A liberális gőzhengerek ismét elindultak Magyarország ellen, ezzel a címmel érkezett Orbán új írása a Szamizdat 10.

Orbán: Ma a liberális voltaképpen a diplomás kommunista

Szerinte most a pedofilokat radikálisan büntető, a gyermekeinket pedig radikálisan védelmező új törvények miatt verik félre az európai harangokat. Hiába, a mozgalom örök, már nem a „világ proletárjai egyesüljetek”, hanem a „világ liberálisai egyesüljetek” az új jelszó.

Ez persze erősíti azt a közép-európai meggyőződést, hogy ma a liberális voltaképpen a diplomás kommunista.

- írta a miniszterelnök.

Ezt a jelzőt már nem először használta, a 2020 februári évértékelőjében úgy fogalmazott, hogy

nincs is olyan, hogy liberális, csak kommunista. A liberális nem más, mint diplomás kommunista

Orbán szerint a mostani baloldali kampány Magyarország ellen újabb bizonyíték arra, hogy ma a baloldal a szabadság ellensége, mert szólásszabadság helyett általuk definiált politikai korrektséget, véleménypluralizmus helyett pedig véleményhegemóniát akarnak a maguk számára.

A szülők joggal várják el azt is, hogy olyan felületeken, amelyeket gyermekeink korlátozás nélkül használnak, se pornográfia, se öncélú szexualitás, se homoszexualitás, se nemváltoztató programok ne legyenek elérhetőek. Ezeket a korlátozásokat is sebészi pontossággal meg kell határozni.

Hozzátette azt is, hogy a magyar törvény nem vonatkozik a 18 év feletti felnőttek életére, szexuális szokásaira, sem az ő saját, felnőtt nyilvánosságukra.

Sőt, a magyar társadalom európai kontextusban az egyéni szabadság és a tolerancia mellett leginkább elkötelezett európai népek közé tartozik. Ennek okai a kulturális hagyományainkban, a keresztény szabadságban, a nemzeti szabadságért vívott harcokban és a kommunizmus és a kommunista önkény mély megvetésében gyökereznek.

- emelte ki.

Az írásában azt is kifejtette, hogy a magyar szabadság nemcsak a politikai szabadságot, választást, szólás-, gyülekezési és egyesülési szabadságot jelent, hanem jogot, hogy saját belátásunk szerint védjük a családjainkat, és neveljük a gyermekeinket. Törvényünk méltó folytatása az európai szabadsághagyományoknak.

Éppen most indult a vita Európa, vagyis gyermekeink jövőjéről. Itt vagyunk, állunk a viták elébe.

- zárta bejegyzését a miniszterelnök.

Forrás:miniszterelnök.hu

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
a diplomás komcsira a legjobb példa te vagy! =))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
a diplomás komcsira a legjobb példa te vagy! =))
csak úgy....
"nincs is olyan, hogy liberális, csak kommunista."-stalin, rákosi,mao,castró csókoltatnak viktor a pokolból! ök éppen úgy a süket,sületlen dumák ,beszédek hívei voltak mint te..
Pokróc
Akkor majd az egész világ diplomás kommunisták . Igaz Viktor etás ? Tudni kell jó nagy kerek baromságokat mondani a híveknek . Igaz ?
Peller Anikó
Az illliberális voltaképpen a diploma nélküli beteg kommunista.
human
Tehát most a diplomások ellen hergel Orbán. Érthető, hisz a tudás veszélyt jelent Orbánra. Neki buta, könnyen megvezethető szavazók kellenek.
human
Orbán egy hazaáruló és hazaáruló vele együtt minden támogatója.
csak úgy....
különben az állítólagos mestered és példaképed,helmut kohl a liberálisnál liberálisabb 5 % fdp. vel kormányozta végíg a 16 évet!-akkor a mai teóriád szerint ,kohl és genscher is komcsi volt?
na ne röhögtess..
csak úgy....
orbánnál okosabb miniszterelnökre nem fussa a magyaroknak?
evacica
Orbán is meg a felesége is csak abban a rohadt átkosba szerezhetett diplomát! A Horthy rendszerben kapálhatnák más földjét! Szégyellheti magát, nem is beszélve apuciról aki PB titkár volt!annyit a komcsizásról, ez vonatkozik Kövér elvtársra is! Hiteltelenek!
Peller Anikó
@evacica: Jó, de a hiteltelenekkel nem értek egyet. Ennél több hitele szerintem még senkinek nem volt magyarországon, mert a legtöbb hitelt ő vette fel és baszta el.
solidedge
Szedd össze magad Orbán. Ez most szánalmas volt.
lampa laz
B+, azt a rohadt nyugtatót ne pálinkával vedd be.
tudode
Hogy mit nyüglödik ez a politikai szélhámos, az aki
.
A Liberális Internacionálé egykori alelnöke belerúgott még egyet a liberalizmusba
vastagbor.atlatszo.hu/2014/07/27/liberalis-internacianale/
--------------------------------
.
A szabadság, vagy mi a bánat beszédében az EU-t rugdossa
.
.----- 2021.06.19 Orbán Viktor teljes beszéde a magyar szabadság napja alkalmából rendezett konferencián.
www.youtube.com/watch?v=IPTjB5qmNZU
-------------------------
.
.Ráférne már egy kis elemfeltöltés!
tudode
Még annyit a Liberális Internacionálé elnökére hivatkozva
.
----- Orbán Viktor a hatalomról 1995
www.youtube.com/watch?v=1xIh97rkwI8
--------------------------
.
Akkora változáson ment keresztül, mint ahim alája, föléje, a hatalom, és pénz bűvöletében csak a sarzsi tartja egyben a manust!
Yoda69
O1G minden szava hazugság vágy aljas csúsztatás. Tipikus náci módszer. Az meg különösen cinikus hogy azt mondja all a viták elébe. Ő aki csak a mikrofon allvannyal képes vitatkozni, mert az nem szól vissza.
Pipás
Csak hozza a hívek szellemi színvonalát.
tudode
Na akkor nézzük meg miről hablatyoltak az un. iGAZ liberális reflex
.
---- liberális
www.youtube.com/watch?v=crRGp7aL3Ow&t=4s
---------------------
.
Találó az a hsz, aki
.

Imre Dénes
2 évvel ezelőtt
Ez a "Hogyan köpjük arcon saját magunkat" c. tanfolyam kötelező vizsgaanyaga.
.
!!!
rokker33
Te meg egy diplomás cigány vagy!Az sem jobb mint a libsik vagy a kommunisták!
Clavigo
Hülye vagy te,Orbán,,,meg aljas is.Europa seggén egy gennyes fekély...Oszt jó napot.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.