Ahogy arról mi is beszámoltunk Orbán Viktor A magyar függetlenség napja című szombati konferencián mondott beszédet.

"30 éve lehet állami pénzeket rabolni, fosztogatni" – nekiestek Orbánnak a kommentelők
Kép:Facebook/Orbán Viktor

Erről több képet is posztolt a Facebook oldalára, persze ahogy várható volt itt is nekiestek a kommentelők, amelyeket persze az oldal üzemeltetői próbálnak minél gyorsabban törölni, ám pár talán elkerülte a figyelmüket.

A képen erdélyi magyarok között vagy! a magyarországon élők már nem is számítanak???

- kérdezte valaki.

Én is szeretnék egy szelfit a pártelnök úrral ebben utolsó évben amit még szabadlábon tölt

- üzente egy másik kommentelő.

30 éve szabadon lehet egyeseknek az állami pénzeket rabolni, fosztogatni. Igazán örvendetes. Nekik.

- tette hozzá egy másik.

Ez volt az a konferencia ahol kijelentette, hogy:

Az Európai Uniónak ma újra a magunkfajta szabadságharcosokra van szüksége

Illetve arról is beszélt, hogy az EU egyes nemzetei a nemzetek Európája helyett európai szuperállamot építenek Brüsszelben,

ezért ma a nemzeti alapon álló demokraták állnak szemben a birodalomépítőkkel, akik valójában a demokrácia ellenfelei is.

Forrás:Facebook
Címlapkép:Facebook/Orbán Viktor

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
@Juliusz48: Legalább most boldog lehetsz,,,...Van orosz,kínai hitel,,.. A felsőcsutkai dagadt Gazdád jelenleg ki ellen szabadságharcol ??
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
levarosbukta
@fergeteg: A rendszerváltozás után ha nem emlékeznél már rájuk volt egy noname pártocska az MDF amely tönkreb@szta az országot a privatizációval. Azok lettek volna a bolsik?
Nessy
Belegondolok, hogy jelenlegi "hazánk nagyjai" ingyen jártak egyetemre, kollégiumi ellátással egyetemben, a mi költségünkre! Hány szakszervezeti, üzemi üdülő van most magánkézbe, megfizethetetlen áron.Azért az átkosban a 40 + év munkájával működött az ország, születtek gyerekek, épültek lakások, bővültek kórházak, volt megfizethető lakbér, élelem stb. Úgy hogy tessen már elgondolkodni, ha a most gerontofób társaság meg sem születik? Ha megszületik, de a szüleik nem "dolgoztak", akkor a kihalt utca nevelte volna őket? Jó egyik, másikat valóban sz nevelte a viselkedésük alapján. A mór megtette kötelességét, a mór mehet!
FLETÓ
@Juliusz48: Bizony! Nem kicsit, nagyon!
Juliusz48
@Clavigo: Éerted harcol, csak észre sem veszed, mert akaratod ellenére emeli a fizetésed infláció felett.
Clavigo
@Juliusz48: Kissé mellényúltál...Nem hinném ,hogy Németo- ban ez a dolog rá tartozna...
Istenakinincsen
Nem hinném hogy mindenki csak lopni akar.
Remélem vannak még jó emberek.
Ki kell próbálni,és olyan kell aki el tudja számoltatni a múlt tolvaj hazug politikusait!
Ki lehet ez?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.