Magasabb átoltottság hiányában Magyarországon is negyedik hullámhoz vezethet a delta variáns terjedése – vélik az ATV híradónknak nyilatkozó szakemberek.

Nyakunkon a negyedik hullám, semmi jót nem ígérnek a szakemberek
Kép:Pixabay

Falus András szerint a nyájimmunitás kialakulásához legalább 80 százalékos átoltottságra lenne szükség. Szakértők arra is figyelmeztetnek, hogy

a delta variáns gyorsabban fertőz és veszélyesebb a gyerekekre, mint a többi mutáns.

A szakemberek azonban óvatosságra intenek. A volt tisztifőorvos szerint a külföldi példákból az látszik, hogy gyorsabban terjed és a gyerekekre is sokkal veszélyesebb az indiai mutáns a vuhánihoz képest.

A tüneteiben úgy tűnik, hogy eltér a korábbi variánsoktól, tehát a szag és ízlelésnek az elvesztése nem annyira jellegzetes tünet, mint a korábbiakban, inkább egy ilyen náthás influenza szerű tünetekkel kezdődik ez a betegség

– fogalmazott Falus Ferenc.

Falus András immunológus arra figyelmeztet:

egy oltás nem elegendő ahhoz, hogy megakadályozzuk az indiai mutáns terjedését, kiemelte a chilei és az angol példát, ahol a magas átoltottság ellenére is újabb hullám alakult ki. A szakember szerint félő, hogy Magyarországon is kialakulhat egy negyedik hullám, ha nincs magasabb átoltottság.

Hozzátette azt is, hogy:

nagyon nehéz felelősséggel bármit kijelenteni, szerintem az is felelőtlenség, meg kicsit előre elkiabált örömhír, hogy nem lesz. Az biztos, hogy az átoltottság jelentős

– ugyanakkor immunológus szerint a nyájimmunitás eléréséhez két oltással számolva, nyolcvan százalékos átoltottságra lenne szükség.

Közben kiderült: csúszik a védettségi applikáció átalakítása. Gulyás Gergely korábban azt ígérte, hogy június 15-étől a digitális igazolvány tartalmazni fogja a vakcina típusát és mindkét oltás beadásának dátumát, azaz alkalmas lesz arra, hogy kiváltsa az európai uniós vakcinaútlevelet. Az RTL Klub azonban megtudta:

a fejlesztést a tervezettnél később, csak június 30-án vezetik be.

Forrás:atv.hu

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
nabazmeg...jól nézünk ki...az én két oltásom ráadásul 0(nulla)
ellenanyagot termelt.

Viszont van védettségi igazolványom.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Rockxy
sikerült már izolálni a vuhani virrust?
lássunk már egy fotót róla!

ha nem izolálta senki, akkor honnan vannak a variánsok?
gamma, delta, epszilon?
Néro
Maó könnyesek futás a Románokhoz még bele nem haltok a Nagyon Siker Siker és Sikeres Nenzethy védekezésbe oszt' szavazhattok a temetőből a 30 ezerrel együtt mint az Űsmagyar külhoniak .Ja ti nem. Levélszemetet csak az ottani halottak küldhetnek.
magyar1
Na ezért nem szülnék egy gyereket sem, ilyen veszélynek nem tenném ki őt sem és magamat sem.
magyar1
Na ezért nem szülnék egy gyereket sem, ilyen veszélynek nem tenném ki őt sem és magamat sem.
Peller Anikó
@Rockxy: Erre mondják, ha hallgattál volna..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.