Orbán Viktor A magyar függetlenség napja című szombati konferencián mondott beszédet.

Orbán nekiment az EU-nak: "az EU-nak a magunkfajta szabadságharcosokra van szüksége, nem a szuperállam építőkre"
Fotó:MTI/Máthé Zoltán

A miniszterelnök értékelése szerint

a nemzetek Európája helyett európai szuperállamot építenek Brüsszelben,

ezért ma a nemzeti alapon álló demokraták állnak szemben a birodalomépítőkkel, akik valójában a demokrácia ellenfelei is.

A konferencián mondott beszédében azt hangsúlyozta:

"robogunk" egy birodalmi jellegű Európai Unió felé, a nemzetek Európája helyett egy olyan európai szuperállamot építenek Brüsszelben, amelyre senki sem adott felhatalmazást.

Kijelentette:

európai démosz nincs, csak nemzetek vannak, démosz nélkül pedig nem lehet demokráciát építeni. 

Ezért – folytatta – a brüsszeli birodalom építése szükségszerűen vezet a demokrácia hiányához.

Amit mi szeretnénk, az valami egészen más. Mi a demokráciák demokráciáját akarjuk, amelynek alapját az európai nemzetek adják. Ne féljünk kimondani, mi nemzeti alapon álló demokraták állunk szemben a birodalomépítőkkel, akik valójában a demokrácia ellenfelei is

- fogalmazott.

A kormányfő azt is a leszögezte:

közös gazdasági siker nélkül az unió szét fog esni. "Ezért nekünk, akik az Európai Unió hívei vagyunk, olyan politikát szabad csak támogatni, amely kizárólag a közös gazdasági sikerre összpontosít"

- mondta.

Az Európai Uniónak ma újra a magunkfajta szabadságharcosokra van szüksége

- jelentette ki a miniszterelnök 

Orbán Viktor beszédében kiemelte:

ma van a magyar szabadság napja, harminc éve, hogy a hidegháborút megnyertük, és bebizonyosodott: a szocialista tábort összetartó egyetlen eszközt, a hadsereget és az erőszakot már nincs erejük bevetni a szovjeteknek. A közép-európai népek megnyerték a hidegháború utolsó csatáját – tette hozzá.

Hangsúlyozta:

akkor "a szabadság nem beköszöntött, hanem kivívtuk, a kommunizmus nem megdőlt, hanem megdöntöttük, a berlini fal nem leomlott, hanem ledöntöttük, a szovjetek nem kimentek, hanem kiszorítottuk őket".

A miniszterelnök úgy fogalmazott,

ma is ugyanazok vagyunk, akik voltunk, Európa utolsó, máig élő szabadságharcosai,

és Európa története nem megváltozott, hanem mi változtattuk meg.

Orbán Viktor szerint

most sem magától javul meg, alakul át Európa, hanem nekünk kell megjavítani, átalakítani és visszavezetni a helyes, egykor sikeres ösvényre.

Forrás:MTI
Címlapkép:MTI/Máthé Zoltán

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
kíváncsi lennék,hogy mit és mennyit kap kínától és a ruszkiktól ez a jóember,hogy belülröl bomlasztja az eu.-t!?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
@Nyírfa: Orbán rövid lejáratú politikus? Dehisz 12 éve kormányoz! Ez már túl van a rövid távon.
Az emberiség emberségéről meg annyit, hogy az után vagyunk emberségesek mikor már bekövetkezett a baj. Max a belátás képességével bírunk, de nem az előre látáséval.
Duke Nukem
Orbán a bolondok királya. Már csak a bolondok hiszik el azt a sok hülyeséget, amit összehord.
Esetleg szabadságellenes harcosnak lehetne nevezni, de ránézve csak egy gonosz törpét látni.
Orbán "harci" páncélja: ellenszel.hu/wp-content/uploads/2017/11/or.jpg
tudode
Elismerendő az, hogy a kedves vezető már ifjú tiTÁNKÉNT egylapra tett fel mindent már akkor amikor a nála "erősebb" "Édesapja, a mai regrula szerint gyermekbántalmazást követett el, amelyet élete végéig kénytelen vele együtt az ország is viselni::
.
---- Orbán Viktor - Vert az apám és mindig volt egy kis skizofrén hajlamom
www.youtube.com/watch?v=tFQ9yphPsIo&t=6s
-------------------------
.
Nem más, mint a két énje vezérli szinte minden tettét
..
--- Orbán két arca (liberális vs. illiberális)
www.youtube.com/watch?v=7YllF0yBqec
------------------------------
.
Kinőve a saját országát, már az EU-t kóstolgatja, amelyre a reagálás minden szava taláLÓ
.
----- Orbán háborút hirdetett a szabad és demokratikus Európa ellen
nepszava.us/orban-haborut-hirdetett-a-szabad-es-demokratikus-europa-ellen/
---------------------------
.
Mostmár csak az a kérdés, hogy
.
-----Váradi Roma Café - Hiába menekülsz
www.youtube.com/watch?v=a8Gqk5dZPvY
----------------------
.
!!!
Nyírfa
@human: 12 év egy gazdaságilag és politikailag kedvező nemzetközi környezetben nem hosszú idő - szerintem.
És, ha ez a nép rendelkezne a belátás/előrelátás képességével, akkor nemhogy 12 évre nem duzzaszthatta volna, hanem meg sem választják.
Az a tudatszint, amely a megelőzésre helyezi a hangsúlyt, amely rálátást biztosít a magunk és a környezetünk működésére, motivációjára, a bölcsesség előszobája. Vannak társadalmak, amelyek már beléptek, és közöttünk is járnak így gondolkodó, e szerint élő emberek - de még nincsenek elegen.
Az evolúciós fejlődést azonban sem kikerülni, sem siettetni nem lehet. A magyar nehezen tanul, ami előreviszi, az az egyes individuumok kiemelkedő szellemisége. De egy egész néppel csodát ők sem tehetnek.
Én most sem a magyar nép felnyíló szemében bízom, hanem az említett individuumokban és az ország tágabb környezetében - az EU-ban, az USA-ban. Sajnos, bennük inkább.
human
@Nyírfa: Az individuumok. A forradalmakat is mindig individuumok szervezik és vezénylik a tömeg pedig beáll mögéjük. Így hát ezen a kettőn szoktak elbukni a forradalmak. Vagy a tömeghez nincs elég individuum aki vezesse vagy fordítva.
JAJMÁR
Brüsszelben ott ülnek a fideszképviselők is. Építenek. A hatalom ilyen sajnos, minálunk is építenek, de hogy mit? Birodalmat... hogy én adtam-e rá felhatalmazást? Nem, de hát azt mondják, mert ott ülnek a képviselők és építkeznek.

(Első olvasásra egészen okos dolgokat mondott, de érdemes elgondolkodni, hogy mit is? Na ugye ...)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.