A rendőrség körözést adott ki a szegedi kettős emberölés kapcsán a feltételezett elkövetőre, és arra kér mindenkit, hogy ha látják a férfit, ne próbálják meg feltartóztatni, hanem értesítsék őket.

Elfogatóparancsot bocsátott ki a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya Dr. Vitális Dániel Attila ellen. A 28 éves férfi megalapozottan gyanúsítható több emberen elkövetett emberölés bűntettével – olvasható a rendőrség közleményében.

Ezt a férfit keresik a rendőrök a szegedi kettős emberölés kapcsán – fotó

Fotó: police.hu

A közlés szerint a feltételezett elkövető 2021. június 19-én éjszaka két embert ölt meg Szegeden, egy belvárosi lakásban, majd elmenekült. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi az MCE-141-es forgalmi rendszámú, szürke, tetőablakos Mercedes C200-as típusú személyautóval hagyta el a várost.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, haladéktalanul tegyen bejelentést a 112-es segélyhívószámon! A névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán is.

A rendőrség a közleményben kiemelte, hogy senki ne próbálja meg feltartóztatni a feltételezett elkövetőt, hanem értesítsék a rendőrséget!

Forrás: police.hu

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

rokker33
28 éves. Elkapják egyből kap 25 évet a két áldozat miatt! Szép jövő elé néz.
balos
A 30000ezer halott gyilkosai ellen,mikor adnak ki elfogató parancsot?
Manhattan
Kár menekülnie, hisz előbb-utóbb minden gyilkost megtalálnak.
TASzSz
@rokker33: Ezt már nem engedik majd ki!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.