hogy a Nyugat ma is nagyobb elkötelezettséget támaszt korábbi gyarmatai iránt, mint irántunk. Még a keresztény hagyományaiktól is elszakadtak.

„Nekünk meg kell nyernünk a 21. századot”, magyar nemzeti érdek, hogy Európa keresztény maradhasson, és erős, szuverén államok közössége alkothassák

- zárta mondandóját.

Forrás:Telex.hu
Címlapkép:MTI/Mónus Márton

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
""Nézz a szemembe és úgy mondjad!""
Marcsikám, de jó, hogy ismét közöttünk tudhatunk. Hol voltál eddig? Már hiányoltunk! Hiányoltunk???
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
""Nézz a szemembe és úgy mondjad!""
Marcsikám, de jó, hogy ismét közöttünk tudhatunk. Hol voltál eddig? Már hiányoltunk! Hiányoltunk???
Nessy
Ne zavartassa magát Marcsika! Most orosz és kínai gazdasági és politikai gyarmat leszünk! Ez sokkal szégyenteljesebb, mint ami régen volt!
134.bátor
A klónozás csodája! Megszületett az első bandzsa- seggnyaló- papagáj!!
lampa laz
Ő a 21.század keresztény, bandzsa szűzmáriája, h szakadna rá az ég.
Néro
Menjetek már a picsába a keresztetekkel meg az összes pedofil csuhásaitokkal együtt a hozzátartozó álságos dumával egyetemben. Menj be a templomodba de engem hagyjál vele békén.
csak úgy....
a kancsi (volt) komcsi marcsi,hogy aggódik a kereszténységért és európa miatt!
tessék mondani, a fideszben mindenki megzakkant?
Pálinkafőző Rézüst
csak az orrára tekintve megjegyezném: mari néni mikor keresztelkedett ki???
kereső
Hazug némber. Erre/ a "kereszténységgel való takarózásra" orbán érdeke. Nem melleslleg az a "konzervativ kereszténység", amit ti annak mondotok- az nettó fasizmus. A konzervativizmushoz semmi köze, a kereszténységhez meg még annyi sem. Attól, hogy folyton ezt szajkózzátok- mert orbán most éppen "keresztény"- volt már sok minden ezen kivül- arról még ez nem igaz, és nem mellesleg istenkáromolás.
kereső
És mindezt a kinai kommunista párt pénzecskéjéből /és támogatásával akarjátok elérni.
sokanvagyunk
Kereszténység... - persze a tízparancsolat nélkül.
ómió
Hát, ez az, hogy nemzeti és nem efftársi!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.